Hogy lehet azt gondolni basszus, jogy az oroszok állnak nyerésre, ez nekem felfoghatatlan.
Ha el is foglalják azt a pár megyét (amitől borzasztó távol állnak jelenleg, mert most hónapok óta ők védekeznek és nem támadnak), akkor is mit nyertek?? A nyugat elfordult tőlük és az ukránok teljes szívből gyűlölik őket (magyarán felejtős lesz már egy orosz bábkormányt letolniba torkukon, az gerilla mozgalmakkal és folyamatosan tüntető lakossággal járna). Ja és ezen kívül a svédek meg finnek csatalkozni fognak előbb-utóbb a nato-hoz, tehát szerzett plusz kettő ellenséget oroszország ráadásul telibe a hátárához:D
Ha ez sem lenne elég, az eu nagy része már nem nagyon függ az oroszoktól (most az, hogy mi jelentéktelen magyarok igen, az nem számít), egyedül a németek szívnak még nagyon, de amerikai és többi nyugati ország támogatásával ők is függetlenek lesznek teljesen belátható időn belül. Szóval egy hatalmas piacot elvesztettek az oroszok és egy erősebb, fegyverkezésbe kezdő nato ellen kell már szembenézniük, k*rvára megérte mondhatom, nagyon sokat nyertek:D
Én úgy látom, hogy az oroszok azért nem gázolnak át Ukrajnán mert nem akarnak vérfürdőt. Nem érdekük és nem céljuk a polgári lakosság bántása, hiszen vannak bőven oroszok köztük.
Ugyebár ha egy légvédelmi ágyút raknak az ukránok egy iskola udvarára és az oroszok azt kilövik, akkor az oroszok a csúnyák, mert iskolára lőttek.
Beszéltem több menekülttel, sokan csak békét akarnak, nekik mindegy lenne, hogy melyik országhoz tartozna az otthonuk. Az ukránok kiprovokálták a háborút. Ezt akár elfogadjuk akár nem.
Amíg az ukrán vezetők és családjuk biztonságban vannak, és kapják a fegyvert nem lesz vége ennek az egész szörnyűségnek. A békét sosem fegyverrel érik el.
A fegyverszünetet elutasították. Szerintem teljesen mindegy hogy milyen fegyverszünet, ha csak egy kis ideig nem ölik egymást értelmetlenül az emberek. De ez nem kellett az ukrán vezetésnek. Mondjuk a nép szerintem elfogdta volna. Nem a nép van a vezetőkért, hanem a vezetők a népért!
12:
Haver, ilyen szelektiv memoriaval milyen elni?
A kereszteny karacsonynal az ukranok kertek fegyverszunetet, amit az oroszok valaszra sem meltattak. Ja de, raketaztak az egesz orszagot tovabb.
A tobbi hulyeseged valaszra se meltat, polgari lakossag vedelme, meg a fegyverek. Gondolom akkor is zavar, mikor az oroszok dronokat kapnak, meg tuzersegi lovedeket Irantol es Eszak-Koreatol. Vagy aza fegyver a beket szolgalja?
Regen olvastam ilyen elfogult, agymosott kommentet, kár érted.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!