Svédországban azért győzött a radikális jobboldali párt, mert az Ukrán-háború miatt fenyegetettségben érzik magukat?
1. Svédországban nincsen radikális jobboldali párt.
2. nem egy párt győzött, hanem a kormányon levő 4 párti koalícióval szemben, most az ellenzékben levő 4 párti koalíció szerzett többséget.
3. 2 vagy 3 mandátum különbség van a két csoportosulás között.
4. 4 konzervatív párt szövetsége szerzett több mandátumot, ezekből a Svéd Demokraták érték el a legnagyobb eredményt és ez is mindössze 21%, a második helyen állnak 19%-kal a jobbközép Mérsékelt Párt.
5. Ha ezt győzelemnek lehet nevezni akkor annyit jelent csak, hogy a szélsőségesen bevándorláspárti baloldali koalíciót most váltja a parlament eddigi ellenzéke koalícióban, akik nem szélsőségesen bevándorláspártiak. Az oroszokkal szembeni fellépést a svéd parlament egységesen tartotta helyesnek, ha az embereknek nem tetszett volna akkor bejutott volna rajtuk kívül más párt is vagy a 21%-nál nagyobb eredmény ér el valamelyik párt amelyik másképpen vélekedik esetleg.
#6 A fasizmus nem jobboldali eszme. A fasizmus az ugyanaz mint a kommunizmus, csak más a mese körülötte. Ha ezt a mesét lecseréled egy modernebbre máris megkaptad a liberálfasizmust amit most nyomnak az amcsiknál meg nyugat-európában.
Nem a jobboldali, hanem a baloldali és liberális pártok.
Ja, értem. Igy rendben van, köszönöm!
Megyek is vissza, visszaadni az érettségim, mert mindent, amit a második világháborúról tanitottak, az hibás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!