Japán ha megtámadta volna a Moszkvai csata alatt szibériát, a vörös hadsereg összeomlik?
Szerintem nem omlott volna össze, de könnyen lehet, hogy a moszkvai csatát a németek nyerik meg ebben az esetben. Viszont egy szovjet-japán összecsapás szovjet győzelemmel járhatott volna, ahogy ez két évvel korábban Halhin-Golnál meg is történt. Egy ilyen összecsapás után a Vörös Hadsereg simán támadást indíthatott volna a németek által bevett Moszkva ellen. Nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet hadiipar tetemes részét áttelepítették már az Urálba addigra.
Összefoglalva kijelenthető, hogy valószínűleg a háború elhúzódott volna, ha a japánok megtámadják akkor a szovjeteket.
A Japán Hadsereget nem a szárazföldi erők irányába fejlesztették, hanem a haditengerészet irányába.
A japánoknak tankettáik, könnyű, illetve gyorsan elavult közepes harckocsijaik voltak, addig az oroszok meg a T-34-essel terveztek.
Nem omlott volna össze mert a nyersanyagmezők és ipari centrumok több ezer km-re voltak a határtól. Japán elfoglalt volna pár tízezer km2 jeges semmit, amivel kiégeti az üzemanyag és logisztikai tartalékainak jelentős részét. Nem lett volna ereje a terület megszállásához, elfecsérelt volna egy csomó erőt a semmiért.
S igen dobtak át jelentős erőket a ruszkik Moszkva "alá" (pontosabban északra) megfogni a német támadást, de valójában az már rég a kifulladás szélén lavírozott. Elégtelen felszerelés, hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak, nyár óta folyamatosan, váltás nélkül harcoló kimerült csapatok, amortizálódó eszközállomány és mínusz 40 fok. Lehet átverekedték volna magukat a Volokomanszki országúton és északról még ép' meg tudják kerülni Moszkvát, de arra már nem biztos lett volna erejük hogy be is vegyék. Arra meg végkép nem, hogy elmenjenek az orosz ipari centrumokig. Ahogy Napóleon is hiába foglalta el Moszkvát, úgy a németek se mentek volna vele semmire mert az oroszok nem adták volna meg magukat.
Kedves kérdező!
Nem omlott volna össze, mert tulajdonképpen a Távol-Keleten folyamatosan akkora és olyan fegyverzetű szovjet haderő állomásozott a II. világháború időszaka alatt, amely alkalmas lett volna a csak könnyűfegyverzetű, sem modern páncélosokkal, sem modern tüzérséggel, sem komolyan vehető gépesített alakulatokkal nem rendelkező, a kor színvonalán döbbenetesen elavult japán szárazföldi hadsereggel szembeni sikeres védekezésre.
A szovjet Távol-Kelet 11 megerődített katonai körzetre oszlott, erői a moszkvai csata idején még mindig jelentős erőket, összesen 17 lövészhadosztályt, 1 gépesített lövészhadosztályt, 1 tankhadosztályt és 1 lovashadosztályt tettek ki. A megerődített körzetek bőségesen el voltak látva erődítményekkel, tüzérséggel és géppuskákkal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!