A német katonák is erőszakoltak meg nőket a 2. vh. -ban?
itt felénk volt olyan, az öregek mesélték, hogy az orosz katona összekötözte a kecske lábát, és hátulról megnézte, milyen mélyre tudja benyomni...és bizony olyanok mondták, akik átélték.
de volt hogy a faluban kihajtották a lakosságot és a katonák válogatás nélkül minden nőt megpróbáltak.
sajnos ezzel jár a háború, a kiskatona a frusztrációját kiéli ilyenkor a rendszer ellen, amiben a civil lakosság testesül meg.pl nézd meg a szerb háborút, ott angelina jolie kampányolt azokért az árvákért, akiket hadiárváknak neveznek, mert több 10ezer nő szenvedte ezt el, volt aki mikor megszületett a gyerek önkezével vetett neki véget, mert annyira bántotta az eset.
és ez csak a felszín megkarcolása.
Persze, hogy volt.A keleti fronton ők is eleget kegyetlenkedtek, erre egyfajta válasz volt az, amit a szovjetek csináltak errefele.
A nyugati fronton is voltak kisebb kilengések, főképp Franciaországban, de ott lépésekkel humánusabban bántak a németek a civil lakosággal.
Megkerült náluk is. Egy esetről hazánkban is van tudomásom, de az említett katonát a háziak agyonverték, majd a ganéba elásták. Az nem derült ki, hogy ténylegesen megerőszakolta-e, vagy csak meg akarta, de a szemtanúk szerint letépte róla a ruhát.
Orosz esetről számtalan van. Volt olyan, akit agyonlőttek, volt, aki inkább a dolog után agyonlőtte a családot. Így nem derült ki. A csecsemőt lábánál fogva verték a földhöz, hasonlók. Egy esetről hallottam, amikor a gazda a feleségét erőszakoló oroszba vágta a vasvillát. A többi orosz összeverte, de a főparancsnokuk megkegyelmezett neki, így aránylag könnyen megúszta. Az orosz később belepusztult.
Szóval volt mindkét fél részéről atrocitás, de százalékosan is sokkal több és gonoszabb dolog írható az oroszok számlájára, mint a németekére. És az amerikaiakat se kell félteni, ők is kivették a részüket a dologból!
kedves kérdező!
minden fronton volt ilyen, ez nem egyenruha kérdése
a nemi erőszak minden háború velejárója, a mai napig
bármelyik háborút megnézed közelről (akár a jgoszlávot vagy a ruandait, darfurt, bármit)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!