1919-ben a román hadsereg meddig jutott legnyugatabbra Magyarországon?
Csak annyi köztudott, hogy Budapestet elfoglalták és lerabolták, Horthy pedig Siófokon állomásozott.
De láttam olyan térképet és írást, ami azt mutatja, hogy észak-Dunántúlon a románok egészen Csornáig nyomultak előre...
Mackensent Károlyi utasítására tartóztatták le:
Szóval Horthy már nem tudott volna velük összefogni.
Viszont a kommunisták bűne, hogy a székely hadosztállyal nem egyesítették erőiket, sőt! hátbatámadták őket!
Javaslom olvass utána.
Az a hátbatámadás is egy kis fényt kívánna. Kevés erről az anyag és az is nagyon elfogult. Mindkét oldalról. A székely hadosztályal mint egyetlen ütőképes alakulattal számolt Stromfeld is az új hadsereg alakításánál. A hiba ott keletkezett, hogy hiába volt az országban pillanatnyilag a tanácskormány a legális kormány, Kratochvilék nem akarták a vörösök fenhatóságát elismerni. Utánpótlást kértek a tanácskormánytól, de vettették magukat alá az új hadsereg parancsnoksága alá. Szatmárnémetiben fel is lázadtak a kommunista hatóság ellen. Ilyen körülmények között, talán természetes, hogy a tanácskormány sem tartotta őket megbízhatónak és fenyegetettséget éreztek felőlük. Ezért nem támogatták kellően a SzH-t. Szóval az ellentét kölcsönös volt. Kratochvil nem állt a kommunisták oldalán.
Horthy délen Szegeden szervezte a nemzeti hadsereget. Sikerrel. Őt támogatta az antant is, mert megígérte George Clark brit diplomatának, akit az antant a helyzet felmérésére küldött, hogy helyreállítja a rendet és véget vett az atrocitásoknak, ha az antant segíti. Erre Clark jelenti az antantnak: "a Horthy vezette nemzeti hadsereg olyan megbízható erő, melre a rend fentartását valóban rá lehet bízni és biztosítani képes a szovjet hatalom ellen harcoló románok hátát a bolsevista mozgalmak ellen".
Szóval még egyszer: A HORTHY VEZETTE NEMZETI HADSEREG BIZTOSÍTANI KÉPES A ROMÁNOK HÁTÁT.
Hogy is van ez? Erről nem beszél senki! Ez minden oldalról csúnyán hat és rosz fényt vet Horthyra. Ezért mondják, néha nagy ritkán ki hogy Horthy a románok hátán jutott hatalomra ahellyett, hogy ellenük harcolt volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!