Biztos, hogy megengedhetik ezt maguknak az amerikai demokraták?
Nagyon úgy tűnik nekem, hogy Amerikában valamiféle kettősmérce uralkodik, mintha ideológiai alapon választanák szét a szélsőséges csoportokat, és ezek közül csak az egyik felet akarnák megtenni nemzetbiztonsági kockázatnak. A demokrata párt részéről csak a szélsőjobboldali csoportokkal kapcsolatban nyilatkoztak még ebben az ügyben, van egy ilyen javaslat (nem tudom, mennyire komolyan vehető), hogy a szélsőjobboldali csoportokat (pontosabban közülük is a legszélsőségesebb csoportokat) nemzetbiztonsági kockázattá kellene minősíteni:
Az lenne a kérdésem, hogy ha valaki jártasabb az amerikai politikában, a radikális baloldallal (leginkább az Antifa) kapcsolatban egyáltalán nincsenek ilyen felvetések a demokraták részéről? Mert ha nincsenek, az nem normális, ezt nem engedhetik meg maguknak. Az "antifasiszták" körében bizonyíthatóan vannak olyan szélsőséges csoportok/társaságok, akik legitimnek tekintik az erőszakot az ÁLTALUK "fasisztának" minősített emberekkel szemben, és ezt hangoztatják is, tehát ők maguk is beismerik, hogy igen, bizonyos esetekben legitim az erőszak. Az ilyen csoportokat miért nem tervezik megtenni a demokraták ugyanúgy nemzetbiztonsági kockázatnak, mint a szélsőjobboldali/neonáci szélsőségeseket? Mire jó ez az ideológiai alapú szétválasztása a szélsőséges csoportoknak a kormány részéről? Szerintem az ország belső állapotainak stabilitása (ami már most is lejtmenetben van) a legfontosabb ebben az esetben, és igenis komolyabb intézkedéseket kellene bevezetni a radikális baloldallal szemben is. Ebbe beletartozhat a BLM és az Antifa, attól függően, hogy ezeken a mozgalmakon belül mennyire szélsőséges/erőszakos csoportokról van szó. Aztán ott a másik oldal: ősszel Trump csak az Antifát minősítette terrorszervezetnek, ha jól tudom, míg a szélsőjobboldali csoportokat nem. Mégis miért nem lehet elfogulatlanul, csak és kizárólag a szélsőségesség/erőszakra való hajlandóság mértéke alapján kockázatnak minősíteni bizonyos csoportokat, miért kell ideológiák alpján (hogy jobb-vagy baloldali) szelektálni? Egy csoport azért veszélyes, mert szélsőséges módszereket enged meg magának/legitimnek tekinti az erőszakot a feltételezett ellenfeleivel szemben, és nem azért, mert jobb-vagy baloldali. Amerikában ezt miért nem képesek megérteni, amikor ilyen javaslatokkal állnak elő? Mi lehet ennek a hátterében?
"BLM, ami KONKRÉTAN terrorizálta a lakosságot hónapokon keresztül az otthonaikban"
Attól, hogy te személy szerint félsz valamitől még nem lesz terrorszervezet. Ahogy pl. a Fradi meg Újpest kemény mag sem lesz az, csak azért mert időnként törnek-zúznak.
"Ja, a BLM nem szervezkedett az államrend ellen, végül is csak egy szakadár törvényenkíüvli államot hoztak létre Seattle belvárosában"
Te is nyugodtan független nyilváníthatod a hálószobádat az Első Független Matyi-köztársasággá, attól még nem leszel nemzetbiztonsági kockázat. Bármily meglepő, mindenhol vannak ilyen LARP-oló hülyék, sokszor még saját útlevelet meg pénzt is "adnak ki," az államok meg nem bántják őket, mert áltában ártalmatlanok.
Érdekes módon amúgy a Capitol Hillen is akkor eszkalálódott a szituáció, mikor a felfegyverzett szélsőjobbosok megjelentek:
"Attól, hogy te személy szerint félsz valamitől még nem lesz terrorszervezet. Ahogy pl. a Fradi meg Újpest kemény mag sem lesz az, csak azért mert időnként törnek-zúznak."
