Az afrikaiak valóban tömegesen éheznek, vagy csak álhír, amiből az adománygyűjtők profitálnak, akik természetesen (nem tudom mennyi) százalékban részesednek az adományokból?
Az adománygyűjtések jó része sajnos kamu, másik jó része pedig az adománygyűjtő szervezetnek és munkásainak a megélhetését szolgálja csak.
A hozzád hasonló jó szándékú, de teljesen tudatlan embereket használják ki vele, hogy pénzhez jussanak, az illető meg megnyugodjon, hogy tett a szegény elesettekért.
A valóság az, hogy Afrika sokkal hatalmasabb, ásványkincsekben, élőhelyekben és lehetőségekben messze felülmúlja Európát. Az ott élő emberek éppen olyan értelmesek és éppen úgy tudnak tanulni, dolgozni, csodálatos dolgokat építeni, alkotni, fejleszteni.
Azonban a gazdasági világ pénzemberei - köztük sok európai is - a lehetőségeket veszik el tőlük, sokszor pont a nagy segélyakciókkal. Ahogyan az imf is szép csomagolásban adott nekünk gigahitelt - cserébe olyan dolgokat elvárva, amitől nem fejlődött volna az országunk, hanem egyre több hitelre szorul rá.
Afrika egy kontinens - hatalmas. 54 külön állam van rajta és majdnem másfél milliárd ember él ott. Igen, rengetegen nyomorban élnek, éheznek közülük, százmilliókat fenyegetnek katonai támadások szinte nap mint nap.
A fejlettebb régióknak kötelessége segíteni - akár azzal is ha támogatsz egy segélyszervezetek, de nagyobb sikerre vezetnek az olyan akciók, amik nem pillanatnyi gondot próbálnak orvosolni.
Ilyen az amikor ösztöndíjakkal tanulási lehetőséget adnak ott élőknek - csak sajnos a töredékük megy utána vissza a saját országába építeni, termelni, tanítani, gyógyítani. EZ az amit már nem követelnek meg tőlük, hogy menjen vissza és OTT dolgozzon a saját országa jobbá válásán.
Ahogy el kellene onnan távolítani azokat a tőkéseket akik csak kifosztják az országaik ásványkincseit, szinte rabszolgaként dolgoztatják az embereket a bányáikban fillérekért, vagy akik a háborúkat szítják, hogy több fegyvert tudjanak oda eladni.
Az éhezőknek kell az azonnali segítség, de a hosszabb távú megoldáshoz az kell hogy ők maguk hozzájussanak a tudáshoz, legyen ivóvízrendszerük, vízgazdálkodásuk, olyan termelési módokat használhassanak amikkel ott elegendő élelmiszert tudnak termelni stb.
Kérdező, még ezt a kicsiny országot sem lehet egységesen kezelni, az itt élő 10 millió emberrel sem. Attól mert Budapesten vagy Debrecenben, Győrben jól élnek az emberek, még lesznek olyanok akik Borsodban éheznek vagy akik ezekben a városokban hajléktalanok. Afrikában ez van sokkal nagyobban. A majd másfél milliárd emberben bizonyosan van több millió is aki éhezik.
#11 Miért is kötelező a fejlettebb régióknak segíteni? Ők akartak függetlenek lenni, nem(igazából nem,sőt sokkal többen visszasírják a fehérek uralmát)? Ha nem tudnak a szabadsággal élni, akkor inkább vissza kellene őket gyarmatosítani, mert ebből így hosszútávon nemcsak nekik lesznek problémáik,hanem nekünk is! Mit akarsz olyan népekkel kezdeni, amelyeknek a tanult tagjai nem akarják a sajátjaikat segíteni,hanem inkább a nyugati jólétet választják? A kizsákmányolás valóban létezik,de maradjunk annyiban, hogy a fehér kizsákmányolók nélkül ma is szalmakunyhóban élnének(ami egyébként szerintem mindenkinek jobb lenne), nem bányászták ki az ott lévő ásványkincseket, mivel azt sem tudták mi az! De tegyük fel, hogy holnap a kizsákmányoló tőkések elmennének! Mi is történne? Hát az, hogy vagy folytatnánk a hereverét,amit évezredeken keresztül is csináltak, vagy a saját haduraik tartanák őket rabszolgáként és dolgoztatnák őket éhbérért(a kincsek pedig ígyis úgyis az izraeli gyémánttőzsdén kötnének ki). Amit az imf-ről mondasz azt aláírom, mivel egyeseknek nyilvánvalóan nem áll érdekében az, hogy a saját országaikban maradjanak.
,,Az ott élő emberek éppen olyan értelmesek és éppen úgy tudnak tanulni, dolgozni, csodálatos dolgokat építeni, alkotni, fejleszteni." Na hát ez az ami tényszerűen nem igaz! És sajnos itt bukik meg a mutatvány! ezért van az hogy Afrikában minden lehetőség meglenne, de nem tudnak vele élni, mivel nincsenek meg hozzá a képességeik! Az intelligenciahányadosuk 30-40 ponttal kevesebb(amit nem magyaráz az oktatás,mivel az értelmi képességeknek semmi közük az oktatáshoz), a lustaság pedig szintén genetika(ha tetszik ha nem). [link]
Kb annyian éheznek ott mint Dél-Amerikában vagy Ázsiában
Nyílván mindenhol vannak fejlettebb és kevésbé fejlett régiók de ilyeneket nem lehet mondani egy egész kontinensre
Namíbia pl Európában se számítana rossz országnak,Közép-Afrikában meg épp polgárháború van
Egyenlítői-Guinea és Gabon infrastrukturálisan a világ egyik legfejlettebb országai
Gabonban jobb vonatközlekedést tapasztaltam mint Dél-Amerikában vagy Európában kb bárhol
Afrika...
