Ki fog törni a háború? (bőven lent)
2014/03/04
Janukovics ukrán államfő megkérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy katonai erővel állítsa helyre a törvényt és rendet Ukrajnában.
Hídfő.net | Janukovics behívja az orosz hadsereget UkrajnábaVége a rendkívüli hadgyakorlatnak. A csapatok felkészültek a kijevi útra.
"A nyugati országok befolyására nyílt terror és erőszak zajlik, amit katonai erővel kell megfékezni". Vitalij Csurkin orosz ENSZ nagykövet ezt az ENSZT BT harmadik rendkívüli ülésén jelentette be. Oroszország az ország legitim államfőjétől felhatalmazást kapott, hogy megkezdje a rendrakást Ukrajnában.
Janukovics ezt írásba is foglalta egy Putyinnak címzett levélben, aminek a másolatát Csurkin jóvoltából az ENSZ BT tagjai mind megkapták.
A nyugat semmit nem tehet - Ukrajnában Janukovics az egyetlen állami vezető, akinek demokratikus felhatalmazása van bármit is tenni. A nyugat által az ország élére tett bábkormány nem rendelkezik demokratikus legitimitással, mert senki nem választotta meg őket. Így az orosz hadsereg "a demokrácia védelmében" avatkozik be Ukrajnában.
Most ha bevonul a hadsereg akkor a Kárpátaljai magyarok is veszélyben lesznek.vagy kitör a háború?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
amerika csúnyán néz egyet az oroszokra, visszavonja a kereskedelmi és katonai kapcsolatait és az oroszok szép pislognak kettőt.
Ne fossá nem lesz háború. Nincs annyi pénze az oroszoknak, és ezt a Putyin is tudja.. Szépen csinálják szóban addig a cirkuszt amig az amcsikkal a színfalak mögött ki nem egyeznek (ahogy az tették 56-ban is) és csak utána fognak lépni. De akkor se kell majd háborúról beszélni... Az oroszoknak csak krim kell, azt meg szépen lepacsizák majd, az ottani lakosok is őket támogatják..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már van. Nemrég lőttek ki egy kislányt:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!