Svédország miért tartja fenn a "semleges" státuszát, mármint katonailag ?
Svédország
- EU-tag,
- Nyugati fegyverrendszereik vannak,
- Oroszország ellen határozzák meg magukat,
a Hidegháború eleje óta,
ilyenkor miért csak NATO-partnerséget választanak, nem pedig teljesjogú NATO-tagok ?
#11
A Svédek NATO-tagság nélkül, csak lazított partnerséggel is tudtak önkénteskedni Afganisztánban 2001 és 2014 között.
Svédország a hidegháború alatt titkos NATO tagnak számított, álsemleges ország volt.
A svéd hadsereg egy szovjetellenes háborúra készült a NATO-val szövetségben.
A szovjetek is ellenséges államként kezelték Svédországot.
A II. világháború után Svédország észak-keleti határán a szovjetek ellen épült ki a híres erődrendszer, a Kalixlinjen (Kalix-vonal).
Köszönöm szépen a lepontozást! 🙂
Azonban nem ártana tudni, hogy 1990 után nyilvánossára hozták a hidegháborús, addig titkos svéd vezérkari iratokat és hadműveleti terveket. Ezek alapján Svédország egy szovjetellenes háborúra készült, a NATO-val együttműködésben.
A svéd hadsereg főerői az ország észak-keleti részében, a finn határon, a Kalixlinjen állásai mögött koncentrálódtak, egy Finnországon keresztüli szovjet támadás elhárítására.
TOVÁBBRA IS FENNTARTOM:
Svédország a hidegháború alatt egy szovjetellenes háborúra készült a NATO-val szövetségben. Ezt alátámasztja, hogy maguk a szovjetek is ellenséges államként kezelték Svédországot.
1960-ben kétoldalú, svéd-amerikai titkos egyezmény született, mely garantálta az USA és a NATO katonai segítségét Svédország számára egy szovjet támadás esetén.
Minden egyes hidegháborús svéd hadgyakorlat során egy szovjet támadást szimuláltak Svédország ellen, amelyet aztán NATO erők segítségével, tehát nem önállóan hárítottak el. A svéd forgatókönyv az volt, hogy a svéd hadseregnek addig kell tartania magát, amíg a NATO beavatkozik.
1960-ban született a fent említett titkos svéd-amerikai egyezmény, amely szovjet támadás esetére amerikai és NATO katonai segítséget és beavatkozást biztosított Svédország védelmére. Továbbá ez az egyezmény amerikai atom-védőernyőt vont Svédország fölé. Az egyezmény értelmében amerikai, Polaris A-1 ballisztikus rakétákkal felszerelt nukleáris meghajtású tengeralattjárók járőröztek állandó jelleggel a svéd partoknál. A szerződés egyik pontja amerikai technikai segítséget és támogatást nyújtott a Saab 37 Viggen vadászrepülőgép kifejlesztéséhez.
Svédország 1953-ban Nagy-Britanniától 350 db Centurion tankot vásárolhatott, akkor a Centurion volt a NATO legmodernebb harckocsija.
A II. világháború után Svédország észak-keleti határán a szovjetek ellen épült ki a híres erődrendszer, a Kalixlinjen (Kalix-vonal). A svéd hadsereg főerői itt, az ország észak-keleti részében, a finn határon, a Kalixlinjen állásai mögött koncentrálódtak, egy Finnországon keresztüli szovjet támadás elhárítására.
Mindezt megerősítik az 1990 után, egészen pontosan 1994-ben nyilvánosságra hozott, addig szigorúan titkos svéd hidegháborús diplomáciai, vezérkari iratok és hadműveleti tervek. Ezek alapján Svédország egyértelműen egy szovjetellenes háborúra készült, a NATO-val együttműködésben.
kürasszír,
Az tény, hogy szovjetek elleni háborúra készültek, de ez nem azt jelenti, hogy nem semlegesek katonailag, csak azt, hogy nem hülyék és naivak.
Svájc is készült egy német támadásra a második világháború idején. Vajon miért nem egy Brit támadásra? Azért, mert a németek voltak az ő agresszív szomszédaik. Pont mint a Svédeknek a Szovjetunió.
Katonailag semlegesnek lenni nem azt jelenti, hogy nem készülsz fel a háborúra az agresszív szomszédod ellen. Se nem jelenti azt, hogy nem tudod ki a potenciális veszélyforrás. Csak annyit jelent, hogy nem kötelezed el magad egyik oldal mellett sem, nem kötsz !kölcsönös! védelmi szerződést. Ha a Svédeket kihagyják a Szovjetek a harmadik világháborúból, akkor ők sem szállnak be a NATO oldalán. Ezt jelenti a semlegesség, nem azt hogy mindenkivel egyformán jóban vagyok.
# 18
Mivel Svédország és az USA között 1960-tól hivatalos, kétoldalú katonai segítségnyújtási egyezmény létezett, amelyben az USA garantálta Svédország biztonságát, amerikai katonai segítség nyújtását, illetve amerikai atom-védőernyőt vont Svédország fölé, így Svédország sehogy sem tekinthető semlegesnek a hidegháborúban.
Hiszen a svédeket szovjetellenes katonai szerződés kötötte az Egyesült Államokhoz.
Az lényegtelen, hogy ez a szerződés titkos volt, a lényeg, hogy létezett.
Egyébként a szovjetek ellenséges országként tekintettek Svédországra a hidegháborúban, nem véletlenül.
AZOKHOZ, AKIK FOLYAMATOSAN LEPONTOZNAK! :))))
Ha 1960-tól az USA kétoldalú svéd-amerikai katonai szerződésben garantálta Svédország biztonságát, amerikai katonai segítség nyújtását, illetve amerikai atom-védőernyőt vont Svédország fölé, akkor Svédország hogy tekinthető semlegesnek? Hiszen titkos katonai szerződés fűzi a NATO vezető tagállamához, az Egyesült Államokhoz.
Hivatalosan semleges az az állam a hidegháborúban, amelyet nem köt katonai szerződés egyik félhez, sem a NATO-hoz, sem az Egyesült Állmokhoz, sem a Szovjetunióhoz, sem a Varsó Szerződéshez. Svédországnak azonban szovjetellenes katonai szerződése volt az Eygesült Államokkal.
Mivel Svédországnak 1960-tól szupertitkos, szovjetellenes katonai szerződése volt az Egyesült Áallamokkal, így valójában a svédek nem voltak semlegesek.
Gondolkozzunk már, 1960-tól a svéd-amerikai szerződés alapján amerikai atomtengeralattjárók, Polaris A-1 ballisztikus rakétákkal felszerelve járőröztek a svéd felségvizeken, a svéd kormány tudtával és beleegyezésével. Ezen amerikai atomtöltetű Polaris A-1 rakéták célpontja pedig Moszkva lett volna, ha kitör a 3. világháború.
Hogy lett volna semleges Svédország, ha amerikai, atomtöltetű ballisztikus rakértákkal felszerelt nukleáris meghajtású amerikai tengeralattjárókat dugdosott a saját felségvizein?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!