Hogyha a katona nem megy be dolgozni akkor mi történik?
Mondjuk egy sima honvédről legyen szó.
Amúgy nem történt ilyen csak kíváncsi vagyok :D
Azért vannak területek, ahol hadműveleti szolgálat veszélyeztetéséért elsőre fenyítettek, másodikra Fő utca volt anno, - nem tudom, hogy 2011-ben is így van-e még.
Volt idő, amikor komolyan vették a katona szolgálatból való önkényes távolmaradását. A Katonai Ügyészség a mai napig is másfélszer, kétszer annyit osztogat a rendfenntartói vonalon történt - egyazon kaliberű - fegyelemsértésért mint bármelyik polgári bíróság.
Ha először teszi ezt meg a katona, akkor sem veregetik meg a vállát, de talán megpróbálják "házon belül elsikálni" az ügyet.
Visszaesőknél nem lehet kérdéses, hogy mi fog történni.
A rendőrségnél az ilyesmi (pl: ha X helyen igazoltatnod kéne az embereket, de ellenőrzéskor nem találnak ott, az is) katonai bűncselekménynek számít, feltételezem itt is ez lehet a helyzet.
Elméletileg lefokozzák, fizetési listán lejjebb kerül, kimaradhat előléptetésből, bebörtönözhetik és kirúghatják(de úgy tudom, hogy az utolsó kettőt első alkalommal általában nem szokták csinálni). Emellett természetesen bekerül a bűnügyi nyilvántartásba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!