Ha megunják az oroszok, gombafelhő lesz Kijev felett?
Valamit kell lépniük, mert csak egyre nagyobb a vérengzés, egyre több az áldozat mindkét oldalon.
Ha tavaly ilyenkor egy taktikai atommal indítottak volna, akkor véget is ért volna aznap a háború és úgyis az lesz a vége.
Miért húzzák, halasztják, amikor mindenki tudja, hogy elkerülhetetlen az atomcsapás?
Az USA meg Oroszország között nagy valószínűséggel úgy fog történni, hogy egyszer csak az egyik elindítja a rakétái tömegét a másik felé, ezt hívják Első csapás elvének, igyekezve, hogy a másik már ne tudjon visszalőni.
Persze ehhez azért el kell mérgesedni a helyzetnek, át kell lépni azt a bizonyos vörös vonalat.
Ukrajna esetében eddig az érvényesült, hogy 'ágyúval nem lövünk verébre', de ha a verébről kiderül, hogy valójában sas, akkor már más a helyzet.
Putyin a mostani beszédében is figyelmeztetően megemlítette az atomfegyverek alkalmazásának lehetőségét, ami azt jelzi, hogy komolyan gondolkodnak rajta.
Figyelmeztetett és már nem először történt ez meg.
Aztán meg már egy éve háborúznak és a nyugati segítségnek köszönhetően Ukrajna nem csak ellenáll még mindig, hanem az ősszel vissza is támadott és elég jól látható, hogy nemigen bírnak velük az oroszok.
Szinte patthelyzet van, egyenlőre még próbálkoznak a ruszkik hagyományos módon dűlőre vinni a döntést, mert nem akarják még beismerni, hogy hagyományos módon nem bírnak az ukránokkal, de ha másként nem megy, akkor kinyitják az atomsilókat, nem tehetnek mást.
Csodálom, hogy ezt a liberális álmodozók nem érzékelik, az Ursula, meg a Biden, meg a holdkóros Zelenszkij és kiprovokáltak egy háborút egy atomhatalommal szemben.
Nem csak én félek ettől, hanem számos katonai elemző hangoztatja ugyanezt, mert a NATO vezetői meg sem próbálták eddig sem meghallgatni az oroszokat, pedig akkor háború sem lenne - mert úgysem mernek a ruszkik fegyveres konfliktust kezdeményezni, meg úgysem mernek atomhoz folyamodni. -
Nem a francot nem, mernek azok, ahogy bárki láthatja, jobb lenne meghallgatni, hogy mit is mondanak.
Ha Oroszország atomfegyvert vet be egy atomfegyverrel nem rendelkező kis hadsereggel rendelkező ország ellen, az annak beismerése lenne; hogy a hagyományos hadereje semmit nem ér; ezzel elveszíti külhoni bázisait, CSTO-ban vállalt vezető szerepét.
Ezzel párhuzamosan elveszíti hadiiparának export lehetőségét.
#42
Nem feltétlenül veszíti el ettől, mert az attól függ, hogy a harceszközök miképpen teljesítettek a frontokon egymással szemben és ezt így is, úgy is árgus szemmel figyelik.
Egy atomcsapásnak nincs köze hozzá.
Micsoda?
Én nem akarom, hogy akarnám!
Csak azt mondom, hogy komoly esély van sajnos erre, a jelen tendenciák szerint majdnem biztos, hogy errefelé tartunk.
Az a baj, hogy a saját világukba temetkezett politikusok nem látják ezt, nem érzékelik, hogy mit készítenek elő.
Az egy dolog, hogy mit szeretne, vagy mit remél az ember, meg a másik a rideg valóság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!