Trump ezen megszólalására miért mondják azt, hogy rasszista?
"Patkányokkal és rágcsálókkal teli koszos és veszélyes helynek nevezte Donald Trump a Twitterén Baltomore-t, amit Nancy Pelosi, az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának demokrata párti elnöke egyértelmű rasszista kirohanásnak nevezett. "
Nem értem, hogy mi volt ebben a rasszizmus? Baltimoreban rosszabbak a körülmények mint a legtöbb amerikai városban, ezért sok a patkány, a kosz és elég lepusztultak a város egyes részei. Nem értem, hogy ebben mi volt rasszista megnyilvánulás?
Ha én azt mondom a szomszéd városra, hogy piszkos és patkányokkal teli akkor én rasszista vagyok?
Trump csak addig nem volt rasszista amíg támogatta azokat a háttérből pénzzel, akik most éppen őt rasszistázzák.
Mivel már nem elégedett meg azzal, hogy pénzt adjon nekik, mert nem tetszett neki amilyen döntéseket utána hoztak - hanem saját magának a megválasztatására költötte inkább a saját pénzét és olyan döntéseket hoz amilyeneket ő akar, így már egyből rasszista lett.
Meg ahogy előttem mondták, mindenféle negatív jelzővel illetik, mindegy mit mond vagy mit csinál.
Ettől még lehet rasszista a valóságban, csak ezek a címkézések nem erről szólnak, a megbélyegzést azok végzik akiket ez cseppet sem érdekel (hogy az-e valójában) csak arra használják, hogy a szavazókkal elhitessék amit akarnak.
Aki neked ilyet mond, annak linkeld be a feka volt Baltimore-i górét, aki pont ugyan azt mondja. Nem véletlen használta Trump ezeket a szavakat. ;) Mindig fölvereti a port a libsikkel, aztán meg kijön, hjogy nahát, érdekes, amikor egy libsi mondta X évvel ezelőtt, akkor valahogy nem volt rasszista, most már meg az. Itt van erre egy jó videó:
https://www.youtube.com/watch?v=xoJumid0z6E&feature=youtu.be
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!