Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » A második világháború során...

A második világháború során melyik volt az egyetlen eset, amikor egy németekkel szövetséges országban a hadsereget zsidók megmentésére használták fel, és ezzel százezrek életét mentették meg?

Figyelt kérdés
2011. aug. 27. 12:21
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
85%
Rávilágítottál a lényegre, amiről csak kevesen tudnak. Valójában Magyarország a környező országok közül volt az egyetlen ország, amelyik nem volt "nácibarát." Sőt, az európai országok közül utoljára mi léptünk be a világháborúba 1942-ben. Még a 2. bécsi döntés ellenére sem tudta Hitler rávenni az akkori magyar vezetést, hogy az ő oldalán belépjünk, miközben az összes körülöttünk levő országban már dúltak a náci indulatok. Különösen igaz ez Romániára és Antonescu-ra Hitler egyik legfőbb szövetségesére. Egyedül Jugoszláviában nem, ezért meg is kötötte Teleki Pál a Magyar-Jugoszláv örök barátsági egyezményt: [link] Ez is bizonyítja, hogy még az erős külpolitikai nyomás ellenére sem akartak a németek mellett beállni. Erős külpolitikai nyomás alatt azt értem, hogy Hitler az elcsatolt területekkel próbálta zsarolni Magyarországot és Romániát is, annak érdekében, hogy mindkettőt szövetségesei között tudja. Magyarországot azzal zsarolta, hogyha átállna, visszavennék a 2. bécsi döntés által megítélt Észak-Erdélyt. Romániát pedig azzal, hogy Magyarországnak adnák a megmaradt Dél-Erdélyt is. Hitlernek az olaj miatt volt szüksége Romániára, ami nélkül nem működhetett volna a német hadigépezet. Magyarország pedig a fő útvonal volt, amin keresztül hozzájuthatott. Mindkét félre szüksége volt és mindkettőt maga mellett kellett tartania. Magyarország csak akkor lépett be, mikor a németek Jugoszláviának hadat üzenve rajtunk áthaladva megjelentek volna a Balkánon és nekünk csak "segédcsapatokkal" kellett volna támogatnunk őket a délvikéki területek reményében. Ez részben meg is történt és Teleki Pál emiatt lett öngyilkos, mert úgy gondolta, hogy ez a háborúba való belépéssel volt egyenértékű és így már nem tudta biztonságban tudni Magyarországot. Biztos volt benne, hogy nem sokkal később meg is kapjuk az angoloktól a hadüzenetet. A fegyveres semlegesség politikája ez által kudarcot vallott. Ám ez nem történt meg, mert az angol diplomácia átlátta, hogy Magyarország külpolitikáját már inkább Berlinből irányítják, mint Budapestről. Hitler pedig ekkor már a haját tépte. A belépésre csak az ún. Kassa bombázása után került sor, ami leginkább a románok és a németek érdeke volt: [link] mikor ismeretlen gépek elkezdték bombázni Kassa városát, cirill betűs repeszeket hátrahagyva, ezzel pedig a Szovjetunióra terelve a gyanút. Ez a németeknek azért volt érdeke, mert így végre Magyarország beléphet mellettük a háborúba és a Barbarossa hadműveletben részt vesz. Romániának pedig azért, mert a szovjetekkel álltak harcban Besszarábiáért és féltek, hogy a román hadsereg nélküli Dél-Erdélyt is könnyedén visszafoglalnánk. Szovjetuniónak pedig a legkevésbé állt érdekében még egy országot maga ellen állítani, mondjuk a Kassai bombázással. Így tehát minden bizonnyal egy szándékos provokáció volt. Ekkor az ostoba Bárdossy volt hatalmon és gondolkodás nélkül hadat is üzent a Szovjetuniónak, bár különösebben Horthy-nak sem volt ellenére, hiszen a bolsevikellenesség benne is megvolt, bár ettől még közel sem voltunk német barátok. A zsidóságra visszatérve pedig, mikor német külpolitikai nyomásra elkezdték vidékről deportálni a zsidókat, Horthy-ékkal elhitették, hogy csak dolgozni viszik őket. Ezzel mindenki egyet is értett, hiszen ha egyik háborúban sem vesznek részt, akkor jogos elvárás, hogy dolgozzanak meg ők is a harctéri sikerekért. Viszont mikor néhány táborból elmenekült zsidótól eljutott a hír Horthy-hoz, hogy ott tulajdonképpen megsemmisítik őket, először ugyan nem hitte el, ám mikor rájött, azonnal leállította a deportálásokat. Így menekült meg a pesti zsidóság jó része. Horthy a rádióban proklamációt hirdetett (annak ellenére, hogy elrabolták egyik fiát a németek) vagyis fordítsák a fegyvereiket a németek ellen. A németek válasza végül a Margaréta-terv volt, vagyis Magyarország totális megszállása. Egyik fiát meg is ölték, a másiknak pedig rejtélyes körülmények között a repülője zuhant le. Horthy-t pedig száműzték. A törvényes kormányt megdöntötték, a helyére pedig nyilaskeresztes bábukat állítottak. Ilyen volt Szálasi is, aki "végsőkig kitartást" hirdetett a németek mellett, vagyis emberi és anyagi áldozatot sem sajnálva kellett harcolni. Igazából ő sem akarta a zsidóságot deportálni és megsemmisíteni, mert értékes munkaerőknek tartotta őket, a megsemmisítés helyett pedig inkább visszaküldte volna őket Palesztinába. De mivel ő is csak a irányított báb volt, nem volt lehetősége sem ellenkezni. Ami pedig nyilaskeresztes rablóbandát illeti, olyanok mindig voltak a történelemben, akik gyilkosságokkal akarták megkaparintani mások vagyontárgyait. Ettől még nem lesznek elkötelezett nácik ők sem. A vége pedig, mint tudjuk, a románok utolsó pillanatban gyorsan átálltak a másik oldalra. Nekünk pedig a Szovjetektől kellett békét kérnünk, ami a hadüzenet után nem végződött túl jól.
2011. szept. 1. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
61%
Horthy fiát nem ölték meg, csupán megsebesült, amikor Skorzeny-ék elrabolták. Az idősebbik fia valóban lezuhant vadászgépével a keleti fronton.(máig tisztázatlan körülmények között)
2011. szept. 1. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
81%