A Fradi és az Újpest keménymagja nem gyilkol lőfegyverekkel az utcán hónapokon keresztül.
"Te is nyugodtan független nyilváníthatod a hálószobádat az Első Független Matyi-köztársasággá, attól még nem leszel nemzetbiztonsági kockázat. Bármily meglepő, mindenhol vannak ilyen LARP-oló hülyék, sokszor még saját útlevelet meg pénzt is "adnak ki," az államok meg nem bántják őket, mert áltában ártalmatlanok."
Csak hogy nem egy hálószobát nyilvánítottak szakadár államnak, hanem egy több négyzetkilométeres területet egy nagyváros belsejében, ahol többek között átvették az állami és rendfenntartói erőszakmonopólium feletti uralmat is. Mindezt persze az USA balliberális médiájának hathatós támogatásával. Te tényleg ilyen ostoba vagy, vagy szándékosan hazudozol?
Olvasgass szerintem: [link]
A linkelt BBC cikk természetesen ferdít, egyoldalúan.
Gyerekek, van egy rossz hírem, totál álomvilágban éltek. A 99%-a annak amiről írkáltok csak az infowar meg breitbart meg hasonló vicclapok hasábjain történt meg, a valóságban nem.
Arról meg, hogy "mert pár felhergelt hülyegyerek bement kiabálva zászlókkal a Capitoliumba fényképezkedni"
Igen, ott épp egy földön fekvő rendőrt rúgdosnak meg vernek zászlórudakkal.
A capitol hilles wikipedia cikket meg ha el is olvastad volna, láttad volna, hogy amikor július 1.-én a polgármester úgy döntött, hogy eleget játszottak a tüntetők, akkor a rendőrség bevonult, azok meg kivonultak, és itt volt vége a történetnek, nem történt sérülés se. Ennyire volt "nemzetbiztonsági veszély." Arról már nem is beszélve, hogy még mindig nem vagytok képesek felfogni a különbséget aközött, amikor valaki egy random háztömböt barikádoz el, meg amikor a törvényhozás épületét ostromolják meg, benne az összes képviselővel és szenátorral.
Leírom százegyedjére is, ha már felcsaptam gyógypedagógusnak: az, hogy random emberek megölik egymást, nem nemzetbiztonsági kockázat. ~15,000 gyilkosság történik az USA-ban évente. Mint ahogy az sem, ha valaki "államellenes deklarációt tesz," bármit is jelentsen az. Én is nyugodtan kikiálthatoma lakásomat egy szuverén királyságnak, még az internetre is kiírhatom, attól még nem lesz se szándékom, se képességem megdönteni a Magyar Köztársaságot.
De most komolyan, hogy tud valaki funkcionálni az életben, úgy hogy ennyire egyszerű koncepciókat se képes felfogni? Mit dolgozol? Egyedül élsz, vagy gondoskodik rólad valaki? Tényleg érdekel.
Fogd már fel, hogy nem egy hálószobát nyilvánított önálló szakadár államnak valami hóldkoros, hanem egy több négyzetkilométeres közterületet egy nagyváros belső területéből. Átvették az állami erőszakmonopóliumot, semmibe vették az alkotmányos szabadságjogokat és garanciákat (gazdasági és társadalmi értelemben is), kényük-kedvük szerint játszották a kiskirályt. Nyilván azért véded őket, mert ez egy neomarxista "állam volt", te pedig egy elmebeteg kommunista vagy, de sajnos a tények nem téged igazolnak, ahogy a wikipediás link sem téged igazol, ha elolvastad volna egyáltalán. Ez deklaráltan államellenes szervezkedés (és a kifejezetten ennek a nevében történő erőszak) nem tudom hogyan NEM lenne veszélyes a nemzetbiztonságra. Egyébként felőlem a Capitolium "ostroma" is lehet nemzetbiztonsági kockázat a helyszín miatt, de azért morálisan ne hozzuk már egy szintre azt, hogy néhány ember megpróbált bemenni egy kormányépületbe, és hogy egy bizonyos politikai kurzus képviselői hónapokon keresztül fosztogattak, gyújtogattak, gyilkoltak az ország több nagyvárosában.
Veled ellentétben, komcsikám, tanult és több diplomás ember vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!