Mik a legvalósághűbb katonai témájú filmek?
Szakasz, Ryan, Band of Brothers, Apokalipszis most, Schindler listája, Che -az argentín.
A Zöldsapkásokat viszont soha meg ne nézd, abszolút jenki agymosás. Ráadásul nagyon átlátszó módon.
Az itt felsorolt filmek a maguk nemében mind kiválóak.
De a legvalósághűbb közülük mégis a "Restrepo", mivel az maga a valóság.
A harcoló katonák lelkivilágát leginkább a "The Pacific" tudja visszaadni. Emellett még a "9. század" az, ami kiemelkedik ebből a szempontból. A harcok menetét, keménységét nem érdemes alapul venni ilyen összehasonlítások során, mert azt egy film sem tudja hitelesen bemutatni.
Nem tudom, most hogy van, de jópár évvel ezelőtt még az idegenlégióba jelentkezőknek levetítették a "Ryan közlegény megmentése" partraszállós jelenetét, ami természetesen nem váltott ki különösebb hatást. Majd közvetlnül utánna eredeti felvételeket vetítettek le ugyanarról az eseményről. A jelentkezők nagy részénél itt szépen el is fogyott a motiváció. Rájöttek, hogy tulajdonképpen ők nem is akarnak katonák lenni.
Nagyjából ennyi a különbség a filmek és a valóság között.
Az eddig beírtakat kiegészíteném ezekkel:
Hart háborúja, A nap könnyei
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!