Az egykori sorkatonák közül legtöbben miért büszkék arra, hogy a másikat szívathatták?

A sors úgy hozta, hogy pár évvel a leszerelésem után a beosztottam lett munkahelyen az a "szakszi", aki anno szívatott a seregben. Fel is emlegette, és valóban büszke volt rá... Csak mosolyogtam rajta, és a legszarabb melókat adtam neki. Bevallom: Ezt egy kicsit én is élveztem.

Azzal én is egyetértek, hogy az embernek szüksége van rá, hogy néha "helyretegyék", mert csak így lehet fejlődni.

Ahogy mondani szokták adj hatalmat valakinek a kezébe és meglátod milyen jellem. A szívatásból sportot űzők "odakint" az életben sikertelen, frusztrált figurák voltak akiknek akkor és ott megadatott a hatalom kicsinyke morzsája a szánalmas életükben. Ezért emlegetik fel és büszkélkednek vele.

Általános kis szívatás az öregektől sok helyen előfordult, de nem volt vészes, nem tolták túl.

"Szánalmasnak tartom, ha valaki nem tud saját magától talpra állni és efféle "segítség " kell neki ahhoz, hogy legyen belőle valami."

Miért, belőled mi lett, hogy ítélkezel más felett? Milyen jogon teszed? Mit képzelsz magadról?