Az '56-osok miért vártak segítséget a nyugattól? Tudták, hogy világháború lett volna belőle, nem?
"Az '56-osok miért vártak segítséget a nyugattól? "
Mert NYugat megígérte nekik elötte!
Azért, mert az egyszerű ember sok mindent elhisz a politikának.
Leginkább azt, amit amúgy is hallani szeretne.
A tengelyhatalmak katonái is elhitték, hogy '44-ben még megnyerhetik a világháborút, ahogy a Fidesz-fanok is elhiszik, hogy az összes bevándorló Magyarországra akar költözni, hogy elvegye pont tőle a nyomorult kis életét.
Valóban a SzER és a WOA hitegette, utólag kaptak is letolást, szégyenkeztek is, hogy bizony, bizony.
Lett volna-e vh?
Valszeg. Mert ha a nyugat ide akart volna jönni segíteni, nem jöhetett volna Ausztrián keresztül, mert az akkor már semleges volt, amit a NATO is garantált, tehát az jogsértés lett volna és nem tehették volna, hogy a szu jogsértése ellen jogsértéssel védjenek meg bnnünket.
Marad Jugoszlávia, ami viszont nyilván nem engedte volnas át őket önként, hisz pont Tito adta áldását a szovjet beavatkozásra. Ne feledjük: Tito kommunista volt, csak sztálinnal veszett össze, mert volt esze, hogy elfogadjas a Marshall segélyt.
Ha pedig Jugoszláővián át akartak volna jönni annak beleegyezése nélkül, az nyilván vh.
Szuezből azért nem lett, mert erőteljes ami nyomásra Izrael visszaadta a Szinájt Egyiptomnak. US pont azért erőltette ezt, hogy ne legyen vh. Azzal, h Izrael visszaadta, az ottani szovjet beavatkozás okafogyottá vált, így a mozgósított egységek jöhettek ide. ( Megörültek a Dunának, azt hitték, a Szuezi Csatorna, mert a kiskatonákat elfelejtették tájékoztatni a változásról. )
Csakhogy ezeket akkor így nagyon nagyon kevesen gondolták végig. Meg azt sdem, hogy mi lett volna, ha mégis, és hazánk területén méri össze erejét a NATO és a Varsói Pactum? :( ( Nem biztos, hogy abban az esetzben most tudnánk itt internetezni. )
Azért, mert voltak hitegetések, hogy a Nyugat majd besegít, meg voltak jelei, de végül egyik nyugati ország se mert mozdulni (főleg azért, mert az USA lebeszélte róla őket).
Olaszországnál például meg volt az esély, hogy besegít, ott a népakarat akarta is, az ottani Kommunista párt beszüntetésért is tüntettek '56 miatt, de az olaszok se mertek lépni. Annyira rányomta a bélyegét '56-os forradalmunk a közhangulatra, hogy a Lazio - AS Roma szurkolók közti rivalizálás egyik fő oka is pont a forradalmunk lett. A Lazio drukkerek jobb oldaliak voltak, aki azt akarták Olaszország segítsen a magyaroknak, míg az AS Roma drukkerek az Olasz Kommunista párttal szimpatizáltak. Szóval voltak jelei, hogy érkezhet a segítség, csak hát legjobban az USA félt egy újabb világháborútól, így mindenkit lebeszélt a közbeavatkozásról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!