A Jagdtiger/Vadásztigris nehézpáncélos megállná a helyét egy mai háborúban ?

A maguk idejében már a Panzerschreck / Panzerfaust, és a Bazooka páncéltörő rakétákként / rakétameghajtású gránátokként, a kumulatív fejeikkel érzéketlenül átégették a 40°-on megdöntött 150 miliméter vastag teknőfrontot, távolságfüggetlenül, a homogén acél páncélzat kezdett elavulni, részlegesen.

Most meg a T-62-es nyíllövedéke is átvágná 2,000 méterről, vagy akár 3,000-ről.

A II. világháborús, és sok hidegháborús harckocsik között érdemi előrelépés nem történt.

Papíron sokmindent terveztek az M-48 és M-60-as Patton-ökhöz, de azt kell vizsgálni, mi az, amit sorozatgyártásba vittek. A sorozatgyártott M-48 és M-60-as Patton harckocsik homogén acélból készültek, az egész teknőt egybe kiöntötték. Az M-48-as teknőfrontja kerekded, az M-60-asé ék alakú, megtévesztő, mert hegesztettnek gondoltam, de a leírások szerint az egész egybe kiöntött.

Az M-60-as Patton teknőfrontja az 100 mili acél, 65°-on megdöntve, ez arra volt jó, hogy egy 700 - 800 méterig viselt a 100 milis teljes űrméretű páncéltörő gránátokat, mint a BR-412D-t, de a T-62-es 115 milis nyíllövedéke korlátlanul átütötte.

Azonban az M-60-as Patton teknőfrontja ék alakú, kialakítása okán pótpáncélozható, Izrael kedveli is ezt, a Magach 7C a legfejlettebb, és ténylegesen erős M-60-as Patton variáns, a Konkursz és 3BM-22-es nyíllövedék ellen védett, effektíve.

A Chieftain is homogén acélos harckocsi volt, annál volt, amit hegesztettek, és volt, amit öntöttek, az 500 méterig viselte a 3BM-8-as APDS-t, de a 115-ös nyíllövedék az már 1,600 méterről átütötte.

Nyugaton a Leó 2 / Abrams / Challenger 1-ig homogén acélos harckocsikban utaztak.

# 4

IDÉZLEK: "A II. világháborús, és sok hidegháborús harckocsik között érdemi előrelépés nem történt."

Ez vitatható, ugyanis volt jelentős előrelépés a korai hidegháborúban:

1.) Tűzerőben, például a 105, majd a 120 mm-es brit harckocsiágyúk bevezetésével az 1950-es években.

2.) A tűzvezetés színvonalában, például a lövegstabilizátor bevezetésével.

3.) A harckocsik mozgékonysága, műszaki megbízhatósága szintén javult.

A 105 milis az a 84 milis felnagyítása volt. Meg kell nézni a lövedékek méretezéseit:

- 84×618mm R

- 105×617mm R

Az ormózaton belül átmérő az növelt, de a hüvely hossza az 1 miliméter híján azonos.

A 120 milis L11A5-ös az nem terjedt el, a kevés Chieftain felhasználón kívül senki nem használta.

A 105 milis az nem volt valami jó, a JSz-3-as teknőfrontja viselte a találatait, és a T-55-ös is 1,000 méter környékén vált kilőhetővé. Szélsőséges tesztek szerint volt olyan, hogy csak 200 méteren tudta átütni a T-55-ös teknőfrontját, realisztikusabban 1,000 méter, de így is rossz volt a helyzet, és mindenki más és más irányba ment.

A franciák a kumulatív lőszerekre esküdtek, szemtől szemben.

A németek abban hittek, hogy kimanőverezik az ellenséget, és amit szemből nem tudnak átütni, oldalról kilövik, korlátozások nélkül.

Az USA fejlesztett lövegből indítható páncéltörő rakétás harckocsikat is, a Sheridan, a Starship Patton, és az MBT-70-es.

