Milyen messziről lehet pontos lövést leadni egy Ak 63-al?
Ne hasonlítsuk már össze ezt a mesterlövés listát egy Ak63ashoz.
Ezeket mind profi mesterlövész puskával érték el, nagy kaliberrel (50es, 338as), hegyi körülmények között (ahol sokkal ritkább a levegő, kisebb az ellenállás), lézeres távolságméréssel, pára és légmozgás méréssel, mindegyiket számítógépes lövész program használatával.
09:10
Pont ezért értelmetlen egy karabélynál kilométerekről beszélni.
A 9-es válasz közelíti meg a valóságot, a többi kb. sületlenség. Az aki a katona ismerősét említi, azt mondtátok kamu. Nos amennyiben valóban katona az illető, akkor nagyon félrehallottad amit mondott. Feltételezhetően a lövedék kilövési távolságáról beszélhetett. Azaz, az a távolság, amikor a golyó a gravitációnak engedve annyit veszít a sebességéből, hogy lepottyan.
Én is úgy tudom, hogy ez kilóméterekre tehető, ha jól rémlik 3-4 km. Azért lehetnek különbségek a lőporban az évtizedek alatt.
Nekem úgy rémlik, 100 méterre lőttünk pontos célzott lövést, céltáblás mellalakra, és 300-ra a dolingerek, azaz a teljes méretű alakok voltak. Van esély rá, hogy 30 év alatt kopott az emlék, de nekem így rémlik. Az egyik legjobb lövő voltam, lévén előéletemben ezüstérem van országos ifin! így mondhatom biztosra, 100 méterre lévő alaknak az AK 63-assal ki lehet szedni az arcát a két szeme és az orra hegye közötti háromszögön belül célzott lövéssel. 300 méterre ment a mell lövés, azaz 30 centis kör, és 500-on is találat van minden jól célzott lövésre egy emberi alak felső testén. Ha jól rémlik, ez utóbbi távolságon belül az RPG is teszi a dolgát két négyzetméteres célkeretben. ;) A hatékonyságát nem tudom, mennyire állja meg a helyét az 1500 méter, de erősen függ a körülményektől is ill. hogy hova csapódik a lövedék. Mert ugye senki nem akarja bemesélni, hogy 500 méter felett megpróbál pontos fejlövést leadni, mikor nem is látja igazán azt a kb. 15 centis célpontot.
Azért, ha látni akarod miről is beszélsz, amikor pontos célzásról beszélünk, optika nélkül, akkor menj ki a főútra, keress egy km-követ, vagy táblát, és menj arrébb 1-2 km-el, a másik táblához. Aztán fogj a jobb kezedbe 3 pénzérmét, aminek a közepén egyel kisebb érme van. Fogj egy negyediket élével a kinyújtott bal kezedbe, és célozd be vele az alap km követ, és gondolkozz el rajta, hogy mennyire tudod a célon tartani ingás nélkül, és hogy látod a célt!!! :)
A fix alapról dolgozó mesterlövész puskákat, főleg a modernebbeket meg ne hasonlítsuk már egy AK 63 azaz 1963-as módosítás, a'la alapjaiban AK-47 1947-ben rohamozáshoz kifejlesztett géppisztolyhoz! A világ legtökéletesebb harci fegyvere a gyakorlatban. Számos más ország gyártja a Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov által létrehozott alapokra a fegyverét. Finnektől és a lengyelektől kezdve afrikán át egészen az iraki seregig.
Szoszo sok olyan mesterlövész puska van, ami ugyan erre a hatékonyságú lőszerre van kialakítva. Így az ölési távolság ugyan az. Kár rajta vitatkozni, meg hülye példákat hozni arra, hogy mi milyen messziről, mikor "ugyan az" a skuló. Annyi, hogy a puska csöve minél rövidebb annál mozgékonyabb vele a katona, de minél hosszabb, annál pontosabb a lövés. A kalu., egy jól eltalált 200-300 méteres harcra kidolgozott egyszerű szerkezetű fegyver, emiatt is az egyik leg sikeresebb a világon.
Érdekesség: A cigi, amit szívnak, 7.62 mm átmérőjű, ami nem véletlen egybeesés. :)
Igen, vannak 4.5, 6, 9 mm es cigik is, és ezek sem véletlenek, mint ahogy a konzerveknek sem véletlenül van a szabvány méretük. Amik mind valamelyik fegyverbe való löveg méretek. Légvédelmi májkrém, vagy épp ágyúba, tankba, Sólet. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!