Miért Amerikát hibáztatják a cinikus okoskodók az afgán események miatt?
OLyan sok helyről hallani, hogy a káros amerikai külpolitika eredménye az egész. Meg hogy ott hagyják az országot a sárban. Meg hogy a 20 évnyi katonai/infrastrukturális fejlesztés végül a tálibok malmára hajtja a vizet. Meg hogy bezzeg 50 éve támogatták a tálibokat a Szovjetúnió ellen. Ezek miatt lenne Amerika hibás?
Egyedül Amerika volt, aki bármit is akart kezdeni azzal a barbár terrorista teleppel. Ezer milliárd dollárokról van szó. Az, hogy olyan szerencsétlen az ország, hogy egy az egyben átadják a hatalmat a táliboknak 20 évnyi fejlesztés után, az miért Amerika hibája? Nem vagyok sem globalista sem USA párti még végképp sem, de azért nem lehet mindenért őket felelőssé tenni.
Szerény véleményem szerint a többi nagyhatalomnak is részt kellett volna venni az ország demokratizálásában, és felszámolni a fertőt, de egyébként meg Afganisztánnak léteznie sem kéne, hiszen egy kulturálisan, vallásilag, etnikumban, fejlettségben meg mindenben eltérő területek, törzsi berendezkedéssel.
Persze, az amerikai terv nem jött be, nagyon nem. de az nem (csak) az ő hibájuk, hanem az ott élő vadembereké. Illetve ha mindenképp le akarjuk venni róluk a felelősséget, akkor mindenki ludas a történetben, az EU is, mi is , a patkány Pakisztán, India, mindenki. de elsősorban a vadállat tálibok.
#10
"terv bin laden kiiktatása, a talibán visszaszorítása és az ország demokratizálása volt, és tudtommal az a sokat hangoztatott talibán felfegyverzés a 70-es években történt. szóval ezek a tervek nem sikerültek, de miért, mit kellett volna csinálni?"
A "talibán visszaszorítása" rész kb elmaradt az egész offenzíva 1 hónapos volt kb és 1 városban voltak "jelentősebb" harcok annyi történt, hogy a talibán kivonult vidékre, meg a vezetésük egy része pakisztánba, és full háborítatlanul eléldegéltek ott 20 évet.
" az a sokat hangoztatott talibán felfegyverzés a 70-es években történt."
79-92-ig ha a polgárháborús folytatást is belevesszük, 79-89-ig, ha csak a "tiszta" szovjetellenes részt.
Utána még egy polgárháború jött 93-96 majd pedig konkrétan talibán kormány volt 2001-ig.
"helyzetük 2001-hez képest nem lett rosszabb"
Mármint a "pár" halotton a 20 éves polgárháborún és instabilitáson kívül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!