Miért támogatja a Momentum a szlovák és román pártokat a magyarokkal szemben?
Magyarországon miért annyira divat a magyarok ellen politizálni?
Határon túliként kérdem, csak mert nem tudom ezt felfogni.
"A magyarság jobban jár vele, mint ha biodíszletként a törvényhozásba kerül egy fullmagyar képviselő, aki egymagában semmire nem képes..."
Ez nem igaz, pl többször előfordult már, hogy egyes román pártok csak magyar pártokkal koalícióra lépve tudtak kormányt alakítani. Ilyenkor nem igaz, hogy nem lehet a kisebbségi érdekeket is érvényesíteni (persze bizonyos korlátok között).
A román és szlovák pártokat pedig pont nem érdekli érdemben a kisebbségi helyzet, fölösleges a csodára várni ezügyben.
Régebben ezt proletár internacionalizmusnak hívták.
Ma meg európai egyesült államoknak.
Nemzetnek egyikben sincs szerepe
12
S akkor olvadjanak be vagy mi? Hülye
Én is határon túliként mondom, hogy az USR NEM ROMÁN PÁRT és NEM POLITIZÁL A MAGYAROK ELLEN!
Az USR egyáltalán nem etnikai párt, vannak magyar vezetői, magyar tagjai és nagyon sok magyar szavazója.
ELEK LEVENTE személyében a pártnak magyar nemzetiségű elnöke is volt 2017-ben! Elek Levente ma is a pártvezetés tagja, a párt egyik alapítója!
Az USR értékrendje nagyon közel áll a Momentuméhoz: korrupcióellenes, Európa-barát, nyugatos, centrista-liberális politikai párt.
Lehet, hogy te, kérdező, az RMDSZ-re szavaztál az elnökválasztáson, de elárulom, hogy én az USR-re szavaztam az első fordulóban is (nem a Momentum miatt, nyilván, amúgy is rájuk akartam).
És az erdélyi magyaroknak több mint egyharmada hozzám hasonlóan, Dan Barnára szavazott!
(Nyilván tudod, hogy Romániában a lakosság 6,5%-a magyar, Kelemen Hunor viszont csak 3,8%-ot kapott az elnökválasztás első fordulójában!)
Egy barominagy kreténség, hogy az USR-t támogatni annyi mint "a magyarok ellen politizálni"!
Ez egy nettó hazugság!
Johannis populista-nacionalista kirohanását is egyedül az USR ítélte el a parlamenti pártok közül, az RMDSZ-en kívül!
Szóval hagyjuk már, kérdező a süket dumát. Nem csak Orbán szolgái lehetnek magyarok, Erdélyben sem!
És még valami: ELNÖKVÁLASZTÁSON támogatták az USR jelöltjét (Dan Barnát), nem pedig az USR pártot támogatták egy országgyűlési választáson!!! És ez nem mindegy!
Elnökválasztáson az RMDSZ jelöltjének nemhogy nyerni nincs esélye, de a második fordulóba bekerülni sincsen! Dan Barnának volt esélye a második fordulóba kerülni, épp ezért szavazott rá az erdélyi magyarok harmada is, olyanok is, akik amúgy az RMDSZ-re szoktak!
És elárulom neked: én is az RMDSZ-re szavazok helyhatósági és parlamenti választásokon! Fontosnak tartom, hogy magyar érdekképviselet legyen a helyi, a megyei és az országos vezetésben.
De elnökválasztáson nem pazarolom el a szavazatomat az első fordulóban azért, hogy úgyse jusson be a másodikba az RMDSZ jelöltje. Miért ne segítsek valakit, akinek legalább halovány esélye van a második fordulóba kerülni?
És EP-választásokon sem szavazok az RMDSZ-re, mert az RMDSZ gyakorlatilag a Fidesz része az EP-ben, mindenben a Fidesszel együtt szavaznak, Európa ellen.
Mivel én EU-párti vagyok, nem fogok euroszkeptikusokat az EP-be segíteni azért, hogy Orbán társaságának legyen kettővel több szavazata az EP-ben.
Szóval nálam a képlet az, hogy:
önkormányzat, megye, képviselőház, szenátus = RMDSZ
elnökválasztás, EP-választás = USR
És ettől még MAGYAR VAGYOK, lehet, magyarabb mint te!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!