Az ókorban a görög poliszok hogyan tudtak ellenállni a hatalmas perzsa haderőknek?
Még egy kérdés, hogyan tudtak akkora seregeket ellátni a perzsák?
Olvastam, hogy több csatában is vélhetőleg százezer fölötti, de akár több százezres haderőkkel is felvonultak.
A görög poliszok területe kívül esett a perzsa hódításokon és nyilván nehéz volt az ellátmányt Kis-Ázsiából és de és a távolabbi szatrapiákból átvinni az élelmet és hosszúra nyúltak az utánpótlási vonalak?
Ez nem jelentett gondot?
Olvastam, hogy még 2000 évvel ezután is komoly gondot jelentett az Oszmán Birodalomnak ekkora haderőket mozgatni és komoly szervezettségre utal mindez.
A perzsáknál ez nem okozott gondot?
Értem, de ha valóban így volt, akkor miért nem támadtak kisebb és ezzel együtt jobban felfegyverzett seregekkel?
Így hatalmas költség és nagy emberveszteség volt, de a görögök sok esetben így is csak pár ezer, jobb esetben pár tízezer harcost tudtak felállítani a perzsák ellenében.
Nem lett volna több értelme 200 ezer katona helyett 40-50 ezres elit seregeket felállítani/elküldeni?
De akkor miért nem álltak ők is a görögök harcmodorára?
Miért nem tartottak fenn egy kisebb pár tízezres képzett haderőt? Vagy akár nagyobbat?
A régi művekben olvasható, állítólag 1 millió 700ezer perzsa katona görög/római túlzás vagy elírás. Egy nullát vegyünk le inkább. (A tizenöt éves háborúban pl. úgy "tudták" az angol és francia királyi udvarokban, hogy a szultán 500 vagy 700 ezer emberrel indult meg. 150000 fő kiizzadása és adott hadszíntérre küldése volt a maximum.)
A görögök oldalán állt még, hogy ők zömmel egy nyelvet beszéltek(nyilván voltak tájszólások) és hasonló volt a kultúrájuk, illetve azonos a vallásuk. A perzsa birodalom meg birodalom volt, egy csapatban is lehetett tíz féle nyelvű vagy vallású katona. Évszázadokkal később az indiai gyarmati seregben a muzulmán/hindu ellentét volt mindig probléma. Na ezt szorozzuk meg öttel...
Továbbá a tengeren a görögök voltak az urak. Eleve a perzsa tengeri erő zömét nemrég meghódított görög városok, gyarmatok, és hellenizált helybéliek adták...Nem hiszem, hogy megbízhatóak lettek volna. A főniciaiak értek talán még valamit. Az is kérdés, hogyan építhettek a perzsák a görögökénél nagyobb hajókat.(Szalamiszt úgy szokták elképzelni, hogy kis fürge görög hajócskák támadnak nagy perzsa dögöket) Ki értett hozzá?
A görögök. A triera is görög találmány. A még több evezősorosok is görög vagy hellenisztikus hajók voltak még a római birodalom idejében is...
Vagyis inkább eleve harcra épített görög csatahajók támadtak jóval kisebb, mindenféle tutajból, egyiptomi papiruszsásból meg kitudja miből összegányolt perzsa csapatszállítókat.
A görögök saját földjükön harcoltak, a logisztikájuk is helyben volt megoldva. Perzsa haderő kiszolgálása logisztikai rémálom lehetett, lévén mindent a saját területeikről kellett szállítaniuk.
A rabszolgaság kérdése nem perdöntő; mindkét fél rabszolgaságba kényszerítette az elfogottakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!