A brit 105-ös az 1959-es, de azzal párhuzamosan fejlesztették a 120 milis L11A5-öst, 1963-ban voltak a tesztjei, és 1966-ban kapták meg az engedélyt a jóváhagyásra és sorozatgyártásra. Amilyen gyorsan lehetett, a Chieftain teljesen kiváltotta a Centurion-t. És alighogy kigördült a homogén acélos Chieftain, egyből fejlesztették annak a páncélzatát is.

A lövegstabilizátor az megkésett dolog volt, az M-60-as Patton volt az igáslova a Nyugatnak, és az 1972-ben kapta meg, M-60A1 AOS (Add-On Stabilization) jelzéssel.

A mozgékonyság az egy szubjektív dolog. Az M-60-as Patton hátratolatása az - 6 km/h volt. A Leopárd 1-esé - 25 km/h volt. De ez olyan kompromisszumokkal járt, hogy a Patton-nek kifejezetten jó volt a páncélvédettsége, a Leopárd 1-esnél meg az üss és fuss elv jelentette a védettséget, nem a fizikális páncélvastagság.

Én a Patton-t választottam volna, mert az stabil, megbízható alapot jelentett, nem papírmasé volt, mint a Leopárd 1-es, megkockáztatom, nem is szabadott volna megszületnie a Leopárd 1-esnek.

A Chieftain halála meg az volt, hogy a NATO eszetlenül erőltette a mindenevő motort, amikor az a valóságban soha, sehol nem működik, mégis jól hangzó reklámszöveg.

A britek 1948-ban azt állapították meg, hogy a homogén acélon kívül nincs más hatékony páncélzati anyag, mégis a páncélvédettség az elsődleges elvárás, mármint őnáluk, és annak szellemében is mentek tovább. 1968-ig, 20 év megfeszített és váltakozó eredményű kutatás után arra jutottak, megvalósítható, legyártható és összeszerelhető tesztelésre az új páncélzati technológia, 1971-re meg is született az Alumínium Chieftain, és a tesztek eredménye alapján ki is nevezték FMBT-nek, Future Main Battle Tank-nek.

A meglevő Chieftain-ek az öntött, kerekded teknő és toronyfrontjuk miatt nem voltak felszerelhetőek ezzel az új technológiával, új gyártású, de végülis a Chieftain-en alapuló harckocsijuk lett, amit neveztek Shir-2-esnek, és végülis Challenger 1-es lett.

Mellettük az USA kísérletezett, külső függesztésű szilikát modulok mind a Sherman-hoz, mind az M-48-as Patton-höz, és az M-60-as Patton az meg acél - szilikát - acél felépítésű teknővel bírt volna, de akkoriban olyan ötletek is röpködtek, hogy minek költeni a túlfejlesztett harckocsikra, ha elszabadítják az atomfegyvereket.

Oroszoknál meg a T-64A és a T-72-es Urál egyedi, és sikeres dizájnok voltak. És a T-62-es, az öregebbek közül.

Nem állná meg a helyét semmilyen téren. Gyakorlatilag egy vánszorgó bunker a maga 10-20 km/h sebességével. Hatalmas tömeg, ahhoz képest kicsi a futófelület, szinte a leglazább talajon is elakad.

A lövege űrméretben (12,8) nem rossz, de nagyon elavult konstrukció, alacsony tűzgyorsaság, a mostani lövegek csőtorkolati sebessége (így penetrációja még azonos lövedéktípus esetén is) magasabb. Huzagolt csövű löveg, nagyobb illesztési tűréssel a mostaniakhoz képest (=pontatlanabb a röppálya).

A páncélvédettsége kifejezetten alacsonynak mondható a jelenlegi harckocsikhoz képest. A rétegelt páncélzatuk több száz mm vastag cementált acélnak felel meg bármelyik irányban, míg a jagdtiger páncélzata csak egy sima 250 mm acéllemez és pont. A homogén acélpáncélzatát szinte bármilyen kézi páncéltörő eszköz simán átüti szemből is.

Mindez megspékelve azzal hogy forgatható torony hiányában elég nehézkes a gyors célratartás és a mostani harckocsikhoz képest egy robosztus nagy sziluett.