Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Ha Törökország megakadályozta...

Ha Törökország megakadályozta a Trianonját, miért mondják, hogy Magyarországnak nem sikerült volna?

Figyelt kérdés

Azt mondják, ők könnyebb helyzetben voltak, pedig sokkal nehezebb helyzetben voltak nálunk. Szövetséges, angol, francia, stb. egységek szállták meg Törökország nagy részét, talán Isztambult is (nem ismerem a pontos részleteket). Összesen 3 millió halottjuk lett 1923-ra, ami az egyik legtöbb volt. A nagyhatalmak is területeket vagy befolyási övezeteket akartak belőlük. Maga a szultán már aláírta a békeszerződést, a hadsereget feloszlatták, mikor elkezdődött az ellenállás kis létszámú csapatokkal. Két évig harcoltak, a görög hadsereg túlerőben volt, majdnem győzött is egy ponton, egy ideig sikeres volt. A törökök amúgy kevesebben voltak akkor, mint a magyarok populációban. Elűzték a teljes helyi görög lakosságot, népirtást alkalmaztak a görögök és az örmények ellen, és még kurd területeket is megtartottak (ma vagy 10-20 millió kurd él ott).

Ezzel szemben Magyarország nagyobb volt, kevesebb veszteséggel, rendkívül gyenge ellenfelek ellen, nagyon jól védhető határokkal (Kárpátok, folyók, szorosok, stb.). A békeszerződést még nem írtuk alá, több mint 1 millió katonánk állt fegyverben, az ellenséges hadseregek egyenként 5-10 ezren voltak az év végére az országban, még ruházatuk, fegyverzetük is alig volt sok esetben, és számukra vadidegen területeket szálltak meg, ahol történelmileg nem éltek előttünk. A kisebbségek jelentős része is a magyarok oldalán állt volna.



2024. jan. 2. 13:58
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%

Kik tudtak volna nevetni 1 millió katonát? Nem volt hatalom. És az az 1millió nemzetiségi gyűlölte egymást. Ez nem egy matematika példa. Ez a valóság. Egy vesztes csatából jöttek ki ezek az emberek, lázadások és összeomló hatalmak közepette, miközben gyűlölik egymást és éheznek. Hatalmas káosz volt, ez ezután a Románok bevonultak Győrig.


A Monarchia 670000 km2 területű volt.

A háború után a nem megszállt magyar területek mennyisége 25000km2 volt, tehát 27x kisebb lett a magyar rész. Akkora volt az OMM, mint Franciaország és a végére A Balaton környéke maradt meg, Siófok lett ennek a területnek a fővárosa. A valóság tragikus, véres, káoszos, nincs legitim kormány, nincs parancs, lázadások, dezertálási hullám és vereség, menekülés. Nincs kocásfüzet, ezek nem bábok, élő emberek saját akarattal, saját identitással.

2024. jan. 3. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%

Kik tudtak volna nevetni? Az antant? De kik tudtak volna bevetni annyit? Szintén az antant.

Szomorú, a bal sors. De a nagy területeknek ez a hátránya. Sok ló sok felé húz. Ha megvan az a vezető aki összetartja a tartományokat, birodalmat népet, akkor működik valahogy, de ha meghal a vezető, elesik a hatalom, akkor szétesik minden darabjaira. 1918-ban úgy esett szét minden, mint egy 1000 darabos puzzle. Ja, ott vannak a darabok továbbra is, a számok megvannak, csak hiába ha nem állnak össze.

2024. jan. 3. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 kürasszír ***** válasza:
74%

# 19


NÉZZÜK PONTRÓL PONTRA AZ ÁLLÍTÁSAIDAT:


1.) ÁLLÍTÁSOD: "Méghogy Törökország is akkora veszteségeket szenvedett el. Ott nem éltek törökök, csak gyarmatok voltak. Lehet, hogy jogilag Egyiptom is Törökország volt, de a magyar helyzethez hasonlítani ezt ostobaság."


CÁFOLAT: Képzeld, Szíriában, vagy Irakban %-osan kb. annyi török élt 1918-ban, mint magyar Horvát-Szlavónországban. A Te logikád alapján akkor Horvát-Szlavónország is csak gyarmat volt.


2.) ÁLLÍTÁSOD: "Pedig mint látható, a törököknek is sikerült összehasonlíthatatlanul rosszabb helyzetből. Igazából nekünk szinte meg sem kellett volna erőltetnünk magunkat."


CÁFOLAT: A törökök egyáltalán nem voltak rosszabb helyzetben, hiszen Atatürknek alapvetően a 230 000 fős görög hadsereg ellen kellett harcolnia. A britek és a franciák nagy erőket nem vetettek be Atatürk ellen. Magyarország határán 1918 novemberére pedig ott álltak a balkáni antantcsapatok, melyek összlétszáma 700 000 katona volt.


