Mit keresnek még mindig Afganisztánban az amerikaiak?
#2: A nyolcvanas években pénzelték a Talibánt a szovjetek ellen, figyelmen kívül hagyva, hogy a lakosság szenvedne tőlük, és most is csak azért kerültek letörésre, mert akadályozták Oszama elkapását. És a Talibántól függetlenül az új Afgán kormányerők is ugyanolyanok, csak más színekben:
#3
A hidegháborúban a SZU volt a prioritás. Ott harcoltak ellenük, ahol tudtak. És ez azt jelentette, hogy sok elnyomó rezsimet támogattak. Ez nem azt jelenti, hogy akkor örökkön örökké támogatni kell ezeket. Ez azt jelenti, hogy a tálibok valamikor hasznosak voltak a SZU ellen. Remélem nem az a tanácsod, hogy az USA igenis támogasson mindenkit, akit a hidegháború során támogatott. Mert akkor nagyon rossz világ elé néznénk. Az, hogy a 80-as években kit pénzeltek, baromira nem jelent semmit. És ne is jelentsen.
Azért mentek be, mert Cheney elmebeteg, és minden olyan országot meg akart szállni, aminek nem USA a rövidítése. Szerintem nem kellett volna bemenniük, talán ebben egyetértünk. De ha most kihúzódnának, akkor sokkal rosszabbá tennék a helyzetet. Obama elkezdett visszavonulni, csak éppen ahogy elkezdett visszavonulni, rájött, hogy szükség van az amerikai jelenlétre.
Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy a jelenlegi kormányerők ugyanolyan rosszak, mint a taliban. Ők egyelőre a legjobb kormány, akiket találtak. Nem tökéletesek, még csak nem is jók, de most épp a legjobbak. Szíriában pont az a gond, hogy nem támogatják Aszadot. Nem azért, mert annyira szeretném őt, hanem mert ha eltávolítják, akkor sokkal rosszabbak jönnek helyette. Pont ugyanez történne Afganisztánban is, ha kihátrálna az USA a kormányerők mögül, mert hát velük is vannak gondok. Afganisztánban viszonylagos béke van, és ehhez az kell, hogy amerikai csapatok fenntartsák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!