Railgun ban van jövő?
#1: Az akksik energiasűrűsége irreleváns, lévén a tervezők is csak hadihajókra tervezik telepíteni, ahol az alacsonyabb energiasűrűségű energiatárolás is megoldható. Ugyanitt az akkuk feltöltése is megoldott.
A nagyobb probléma a jelentősen magasabb lövedéket érő gyorsulás, amit a benne lévő elektronikai komponenseknek el kell viselniük. Nem véletlen, hogy a Zumwalt osztályban végül nem került rendszeresítésre a tervezett railgun; a lövedékek darabára meghaladta a TLAM-ét, aminek hatótávolsága többszöröse a railgunnal elérhetőnek.
Nem zsákutca, de a technológiai fejlődés jelenleg nem tart ott hogy gazdaságosan rendszerbe lehessen állítani. Túl nagy még a méret, kicsi a tűzgyorsaság, problémás az energia tárolása, a fegyver hűtése.
Kicsit olyan mint a lézer, ígéretes technológia de még nincs ott a technológiai szint hogy harctéren el tudjon terjedni.
Akksi éppenséggel egyáltalán nem szükséges egy railgunhoz.
Elektromágnesek által generált mező hajtja a lövedéket.
Ehhez pedig alapvetően kondenzátorokat kell feltölteni és kisütni, mert egy akksi egész egyszerűen nem képes olyan rövid alatt akkora töltést leadni, ami ehhez kéne.
Azért nem terjedtek még el, mert a kondikat feltöltött állapotban tartani nem lehet, azaz nem lehet vele gyorsan tüzelni, illetve az alkatrészek elég gyorsan leharcolódnak.
Tehát nagy lassú, nagyon drága, és egyáltalán nem strapabíró, ezért nem terjedtek még el.
Nem éri meg használni jelenleg.
"Azért nem terjedtek még el, mert a kondikat feltöltött állapotban tartani nem lehet"
Igen, ehhez kell az akkumulátor...
"Igen, ehhez kell az akkumulátor..."
:DDD
Dehogy kell, ehhez egy generátor kell, semmi más, ami egy nukleáris meghajtású hajón bőven elég nagy output-al bír ehhez.
Railgun vs. lézer - ebből a kettőből lesz valamelyik a jövő fegyvere. A railgunt kicsit tágabban értelmezve, ide értve az összes indukciós úton gyorsított szilárd (v. folyékony v. plazma/ion) eszközt is. A kettő között a kérdés, hogy melyik energiaátalakítási hatásfoka lesz jobb. Az indukciós fegyvereké elég jó, a lézernél magas a transzformációs veszteség. Az indukciós előnye hogy "kontakt" ott a lövedék 1/1-ben leadja a teljes energiát becsapódáskor. Hátránya hogy a légellenállás miatt a lézernél gyorsabban veszít az energiából (ahogy a mostani nem ballisztikus pályán mozgó lövedékek is) a lézernél kisebb hatótávolsága. A lézer hátránya hogy huzamosabb ideig kell a célon tartani, illetve célpont reflexiós (visszaverő) felülettel bevonható.
Mindkettő nagy rákfejéne az irgalmatlan nagy villamos-energia igény. Az energia jelenleg kémiai formában sokkal kisebb helyen tárolható, gyorsabban felszabadítható.
MOST még nem jár ott a technológiai színvonal hogy belátható időn belül leváltsák a tűzfegyvereket, de pont azért mennek gőzerővel a fejlesztések hogy egy idő múlva utolérje azokat.
Aki a lézert írja mint a jövő lehetséges fegyvere fejtse már ki miért gondolja így.
A lézernek egy viszonylag egyenes felszín kell hogy érdemben hasznosuljon. Továbbá a felület színe is nagyban befolyásolja az eredményt. A célpontnak mozdulatlannak kell maradnia, hacsak nem irtózatos erejű lézert használunk, de erre kevés esélyt látok egy harctéren, mivel azt az energiát valamiből elő is kell állítani (meg ugye tárolni persze). Nekem a lézertechnológia hadászati felhasználásra egy teljes zsákutcának tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!