A diktátorok miért szeretik ha sok stadionnal rendelkezik az országuk?

Nem minden diktátorra igaz általánosan, de én két részre osztanám.

1. Sok diktatúrára jellemző, hogy szereti az államilag finanszírozott élsportot előtérbe helyezni. Ezzel több legyet üt egy csapásra, hiszen a sporteseményeken keresztül saját hatalmát ünnepelheti, az élsport szigorán keresztül hirdetheti tekintélyelvű eszmerendszerét, fokozhatja a harci lázt, valamint az elnyomó rendszerben egy fajta potenciális kitörési lehetőséget ad a fiatal sportolóknak, anélkül, hogy azok a rendszer fennállását veszélyeztethetnék.

2. A stadionok alkalmasak politikai tömegrendezvényekre, felvonulásokra is, durvább esetben tömeges kivégzésekre (Afrikában látni rá példát).

A mi féldiktatórikus rendszerünkre egyelőre inkább csak az 1-es pont igaz, a de szerepe van annak is, hogy a vezérnek ez a hobbija.

Ha jó lenne a foci egy csomó boldog ember lenne.

Rákosi hatalmát konkrétan az ingatta meg, bármi mást is mondanak, hogy 1954. július 4-én Magyarország elbukta a VB döntőt Németország ellen. A Hruscsovi politikát követve már májusban nekiment a párt Rákosinak, de július közepén megkezdődött a világbajnokság és az egész ország férfilakosságát boldog volt, arra számolt, hogy világbajnokok leszünk. Rákosi hatalma akkor megint megingathatatlannak tűnt, aztán amikor kiestünk megindult az elégedetlenség a munkások körében, ezt használta ki a párt, felállították a Különleges Tanácst, ami kb. 300 politikai elítélt ügyét elkezdte vizsgálni.

Ha jól megy a foci, azokak is érdekelni, akiket most nem. 2016-os EB-n rengeteg olyan csaj is szurkolt, akik előtte sosem nézték meccseket. Magyarország-Portugálián 1:0-nál, 2:1-nél; 3-2-nél óriási volt a boldogság, de még a 3:3 után is boldog volt a tömeg, másnap csajok is munkahelyen erről beszéltek.

Ehhez képest képzeld el, mi lehetett az 1954-es VB-n, mikor pl. a döntőben azzal az NSZK-val játszott Magyarország, amit 8:3-ra vert csoportmérkőzésen 2 héttel korábban.