Hogy értette Joe Biden, hogy azoknak is államfője akar lenni akik nem rá szavaztak?
Többségben a konzervatívok szavaztak Trumpra, ugye mondanom sem kell, hogy sok dologban nem értenek egyet a konzervatívok és a demokraták. Hogyan akarja megvalósítani Joe Biden, hogy ezeket az embereket is képviselje, őket is elérje, és véget vessen a törzsi gyűlöletnek ami zajlik a két tábor között?
Ha úgy tervezi, hogy megmondja nekik, hogy értsenek egyet a demokratákkal/baloldallal akkor máris kudarcot vallott.
Vagy nem több üres szavaknál az egész?
“Ha jól értelmezem a helyzetet, Trump annyira kiélesítette a politikai ellentéteket, hogy ez a párbeszéd megszűnt. Kb. úgy, mint itthon Viktorunk: aki máshogy gondolkodik, az nem is magyar, hazaáruló stb. Én ettől a kijelentésétől pontosan azt várom, hogy ezt a politikai párbeszédet helyre állítsa.”
Én tényleg nem akarok gúnyolódni de ehhez mindkét oldal kellett, a demokrata tábor is úgy állt hozzá, hogy aki nem velük ért egyet az egy rasszista bigott iszlamofób.
"...meggondolatlan kijelentésekkel (shithole countries, egy háborús hős cikizése, hogy fogságba esett, helyesírási hibák, 5 perc alatt ellenőrizhető hazugságok a twitteren, amin a fél világ röhögött) sok embert magára haragított"
Érdekes, hogy Donald Trump támogatottsága 5%-ot esett a fehér férfiak körében (akik a szavazó tábora gerincét alkotják) viszont az afro-amerikaiak és a latinok körében megemelkedett a támogatottsága.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!