Melyik ország jár előrébb a rakétatechnológiában?
Alapvetően az USA -t lehetne mondani bár azt nem tartalmazza a kérdés hogy melyik rakétatechnológiában...
A polgáriban mindenképp az USA
A katonaiban meg jó kérdés.
Jó eséllyel nem csak az Oroszok fejlesztgetik a nukleáris meghajtású hyperszónikus rakétáikat.
#1 A rakétatechnológia nem csak az űrrepülésből áll. Sőt, mivel hadsereg témakörben vagyunk, a kérdező inkább a légvédelmi rakétákra, hiperszonikus rakétákra, ballisztikus rakétákra gondolt, mint sem az űrutazásra.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy az USA az űrtechnológiában sincs annyira előre, hiszen az állami fejlesztéseik rendre elhasalnak, drágák és nem elég jók. Épp ezért tudta kihasználni Musk a piaci rést, hiszen a NASA-nak már lassan nincs is más opciója ha valamit fel akar vinni az űrállomásra. Nyilván a privát cégeket is hozzávehetjük az ország technológiájához, de Musk elsősorban civil felhasználásra tervez rakétát, a piacnak, nem pedig a hadseregnek.
Nagyságrendileg egyébként egy szinten állhatnak, nincs egyik sem a másik előtt mérföldekkel. Egyes technológiában kicsit jobbak az oroszok, másban kicsit jobbak az amerikaiak. Előbbi most jó sokat tud tesztelni, és nagyszámú gyártásra is kényszerül, ami viszont meg fogja dobni a fejlesztéseket, úgyhogy az elkövetkező néhány évtized mindenképpen érekes lesz ilyen szempontból is.
Az lesz a vicces amúgy, ha az orosz-kínai közös Holdbázis is előbb megépül mint az amerikai, mert akkor aztán lehúzhatja magát a WC-n az USA... És bizony Kína nagyon siet a rakétafejlesztéssel, és komoly eredményeik is vannak.
#4
A 9M730 Burevestnik projekt szerintem is katasztrófa semmilyen előnyük nem származik az oroszoknak belőle 16 tesztből 2 részben sikeres indítás :(, de ha egyszer normálisan meg tudnák építeni akkor abszolút előnyben lennének az USA-val szemben mivel tudtommal az USA-nak nincs ilyen fejlesztése vagy már évtizedekkel ezelőtt leállították.
De vajon a hagyományos meghajtású katonai közép és nagy hatótávolságú stratégiai rakéták területén kinek van előnye?
"Hiperszónikus fegyverek terén az oroszok, de kérdéses hogy tényleg akkora-e a valós harcértéke mint amennyire túlhype-olják."
Nagyon jó a kérdés.
A Hyperszónikus rakétákat elvileg azért fejlesztik mert ha atomháborúra kerülne sor akkor az első csapás ezekkel menne. Mivel a nyugati korai érzékelőrendszerek a ballisztikus rakétákra vannak kiélezve.
Illetve a föld görbületi árnyékolása miatt a radarok előbb a nagy magasságban érkező tárgyakat érzékelik.
Ezek meg úgymond radar alatt becsúsznának viszonylag kis magasságban hyperszónikus sebességgel repülve. A nagy sebességük miatt egyébként is lelőhetetlenek de a késői észlelés miatt meg már az ellencsapásra hivatottak sem tudnák azt a bizonyos gombot megnyomni, egyszerűen már nem lenne annyi idejük.
Ez az elmélete a dolognak.
// MGJ: Az oroszokról lehet tudni hogy ilyen esetre van működő "halottkéz" rendszerük régóta. Tehát ha velük tesz valaki ilyet és nem marad senki aki gombot nyomna a ballisztikus rakétáik akkor is elindulnak ellencsapást mérni. Lehet hogy az USA -nak is van ilyen, erről nem sokat tudni. //
Szóval ezek alapvetően nukleáris fejjel szerelve hatékonyak.
Nem nukleáris fejjel amire jók lehetnek hogy levegőben lelőnek velük más rakétákat vagy repülőket melyek nem hyper csak szuperszónikus sebességgel haladnak.
Erre jók lennének csak erre meg baromi drága megoldás ez.
Nagy tömegű hagyományos robbanóeszközt meg nem tudnak ezek szállítani.
Tehát például egy nagyobb bunker, vagy parancsnoki központ ellen kevés lenne egy ilyen találata hagyományos robbanóanyagokkal.
Még esetleg hajók ellen megérheti bevetni hagyományos robbanóanyagokkal ilyesmit.
Ott a kár jelentősen nagyobb lehet mint a rakéta saját ára.
Pl repülőgép hordozókra igen nagy veszélyt jelentenének.
De pl tankok ellen már nem érné meg, még ha drága tankot lő is ki.
Ha nagyobb tömeget tudna emelni és gyorsítani akkor egy nagy tömegű wolfram karbid rúddal a földben nagyon mélyen lévő tűzvezetési parancsnoki pontot ki tudna szedni. Az USA ezt kipróbálta működött a dolog nagy nem hyperszónikus rakétákkal a magas légkörből elindítva.
Csakhogy ezek a hyperszónikus rakéták ezeknél kisebbek és nem tudnak ekkora tömeget ilyen sebességgel mozgatni földi indítással meg pláne nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!