Valaki, aki nagyon vagja a tengelyhatalmak tortenelmet/diplomaciajat, tudna valaszolni erre az egyszeru kerdesemre?

Az információ hiányossága és a hírközlés lassúsága a régi korokban nagyfokú volt, Hannibál seregének a mozgását csak hetes késéssel tudták a rómaiak követni, meg is döbbentek, amikor a kapuk elé ért.

1941 ben a szovjetek napokkal voltak lemaradva a német csapatok mozgásával, nemegyszer erősítést küldtek olyan területre, amely már német megszállás alatt volt, köszönhetően az infrastruktúra hiányos voltának, a pontos csapatmozgások csak utólag válhattak ismeretessé, ha erre egyáltalán sor került, így a háborúkat gyakran a legnagyobb bizonytalanság kísérte.

A korabeli háborús propagandák amúgy is teli voltak hazugságokkal, utólag persze mi ismerjük már nagyjából a fejleményeket, de akkoriban még a legjobban informált emberek is nemegyszer tévedésben voltak, köszönhetően a dezinformációs taktikáknak.

A lakosság többnyire nagyon el volt maradva a valós események sodrától, egy diplomáciai testület valamivel jobban lehetett informálva, de nem sokkal.

A vezérkarok kaphatták a legjobb tájékoztatást, ám annak dacára, hogy a háború vége felé a felderítési módszerek, eljárások sokat fejlődtek, a németek helyzete kissé hasonlított a korábbi szovjet csapatok információs káoszához, hiszen a visszavonulások zűrzavara nemegyszer lerontotta az áttekinthetőséget, bár a korábbi események történéseiből maguk a legfőbb vezetők legalább is következtetni tudtak a bekövetkező támadások ütemére, irányára, de ezeket az információkat titkosan kezelték, sőt, defetizmusnak bizonyult az ellenállás erejének alulbecsülése, így a diplomaták kimenekítése információhiány miatt nem sikerült, köszönhetően az orosz ostromgyűrű gyors bezárásának és a bekerítés elsöprő ütemének.

Ehhez valószínűleg hozzájárult a svéd diplomácia németbarátsága, amely elfogadta nagy részben a német propaganda által prezentált adatokat, amik nem voltak valósághűek, illetve nem minden tekintetben voltak azok.

Valóban!

Egyébként az evakuálás is csak részleges lehetett, Adolf Galland, a híres vadászpilóta ász írja könyvében, hogy amikor megkapta a briliánsokkal ékesített vaskeresztjét a kardokkal és tölgyfalombokkal, amely a legnagyobb katonai kitüntetés volt, az adakozási okmányok egy szintén gyémántokkal és aranyveretekkel sűrűn borított hengerben voltak és Göring felajánlotta neki a hallatlanul értékes dokumentum számára a Kancellária páncélszekrényét, nem mondhatott nemet.

Később meg, amikor már bombázták a várost, el akarta vinni, de a segédtiszt lebeszélte róla, mert nem illett kételkedni a győzelemben, még akkor sem, amikor már az oroszok Berlin közelében jártak.

Galland a háború után elmenekült, de később visszatért és egy becsületes öregúrtól megkapta az iratokat, amelyet megtalált és megőrzött a számára, de természetesen a gyémántok és az arannyal borított tartó nélkül, mert csupán az képezett értéket a vöröskatonák számára, akik kifosztották a kancellária épületét, ahonnan szintén nem sikerült a legnagyobb kincseket, értékeket biztonságba helyezni, bár Galland számára érthetően maga a dokumentum képezte a legfőbb értéket, amelynek valóban lett később anyagi értéke is, hiszen már csak Hitler aláírása miatt is gyűjtők komoly pénzt adhattak volna érte, de a várost kifosztó katonákat a brillek jobban érdekelték.

Ez úgy jön a kérdésedhez, hogy egy diplomatának sem volt szabad mozgástere, neki kötelessége volt ottmaradni, ahová küldték, mindaddig, amíg vissza nem rendelték, de mire sor kerülhetett volna rá, addigra késő volt.

Sajnos az angol tudásom elég hiányos, írott szövegből elég sokat megértek ugyan, de beszélni szinte egyáltalán nem tudok. A német sokkal jobb, köszönhetően annak, hogy nagyjából egy évtizedet éltem megszakításokkal Németországban és Ausztriában.

Talán itt keresgélhetsz, ezekben az adatbázisokban:

[link]

Ingyenesen ezek a hozzáférési pontok lehetségesek:

[link]

Nem igazán tartozik a kérdéshez, de ha tetszett a történet, amit Galland 104 légigyőzelmem c. könyvében olvastam, elmondom, hogy egyszer Galland Göringgel utazott egy vonaton és a légi marsall kérte, hogy adja oda neki a vaskeresztjét. A vagány Galland kissé szégyenkezve vette le, mert harisnyakötő gumiszalagjával volt rögzítve, a hivatalos patentgomb ugyanis kényelmetlen volt, ám amikor elült a körben ülő tisztek nevetése, azt mondta a pompát és a fényűzést kedvelő Göring:

- Na nem, ezek nem igazi briliánsok, ezek csak szilánkok, de várjon csak Galland, majd én megcsináltatom magának az ékszerészemmel! - és meg is tette, de közben szólt Hitlernek, hogy ha már kitüntetést adnak, akkor jobban kell figyelni annak minőségére.

Aztán egyszer csak Gallandot behívatta Hitler és közölte vele, hogy a vaskeresztje csak ideiglenes volt, megkapja a végleges kivitelt, csakhogy akkor éppen a Göringtől kapottakat viselte, ami valóban pazar volt, még a második führeri verziónál is szebb volt, de szerencséjére Hitler nem vette észre.

Gallandnak így három példányban is megvolt s legmagasabb kitüntetés, mert nem vacakoltak azzal, hogy visszakérjék az előzőeket, de az okmányokkal együtt valamelyiket, talán a legutolsót szintén a kancelláriában tartotta, így azt is elzabrálták az oroszok.

Sebaj, maradt neki még kettő!