Felmerült valaha a hidegháború vége, és a kommunizmus bukása óta, hogy Oroszország (Kínával ellentétben) a demokratikus fejlődés útjára lépve, egyszer majd belép a NATO-ba?
Az az alapvetés, hogy Oroszország követelését (az NDK-ból kivonulásuk, és a német egyesítés feltételeként) miszerint: a NATO nem tolhatja keletebbre a határait, egyoldalúan megszegték, amikor bevettek pld minket is. Putyin pedig ezért érzi magát "fenyegetve", főleg most, hogy még újabb országok csatlakoznának a NATO-hoz, többek között Ukrajna is, és ezért hivatkozik nemzetbiztonságra, hogy megideologizálja a mostani agresszióját. (Régi megrögződés szerint a kommunista szovjet propaganda mércéjével minden nyugati "imperialista" ország "náci", ők fejben még mindig a második világháborút vívják.)
Márpedig a NATO azért van, hogy katonai szövetségben megvédje a tagjait az esetleges antidemokratikus diktatúrák fenyegetésétől. Így elvileg logikusnak látszana, hogy mielőbb be kellene lépnie Oroszországnak is, és máris megszűnik a "fenyegetés".
Persze a NATO-ba belépésnek feltételei vannak, mindenek előtt a tagországoknak nem lehetnek a többiekkel szemben területi követeléseik, illetve a saját rendszerük sem lehet diktatórikus. Ez eszébe jutott már az oroszoknak, hogy hosszú távon megéri?
"Régi megrögződés szerint a kommunista szovjet propaganda mércéjével minden nyugati "imperialista" ország "náci"
Na, én ilyet még nem hallottam, pedig abban a korban jártam iskolába, amikor még a "kommunista szovjet propaganda" (sic!) szerint tanították a történelmet és a politikai gazdaságtant. Imperialista: igen, de hogy náci (nemzetiszocialista)?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!