Oroszország elvesztette a háborút? Nem sikerült bevenni kijevet 24 óra alatt és alig hatoltak előre szerintetek?
Ugyan kérlek... Volt egyszer egy fickó, úgy hívták: Napoleon. Meg egy másik, az meg valami Hitler névre hallgatott... az bennük a közös, hogy mindketten megpróbálták legyőzni az orosz/szovjet hadsereget, sé egyiknek se sikerült. Na most az emögött a fickók mögött álló hadigépezethez, hadsereghez képest Ukrajna egy lepkefing....
Nézz rá a térképre. Már a franciák is, de a nácik meg aztán pláne megtanulták, hogy Oroszország soha nem fogy ki az emberanyagból. Soha. Nem véletlenül mondják valamire, ami rohadt sok, hogy "annyian vannak, mint az oroszok". Irtózatos nagy embertömeg, és még nagyobb erőforrás. Azt gyanítom, hogy ha egy komplett NATO hadsereg sorakozna fel Kelet-Európában, még azt is tartani tudnák az oroszok.
Nem azt mondom, hogy ez de jó, meg ihajj, most aztán jól megkapják az ukránok, hanem azt, hogy nemhogy nem vesztették el a háborút, hanem úgy istenigazán rá se kapcsoltak. Most csak olyan ímmel-ámmal vonulgatnak, félgőzzel, csak úgy lazulásban. Ha igazán és tényleg teljes erőből nekiveselkedtek volna, fél nap alatt térdre kényszerítik az ukránokat.
De nem ez a cél. Nem akarják leigázni az országot, és aztán egy füstölgő halom fölött kitűzni az orosz zászlót. Megvárják, amíg elfogy az ukrán hadsereg ereje, amíg a katonai és politikai vezetés fel nem adja, külföldre nem menekül vagy konkrétan meg nem adja magát, aztán kiírják a választásokat, és majd a következő kormány már szívélyesebben fog kommunikálni Putyinnal. Gyakorlatilag most készül a Lukasenko 2, mivel nem ment szép szóval (ezért megy most erővel). Utána a hadsereg nagy része hazamasírozik, csak pár ideges fickó marad, ujjukkal a ravaszon. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!