Horthy egyoldalú megítélése azért mindkét irányban megvan, és ha már ilyet kérdezünk, akkor adná magát a másik oldalról is a kérdés: melyik volt az egyetlen németek által megszállt ország, ahol nem a németek gyűjtötték össze és deportálták a helyi zsidó lakosságot, hanem teljes mértékben a helyi államszervek, államaparátus végezte ezt, mégpedig a németeket is megdöbbentő hatékonysággal és keménységgel?

És Horthy ehhez szabadkezet adott, amolyan mosom kezeimet módon. Ha ez nincs, akkor a magyarországi zsidók deportálása megmarad terv szinten, hiszen Eichmannak nem volt embere hozzá, hogy ezt meg tudta volna csinálni. És azt se felejtsük el, hogy a deportálások már csak egy folyamat végállomása volt, amit törvényi szinten a zsidótörvények vezettek fel, azt pedig Horthy még a német megszállás előtt engedte, a Numerus Clausus ugye még bőven az előtt volt, hogy az átlag ember hallott volna valami Hitler nevezetű emberkéről...

Csak amikor már látta, hogy a háború már elveszett, és egyre erősebben támadták őt nemzetközileg a zsidók elleni intézkedésekért, akkor próbált meg kitáncolni a háború után várható számonkérésről,



Horthy saját bevallása szerint antiszemita volt, de semmiképpen nem egy vérengzős vadállat, mint Sztójayék, szóval ő nem akarta kiirtani vagy megölni a zsidókat, míg egy Numerus Clausus-szal még teljesen egyetértett, a deportálásokkal már nem - ellenben engedte azokat illetve az egyéb zsidóellenes intézkedéseket egészen a végén tett visszatáncolásig, homokba dugta a fejét.


Szóval ahogy egyik irányban se jó a teljesen egyoldalú megítélése a palinak egy elég összetett helyzetben, úgy a másik irányba is ugyanígy necces, amikor egyenesen mint hőst állítják be. Se szörnyeteg, se hős nem volt.

