Tényleg sajnálni kellene azt a nőt, akit lelőttek, mert részt vett a Capitolium ostromában? És miért kell a Floyd-ügyhöz hasonlítani?
Itt van 3 cikk, ami a "jobboldal" nézőpontját mutatja be. Ebből az első a véleménycikk, a másik 2 Biden és Merkel helyes véleménye.
A "jobboldaliak" szerint ez nem volt jogos.
A bűnpártoló Spöttle először le is írja az igazságot "Most érvelhetnénk azzal, hogy tüntetett, hogy erőszakkal behatolt társaival a Capitolba". ERŐSZAKKAL. És ennyi. Ez már önmagában elegendő ok. Mi keresni valója van ott egy embernek, a nő ráadásul katona is volt. A Spöttle ki akarja magyarázni, hogy így 35 éves, úgy férjezett, meg patrióta, de a valóságban egy köztörvényes garázda, államellenes bűnöző. Mellesleg, senki nem kényszerítette, hogy keresse a bajt. Aki annak áll... Ha 35 éves, akkor csak tudja, hogy nem fogják a buksiját simogatni...
Mentségére legyen mondva, hogy nagyon sokan voltak a deviáns tömegben és miért pont ő az áldozat... Talán, ha hátrébb áll a trumpista botcsinálta brigád végén, akkor nem ő lesz a céltábla. Katonaként tudhatná, hogy nem jó a fegyver csövébe nézni..
És akkor jön a nagyon fontos párhuzam kis burkolt rasszista beütéssel.
"Érdekes, nincsenek tüntetések, égő autók, berúgott kirakatok, ledöntött szobrok Ashli Babbitt halála miatt. Pár újságcikk, amelyek lehoztak néhány fotót a facebookról"
Tehát ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy szerinte egy fehér élete nem ér annyit, mint egy feketéé, így nem is lesz belőle címlapsztori. De azért azt ne felejtsük el, hogy a "fehér nő" az ostrom elején állt és aktívan rongált, ostromolt. A rendfenntartó hozott egy döntést. Megállítja az ostromot egy lövéssel. A nőnél akár fegyver is lehetett volna, agresszív, elborult viselkedés mutatott. Floyd nem ellenállt, már a Földön volt.
Nem értetted meg. Nem alkalmazunk azonnal halálos eszközt, csak mert TALÁN ott a kézigránát valakinél. Nem alkalmazunk halálos fegyvereket, amikor a célpont körül ott van még 20 ember, rendőrök is.
Megnézted te a felvételt? Ott egy hibás célzás további ártatlan életekbe került volna. Senki más nem mászott be, csak az a nő és nem kapkodta el. Könnyen megállította volna a taser és ez elrettentette volna a többieket, rá 5 másodpercre pedig megjelentek hátul a rendőrök.
Sima gyilkosság, ölni akart a pali. A "talán fegyver volt nála" inkább a bíróságra való védekezés, nem annak megindoklására szolgál, miért lövünk agyon civileket.
Ez addig nem érdekli az embert, amíg őt nem lövik agyon egy sima tüntetésen, mert talán fegyver van nála. De megállító ereje biztosan volt, egy halott után nem fog folytatódni az ostrom.
Ennyit ér az emberélet ott is.
21-es
Igazad van végülis. Nagy hibát vétett a biztonságis a lövéssel, ez nem vitatható.
De a kérdés is inkább a Spöttle véleményére utalt (hogy a nő patrióta és összemosta a Floyd-üggyel) és arra, hogy ha valaki fegyveres őrök jelenlétében csinál vitatható dolgokat, az az életével játszik.
21. többször felszólították, hogy ne próbáljon bemenni. A fegyver is látható volt, a célzás is. Bőven lett volna ideje meggondolnia magát. Nem mondom, hogy nem lehetett volna máshogy megoldani, de az az őr egyedül volt, biztos nem szerette volna ha egy rakás agresszív betör oda és akár meglincseli őt. Tézer meg valószínűleg nem volt nála, ahogyan a rendőrök se azzal szoktak embereket megállítani az USAban, hanem simán lelövik őket. A tézer nem múködik vastag ruhán, kabáton, stb. keresztül.
Az biztos, hogy hibák voltak a védelemben és értehetlen, hogy ilyen könnyen be tudtak jutni a tüntetők az USA egyk legfontosabb épületébe. Hogy te mit csináltál volna az őr helyében, egyedül egy betörő tömeg ellen, nem tudhatod.
A figyelmeztető lövés fel sem merült. A sebesítés fel sem merült.
Volt náluk gázspray, de taser nem, az egész épületben egy sem.
Itt semmi más nem merült fel, csak a mellbelövés.
Teljesen védtelen is volt, hisz épp üvegszilánkokon át mászott be. Mire végre lekászálódik, már kaphat is egy golyót a vállába.
Ez volt a felkészült, jól képzett őr? Ugyan már. Több méterre volt onnan, mögötte ott voltak a társai. Amikor felemelte a fegyverét, ott már nem volt semmiféle mérlegelés, tüzet akart nyitni és kész.
Ezért jó, hogy 2021-ben élünk, mindent felvesznek a kamerák.
Lehet később elemezgetni, attól még ez sima gyilkosság.
Nem elég figyelmeztető az ha szólnak többször is, hogy hagyd abba, különben lőnek és közben rád fogják a fegyvert??
Nem mellbe hanem nyakon lőtték.
Pontosan ez látható a kamerán és a nő körül lévők is ugyanezt mondták, hogy többször is felszólították, hogy hagyja abba. A fegyver is jó ideig látszódik. Célozni meg nem annyira nem egyszerű egy folyamatosan mozgó célpontra. És ha tózet akart nyitni? Nem mondom, hogy jól tette, de a jogosságát nem lehet elvitatni. Többszöri figyelmeztetés ellenére se hagyta abba a nő, az őr veszélyben érezte magát.
Sajnálni kell a salgótarjáni sortűz áldozatait, akiket Biszkuék lövettek agyon? Hiszen azok is kiszabadítani mentek az ÁVH által korábban lecsukatott társaikat négyezren, önkényeskedtek. Ott is azzal védekeztek a hatóságok, hogy gránáttal támadták meg őket a tüntetők (csak azt felejtették ki, hogy hanggránáttal). 46 halott.
Az itteni vélemények szerint akkor ők megérdemelték, hisz egy állami intézményt támadtak meg és ki tudja, milyen fegyverek voltak náluk (pl a gyerekeknél)! Még figyelmeztető lövések is voltak, szóval tudták, mire számíthatnak.
Ugye milyen szar, amikor a másik oldalra kerül az ember?
Abban a korban, amikor már tucatnyi nem-halálos tömegkezelő fegyver létezik, az ilyen könnyen elhárítható betörésre halálos fegyver alkalmazásával válaszolni csak szándékos lehet.
Gyurcsányék adhattak volna néhány tippet, hogyan kell a gumilövedékes tömegoszlatóval megtisztítani egy területet. Amcsiknál csak ólom van, ezért olyan nehéz az ujjuk a ravaszon.
Ezt a választ vártam, hisz ami az egyiknek diktatúra, az a másiknak hazafias rendszer. Az egyiknek forradalom, a másiknak ellenforradalom.
Az egyiknek BLM-ellenes rendőri brutalitás, a másiknak helyes fellépés a jobboldaliak ellen.
Szeretem, amikor kibújik az emberekből a kettős mérce egy kis provokáció hatására, csak akkor ne háborodjanak fel túlságosan, amikor ők kerülnek a puskacső elé. További szép napot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!