Hősök voltak azok a katonák akik a 1945 február 11-i kitörésben részt vállaltak?
Sokszor hallani a médiában,"hogyan harcolt a magyar katona a nagy háborúban"cimű rovatot.Ez az első világháborúra vonatkozó események felelevenítése.
Ma is volt erről szó,de egy ilyen eseményről,mint ez, erről
semmit nem mondtak be.Mindenesetre furcsa.
Egyfelől emlékezzünk,másfelől nem kell.
""Van hasonlóság a Zrínyi-kitörés,és a1945-ös között." ??????"
Mindkettő kitörés volt.
"Aki erről próbál megemlékezni,az nem biztos,hogy náci szimpatizáns,vagy szélsőjobbos"
Bocsáss meg, de ezekről nehezem tudom elképzelni, hogy nem azok.
Nekem mondhatod, hogy nem csak a lobogó és az öltözet nekem mást sugall.
" Ez egy esemény,ami a világtörténelem egyik legnagyobb városostroma volt a Sztálingrádi és a Varsói mellett.Itt erről van szó.Ebben nagyon sok becsületes magyar,német katona vett részt."
"(tudnillik ezt elsősorban náci szimpatizánsok ünneplik),így nem lehet hozzácsatlakozni."
Akkor rendezni kell máskor megemlékezést, hiszen a kitöréstől függetlenül több tízezer katona halt meg az ostrom alatt a 25 ezer civilről már nem is beszélve, akiket gyakran elszoktak felejteni. Meg a megerőszakolt több tízezer magyar nőről is, pedig ők is az ostrom áldozatai.
Na pont ezért kell erről megemlékezni,mert túl sokan haltak meg ennek kapcsán.Nem elsősorban az számít,hogy kinek milyen a pártállása ez ügyben.Persze nem április 4.-én kellene ünnepelni,ha "máskorról" beszélünk.
Ez egy történelmi dátum,amit nekünk illene számon tartani,és nem a neonáci csoportocskáknak miatt arról most már rendszeresen lemondani.
"Na pont ezért kell erről megemlékezni,mert túl sokan haltak meg ennek kapcsán."
Akkor már két nappal később kellene, hiszen az ostrom hivatalosan február 13-án ért véget.
Lehet,hogy egyszer lesz még olyan kormányunk,amelyik ezt
a történelmi eseményt a helyén kezeli,és hivatalos megemlékezéssel emlékezik.Pontosan az áldozatok magas száma miatt igencsak szükséges lenne.Hozzáteszem,ez nem pártkérdés,vagy bal,vagy jobb kérdése.Ez lelkiismereti kérdés,ami itt, és velünk történt meg.
Ez nem így működik.
Mi a rossz oldalon álltunk, (veszítettünk) rossz szövetséget vállaltunk. (Bár szerintem nem hibáztunk túl nagyot)
Ennyi erővel a Berliniek gyásznappá nyilváníthatnák, amikor a vörös zászló felkerült a Reichstag tetejére.
Ilyen a történelem.
Bár szerintem sokkal több csatát, és háborút nyertünk mi Magyarok, mint amennyit veszítettünk.
Ez csak a huszadik századi történelem, ennél sokkal korábbra nyúlik vissza dicsőséges nemzetünk története.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!