2011. szept. 1. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
61%
Horthy a nyugat felé akart nyitni, és kilépni a háborúból, ezért állíttatta le a deportálásokat.
2011. szept. 1. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
Bulgáriából 0. db Zsidót vittek ki a Németek!!!! Azét mert ők fogták magukát és kiálltak mellettük nem pedig majdnem hogy segítettek...
2011. szept. 1. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
0%

Huh, hát született néhány válasz, mióta itt jártam... :)


És szerintem mindenkinek igaza van. :)

2011. szept. 1. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
Tény, hogy Horthy végig az angolokkal próbált meg szövetségre lépni több-kevesebb sikerrel. Az volt a "terv", hogy a magyar haderő a Kárpátoknál megállítja a szovjeteket, miközben az angolok utat nyitnak a Balkánon. Erről szólt a Kállay-kettős is, hogy miközben eleget tesznek a német igényeknek, titokban már szövetkeznek az angolokkal. Tették mindezt úgy, hogy a vezetésben mindenütt német kémek voltak. Meg is tudták, nem is maradt el a válasz sem (Margaréta-terv). Bár ott veszít az egész "terv" a realitásból, hogy a magyar hadsereg már létszámából adódóan sem tudta volna feltartani a hatalmas szovjet haderőt és a világháború eleve nem a balkáni hadszíntereken dőlt el, tehát soha nem jelentek volna meg az angolok a Balkánon, hiába volt Jugoszlávia a szövetségesük.
2011. szept. 1. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
A Numerus Clausus-t feltehetőleg azért hozták Telekiék, mert a háború végén a cionisták azzal keresték meg az angolokat (akik egyébként akkor vesztésre álltak), hogy meg is nyerhetik még ezt a háborút, abban az esetben ha nekik adják Palesztinát. Az angolok erre természetesen igent mondtak. A cionista zsidók ezt úgy kívánták elérni, hogy a Luisitania nevű hajó elsüllyesztésével behúzzák Amerikát is a háborúba az Antant oldalán. 1500 ember halálával pedig az addig kereskedelmi partner németek ellen tudták hangolni az amerikai közvéleményt. Ezzel pedig lényegében el is döntötték a háború végkimenetelét. Fontos kiemelni, hogy a Cionista Mozgalom megálmodója és vezetője egy Herzl Tivadar nevű magyarországi zsidó volt. Arról nem beszélve, hogy a béketanácsban az Antant oldalán nem is egy zsidó volt. Köztük talán a legjelentősebb, a "magyarfaló" Clemenceau jobbkezeként is ismert belügyminisztere: [link] születési nevén: Louis George Rothschild volt. A döntéseket pedig hatékonyan befolyásolta emellett Benes és a többi szabadkőműves zsidó barátja is. Ez megalapozta a szabadkőművesség betiltását és a zsidóság későbbi hátrányos megkülönböztetését Magyarországon és a Numerus Clausus törvénybe hozását is. Az volt a kiindulópont, hogy a zsidóság törtető és jórészt megvan az anyagi alapja is ahhoz, hogy az értelmiség jelentős részét alkossák és mint ilyen, úgy gondolták nem mindegyikük lesz lojális a magyarsággal szemben.
2011. szept. 1. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
Egyébként ezek az események, talán elegendő indokul szolgáltak Horthy-nak, hogy önmagát is antiszemitának vallja. Mégiscsak egy olyan tengernagyról beszélünk, aki tengeri ütközetek után kimentette és teával kínálta a vízbe esett hadifoglyokat. Mindennek nevezhető, csak éppen vérengző tömeggyilkosnak nem.
2011. szept. 1. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:

"A második világháború során melyik volt az egyetlen eset, amikor egy németekkel szövetséges országban a hadsereget zsidók megmentésére használták fel, és ezzel százezrek életét mentették meg?"


A szovjet eset. 1941-ig a SZU a németek szövetségese volt, majd miután a németek orvul megtámadták a SZU-t, a SZU legyőzte a németeket és ezzel százezrek életét mentette meg.

2011. szept. 1. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!