Egyiptom is afrikában van. Egyik leghíresebb túrista célpont, nem fejletlen putri.
Dél afrika kb nyugati fejlettség bár ott fehérek is laknak.
Most akkor melyik afrikáról beszéltek?
Mert az őserdőben íjjal vadászó feketék is afrikában élnek. De a híres zsidó izrael is majdnem ott van, de az már közel-kelet, pedig szerintem inkább délen van európához képest.
#12 "Miért is kötelező a fejlettebb régióknak segíteni? "
Azért, mert egy bolygón élünk és ők ugyanúgy emberek. Elég lett volna ha egyszerűen békén hagyják őket úgy 60-70 évvel ezelőtt, de azóta is folyamatosan fosztják ki a kontinens országait a "fejlett" világ tagjai.
Onnan jön az olcsó fűszer, olcsó gyümölcs, olcsó nyersanyag és cserébe ott marad a sok szennyezés. Az európai ember sem hajlandó megfizetni azt amibe a termékek előállítása kerül meg pluszban annyit hogy ők is élhessenek normálisan. Tudtad hogy vannak olyan kakaóbab termesztők akik életükben nem ettek még csokoládét? Nem is tudják mihez kell az amit termesztenek, ez az egyszerű, hétköznapi édesség számokra elérhetetlen.
Csak egy pillanatig próbáld meg elképzelni, hogy nem ide születsz, hanem Ghánába vagy más olyan országba, ahol nem természetes az hogy van ivóvized akár még a házad közelében sem, ahol nem természetes, hogy 6 évesen a gyerek kezdi az iskolát és csak tanulnia kell, semmi mást ahhoz hogy 20 éven át tanulhasson és diplomát szerezhessen. Ha oda születsz ahol nincs orvos 30-40 km-es körzetben, vagy ahol természetes hogy katonák fosztogatják a területet és elviszik a fiúkat 8-9 évesen katonának. Tényleg úgy véled hogy nem kellene segítenie annak az európainak, akinek a legnagyobb problémája életében, hogy 2 hónapig otthon kellett maradnia és ülhetett a telefonjával a kezében, a wifijén lógva?
"Az intelligenciahányadosuk 30-40 ponttal kevesebb(amit nem magyaráz az oktatás,mivel az értelmi képességeknek semmi közük az oktatáshoz), a lustaság pedig szintén genetika(ha tetszik ha nem). "
Ez egy közkedvelt baromság, amit azért hiszel el, mert ezzel felmented magad az alól hogy tenned kelljen. Nincs 30-40-es IQ különbség, maximum nagy népességen nézett, átlagos 3-4 pontos különbség. Mivel az IQ skálán a 115-ös érték már átlagon felülinek számít, a 80 alatti meg már igen gyengének, sehol nem fér bele 30-40 pontnyi eltérés népességek között.
De persze ne várjunk el olyat hogy valaki, aki szerint más népcsoportnak sokkal alacsonyabb az IQ-ja, legyen olyan intelligens hogy legalább utána nézzem milyen értékei is vannak az IQ-nak.
Erre a kérdésre így lehetetlen válaszolni
54 független ország 2 de facto ország 4 függő terület van ott+6 európai vagy ázsiai országhoz tartozó terület 1,3 milliárd emberrel és mindegyik ország másmilyen de sokszor még országon belül is hatalmas különbségek vannak
Akkor tudnánk rá érdemben válaszolni ha pontosítanál
#15 Ahelyett hogy idefirkáltad ezt a sok hülyeséget, rákattinthattál volna a linkre amit küldtem és megspórolsz magadnak sok időt. Ott van feketén fehéren, az afrikaiak átlagos IQ szintje 70 pont körül van. Egyenlítő Guineanak 59,innentől kezdve az egész kommented nem ér semmit, mert a tények láthatóan hidegen hagynak. Ahogy az agytérfogat különbség szintén. De akkor iderakom még egyszer csakhogy ne kelljen fentebb görgetned!
Maradjunk annyiban hogy az IQ kapcsán kicsit tájékozottabb vagyok mint te. Amikről te beszélsz az maximum európai nemzetekre érvényes,de még ott se,mert ott is lehet simán 20 pont eltérés. Például Albánianak 82 míg Olaszországnak 103. De ha ennek nem hiszel magad is utánanézhetsz, ezt a legliberálisabb pszichológusok, antropológusok is elismerik, az hogy te erről nem hallottál, nem jelent semmit.
#18
Nem jelenti hogy mindegyiknek alacsony, de nagy átlagban akkor is igaz.
Az USA-ban élő társaik(akik mégcsak nem is tiszta feketék) szintén rosszul teljesítenek. Különben meg mi köze ahhoz, hogy hol élnek? Az intelligencia öröklött, nem lehet tanulni. De, mint azt írtam az agytérfogatuk is szignifikánsan kisebb.
Akik meg lepontoztak, igazán leírhatnák mi a probléma! Én csak tényeket mondok, aki velem vitatkozik, az a tudománnyal vitatkozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!