3.) ÁLLÍTÁSOD: "A szorosokon nem törtek volna át a románok, néhány 10 ezer katona is elég lett volna oda. A csehek sem. A szerbek siralmas állapotban voltak. A franciák elfutottak volna."


CÁFOLAT: 1918. szeptember 15-29. között egy közel 500 000 fős, francia, brit, szerb, olasz és görög csapatokból álló antanthadsereg, a Szövetséges Keleti Hasderes (Allied Army of the Orient) nagyszabású offenzívát indított Thesszaloniki térségéből kiindulva, ez volt a Vardar-offenzíva. Az antantcsapatok áttörték a védekező bolgár-német-osztrák-magyar csapatok frontját. A vereség olyan súlyos volt, hogy Bulgária kapitulált, megadta magát az antantnak. Az összeomlás olyan mértékű volt, hogy az antantcsapatok egy villámhadjárattal 1918. októberében elfoglaltál gyakorlatilag az egész Balkánt, és 1918 november elejére elérték Magyarország déli határát, miután alig egy hónap alatt elfoglalták Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Albánia területét. Románia további 200 000 katonával rendelkezett. A Monarchia Magyarország déli határain 23 félig feltöltött hadosztálynyi erőt (kb. 12 teljesen feltöltött hadosztály) tudott kiállítani, azonban a csapatok körében lázadások törtek ki és felbomlott a fegyelem, ezért és az antant nagy itteni erőfölénye miatt nem lehetett reális esély a sikeres védekezésre egy Magyarország elleni antanttámadás esetén. Közben a Monarchia területén sorozatos forradalmak, katonai és nemzetiségi lázadások törtek ki, a központi államhatalom és a hadsereg felbomlott.


4.) ÁLLÍTÁSOD: "1.4 millió katonánk volt, ezek nagy része teljes rendben jött haza (a többi meg legfeljebb különböző csoportokban), a katonák nagy része eleve nem a fronton volt, mert a hátországban is rengetegen voltak. A katonák nagy része nem kisebbségi volt. A német, ruszin, szlovák katonák hadra foghatók voltak, nem akartak elszakadni, és a szerb, román, zsidó, horvát, stb. katonák egy része is. Sokan közülük nem voltak magyarellenesek. De ha azok is lettek volna egyesek, attól még besorozhatók lehettek volna még ők is."


CÁFOLAT: A korabeli osztrák-magyar és magyar hivatalos katonai jelentések szerint a hazatérő katonák 75%-a "züllött csürhe" állapotban érkezett haza, nem zárt alakulatokban, hanem felbomolva, fegyelmezetlenül, tisztek és komoly felszerelés nélkül. Tehát a hazaérkezett katonák 75%-a nem volt hadra fogható. Csak 25% érkezett haza fegyelmezett, zárt alakulatokban, de ezek fel nemzetiségi volt, közülük a horvát alakulatok 1918 novemberében kollektíve és egyszerre, zárt alakulatokban átálltak a szerbek oldalára, letették a hűségesküt a szerb királynak.


5.) ÁLLÍTÁSOD: "Az ellenség ereje gyakorlatilag nulla volt az első hónapokban, nem tudtak volna betörni az országba, a csehek és az oláhok biztos nem (természetes védvonalak)."


CÁFOLAT: Az ellenség ereje a Balkánon 1918 novemberében:

Francia: 8 gyaloghadosztály + 4 lovasezred

Brit: 6 gyaloghadosztály + 2 hegyi dandár + 1 lovasezred

Szerb: 6 gyaloghadosztály

Olasz: 4 gyaloghadosztály

Görög: 10 gyaloghadosztály

Román: 23 gyalog- és lovashadosztály

ÖSSZESEN: 700 000 katona


A 700 000 katona mióta nulla?


TE ELFELEJTED AZ ALÁBBI DÖNTŐ TÉNYEZŐKET:


MAGYAR KATONAI ÖSSZEOMLÁS: a hazatérő magyar csapatok egy vert sereg voltak, amelyek 1918 őszén katasztrofális vereségeket szenvedtek el az antanttól az olasz és a balkáni fronton, olyan súlyosakat, hogy mind az olasz front, mind a balkáni front teljesen összeomlott, ezeket az antant nemhogy áttörte, de az osztrák-magyar hadsereg főerőit szétverte és gyakorlatilag meg is semmisítette. A hazatérő csapatok 75%-a a korabeli hivatalos katonai jelentések szerint "züllött csürhe" állapotban érkezett haza. Nem zárt alakulatokban, hanem felbomolva, fegyelmezetlenül, tisztek és komoly felszerelés nélkül. Tehát a hazaérkezett katonák 75%-a nem volt hadra fogható.


