Ausztriában nagyobb a jólét, mint Németországban?
Amikor még Magyarországon éltem és Németországban jártam, óriásinak láttam a két ország közötti különbséget. Egy éve élek Ausztriában, s azóta most jártam először Németországban (Frankfurtban), s őszintén szólva döbbenten vettem észre, hogy mennyire lelakott hely Ausztriához képest. Bennem úgy élt a kép, hogy Németország fejlettebb és gazdagabb, mint Ausztria, de a külcsín alapján az osztrák települések sokkal rendezettebbnek, élhetőbbnek tűntek, mint a németek. (Vonattal mentem, így a vonatról láttam Frankfurton kívül az útba eső németországi településeket is.)
Frankfurtban járva pedig leginkább az tűnt fel, hogy mintha nagyobbak lennének a társadalmi különbségek: óriási szegénységet, de gazdagságot is láttam ott.
Személy szerint én Ausztriában nem dolgoznék, mert rossznak találom a bérek adóztatását.Hiába nő hatalmasat a bruttód, a nettódon alig látszik.Még Magyarországnál is rosszabb.
Németországban is sokat nyúlnak le,de nem olyan aránytalanul nagyot.Jobban lehet fejlődni, könnyebb jól keresni.
Több okból se tudod ezt egyszerűen összehasonlítani.
Először is Németországban is random ex-kelet tartomány meg mondjuk Bayern között ég és föld a különbség.
Aztán egy nagyvárost se lehet csak úgy vidéki/kisvárosi környékkel összehasonlítani. Egy nagy város mindig koszosabb lesz, mint egy kicsi és jobban láthatóak ott a társadalmi problémák. Így Frankfurtot kb. egyedül Béccsel lenne érdemes összehasonlítani.
Így tehát sokmindentől függ, de Németország átlagban talán minimálisan jobb.
Hát nem tudom.
Én azt vettem észre,hogy az osztrákok láthatóan jobban élnek és életminőségre is jobb Ausztria mint Németország.
Hozzáteszem,hogy én a volt NDK részén voltam.
1:
"Hiába nő hatalmasat a bruttód, a nettódon alig látszik."
Az "alig látható nettó" pedig, a magyarénak a hatszorosa! Azonkívül a közjó és az infrastruktúra náluk olyan szinten van, hogy ehhez képest a miénk a béka $egge alatt van.
Azért hatszorosa nem de egy háromszoros hasonló árakhoz.
Ausztriában konkrétan jobban éltem mint Norvégiában.
Hiába recskáznak a norvég fizura ha a magyarhoz képest 3-4x drágább minden a lakhatás meg horror és a végére nem marad sokkal több zsetonod.
Számomra Ausztria és Svájc mindent visz.
Kedves 7,
lényegtelen.Ausztriában túl vannak adóztatva a fizetések.
A németek általában többet visznek haza, mivel alacsonyabbak az adók.
Lehet papíron, a bruttó bérek között nincs akkora különbség,de egy német jobban él.Véletlen,hogy Ausztriában, főleg a határ mellől annyian járnak át dolgozni?Nem.
Persze, kinek mi tetszik.
Nekem jobban bejön Németország.De, legjobban az amerikai rendszer tetszik, ott, ha jó végzettséged van, szorgalmas vagy, akkor a határ a csillagos ég.
És az állam sem akar állandóan kifosztani, mindenféle adó cím alatt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!