700 000 KATONÁBÓL ÁLLÓ BALKÁNI ANTANTHADSEREG: 1918 novemberében az antant 700 000 katonával rendelkezett a Balkánon, ezek 1918 november elején elérték Magyarország déli határait. Ez egy győzedelmes hadsereg volt, hisze 1918 őszén áttörte a balkáni osztrák-magyar-német-bolgár frontot, teljesen szétverte a bolgár hadsereget, és súlyos vereséget mért a balkáni német és osztrák-magyar csapatokra is, amelyek ennek következtében elmenekültek a Balkánról.


NEMZETISÉGI LÁZADÁSOK: 1918 őszén a magyarországi nemzetiségek fellázadtak a magyar kormány ellen, és a nemzetiségi tanácsok az ország területének 40%-án átvették a politikai, katonai és közigazgatási hatalmat, azaz a magyar állam a területe 40%-a fölött elveszítette az uralmat már 1918 november-decemberben. A magyarországi nemzetiségek egyértelműen szembefordultak a magyar kormánnyal és Magyarországgal, hiszen fellázadtak és az ország 40%-án átvették a hatalmat. Dél-Erdély a nagyvárosok kivételével már azelőtt román kézre került a nemzetiségi lázadás miatt, mielőtt még egyetlen román katona átlépte volna a Erdély határát.

2024. jan. 3. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 kürasszír ***** válasza:
59%

# 19


Kedves kérdező!


AHOGY TE (HAMISAN) LÁTOD A HELYZETET 1918 VÉGÉN:


1.) Magyarországnak van egy 1 400 000 fős harcképes hadserege.


2.) Magyarország teljes területén a magyar állam gyakorolja szilárdan a politikai, katonai és közigazgatási hatalmat.


3.) A nemzetiségek többsége lojális Magyarországhoz.


4.) Nincs komolyan vehető ellenséges hadsereg az ország határain.


EZZEL SZEMBEN A TRAGIKUS VALÓSÁG:


1.) A hadsereg teljes anarchia, a felbomlás, lázadás és züllés állapotában van, maximum 140 000 katona úgy-ahogy hadra fogható.


2.) Magyarország területének 40%-án a fellázadt nemzetiségek gyakorolják a politikai, katonai és közigazgatási hatalmat, a magyar állam Magyarország 40%-a fölött teljesen elveszítette az irányítást.


3.) A nemzetiségek teljesen szembefordultak Magyarországgal, a szerbek, horvátok, románok, ruszinok, szlovákok vezetése hivatalosan is bejelentette elszakadási szándékát Magyarországtól.


4.) Győzedelmes balkáni hadjárata végén, 1918 november elején, egy 700 000 fő összlétszámú antanthadsereg első egységei elérték Magyarország déli határát, miután áttörték a balkáni osztrák-magyar-német-bolgár frontot és elfoglalták az egész Balkán-félszigetet. Tehát egy óriási, győztes hadjáratát éppen befejezett antanthaderő áll az ország déli határain.

2024. jan. 3. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 A kérdező kommentje:

Hagyjuk már a hazugságokat. Senki sem gondol Horvátországra mint magyar területre. Vagy félmillió vagy több katona jött haza teljesen rendezetten, csak egyből leszereltek mindenkit Károlyiék. A nemzetiségek nem lázadtak fel, Károlyi együttműködött a nemzetőrséggel, felfegyverezte őket. Mindenhol káosz volt, ez nem nemzetiségi kérdés volt, mindenhol volt fosztogatás, stb.

Most is néztem egy dokut, kb. 5 ezer román katona volt még december végén is, alig volt felszerelésük, csizmájuk, fegyvereik. Csakhogy ellenállás gyakorlatilag nem volt, a székely hadosztály csak akkoriban kezdett alakulni. Majd kicsivel nyugatabbra 3 hónapig nem tudtak áttörni a románok egy 10 ezer fős magyar haderővel szemben. Csak aztán nem jött utánpótlás, használhatatlan katonákat küldtek kun Béláék, stb. 10 ezer fővel is visszaverhető lett volna az ellenség mindenhol a hegyekben. De mondjuk, hogy a biztonság kedvéért 100 ezer. Azt is simán oda lehetett volna küldeni. Az antant pedig nem avatkozott volna be, sehol sem tette, ők már nem akartak harcolni.

2024. jan. 6. 16:54
 26/26 kürasszír ***** válasza:
71%

# 25


Látod, az a gond, hogy gagyi "dokut" nézel, nem pedig történészek előadását, vagy írásait olvasod.


Nem dokut kell nézni, mert a román hadsereg nem 5 000, hanem 200 000 katonából állt 1918 novemberében.


Továbbá a hivatalos magyar jelentések szerint a magyarországi katonák 25%-a jött haza rendezetten, ennek is a fele magyar. 75% ellenben züllött csürheként tért haza.


Ez nem 500 000 katona, vagy több, mint Te írtad.

2024. jan. 6. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!