Mit szóltok a hadseregünk leépítéséről, pénzének elherdálásáról?

A Honvédségnél rendszeresített gépkarabély típusok az AK-63, illetve az AMD-65. Pár éve tervbe vették, hogy pár ezer darabot el kellene látni a legmodernebb szerelvényekkel, mint például gránátvető, fegyverlámpa, optikai irányzék, lézer pointer, stb… A felszerelés ára 1 millió forint per darab lenne. Szinte biztos, hogy miután létrejön ez a rendkívül előnyös üzlet, valakinek eszébe jut majd, hogy a csúzli 7,62 kaliberű, pedig a NATO-ban elvileg 5,56-ost kellene használnunk. Nem baj, majd veszünk rendkívül modern M4 gépkarabélyokat jutányos áron az amiktól, mert más hülyéknek úgysem tudják eladni, akkora hulladék. A frissen felújított AK-kat meg majd odaajándékozzuk az Afgánoknak, mint azt a potom 20 500 AMD-t, amit már régen le is szállítottunk nekik, persze ingyen.

A vállról indítható szovjet Igla rakétáink megsemmisítésére(!), és éleslövészeteken való gyors elhasználására kaptunk Amerikától 50 000 dollárt. Gondolom Stingereket (vállról indítható amcsi rakéta) szerettek volna nekünk eladni, hiszen ez nem csak új felvevőpiacot jelentett volna az Amerikaiaknak, hanem védelmi szempontból is előnyös lehetett volna nekik, hiszen a saját rakétájuk ellen könnyebb védelmi rendszert fejleszteni…

A Stinger üzletből aztán nem lett semmi, viszont lett helyette Mistral… Ami nem rossz kütyü, csak kicsit sokba került. Majdnem háromszor annyiba, mint másoknak. Mikor rendszerbe állt a csapatlégvédelemnél, fejeseink rendeztek egy bemutatót, ahová összetrombitálták a NATO ilyen-olyan tábornokait. A bemutatón, a légicélra indított Mistral az indítóállásból történő kirepülése után nem sokkal, kb. fél úton, gondolt egyet és felrobbant. Semmi baj! Indítsuk a következőt! A második csőben lévő rakéta viszont nem indult el, technikai okok miatt. (Konkrétan az történt, hogy valaki fordítva tette be az elemet…Nem vicc!)

A bemutató erős lebőgéssel végződött, a meghívott NATO tábornokok egymás hasát fogták a röhögéstől.

Erre cseréltük le az Iglát?

A harckocsijaink T-72 típusúak. Egykor 230 darab állt hadrendben, ma összesen 15 üzemképes tankunk van. A lekonzervált, nullkilométeres acélszörnyeink közül 77 darabot odaadtunk ajándékba(!) az újjászerveződő iraki hadseregnek. A modernizálást és a kikonzerválás költségeit természetesen a magyar adófizetők állták. Hogy a többi száznegyvenvalahánnyal mi történt, csak találgatni lehet. Mindenestre senki nem látta őket már jó ideje.

Nagytudású szakértőink annak idején, mikor kimentek Oroszországba kiválasztani az államadósság fejébe az új T-72-inket, hoztak vagy öt különböző szériájú harckocsit, a legelső, legócskább szériától kezdve olyan típusúig, aminek az elektronikája és a páncélzata is igen jónak mondható. A Fehéroroszok eladtak nekünk 96’-ban reaktív páncélzatot a tankjainkra, de ökörék nem vették meg a belevaló robbanóanyagot… Így maximum ékszerdoboznak használható, bár annak elég nehéz.

Ha kicsit szétnézünk a világban látható, hogy nemhogy nem dobják ki mások a hetvenketteseiket, hanem iszonyat mennyiségben korszerűsítik azokat, és igen elfogadható áron, igen jó képességekre lehet szert tenni.

A németek 2001-ben felajánlottak több száz Leopard 2A4-es szériájú nullkilométeres, lekonzervált harckocsikat jelképes, fél euró(!) per darab áron. Nekünk csak a kikonzerválás költségeit kellett volna állni, ami nem lett volna nagy összeg. (A németeknek az lett volna az üzlet, hogy utána alkatrészt szállítottak volna a tankokhoz. Így legalább nem a raktáraikban rohadt volna szét a gép, meg még egy kis bevételt is hozott volna.) Az ajánlatot visszautasítottuk, mert az üzemeltetésre nincs pénz… Ilyen alapon akasszuk fel magunkat, ha megtámadnak. A lengyelek bezzeg kapva kaptak az alkalmon, nekik nem drága.

De adtak volna M-109-es önjáró lövegeket is fillérekért, de nem kellett az sem. Sőt! Kidobtuk a régi – de még jó és használható – önjáró lövegeinket, és megtartottuk a D-20-as vontatott lövegeket, vagyis elherdáltuk a tüzérségünk mozgékonyságát, légi szállíthatóságát (nem mintha lenne mivel szállítani őket), tehát visszamentünk 70 évet az időben.

A nyolcvanas években a légierőnél repültek SZU-22-es típusú csatarepülőgépek, összesen 15 darab. A gépek igen nagy támadópotenciállal rendelkeztek, pillanatok alatt borzalmas veszteségeket tudtak volna okozni egy felvonulóban lévő, támadó haderőnek. Megvettük hozzájuk az akkor modernnek számító H29-es földi célok elleni irányított rakétát, de a hozzávaló indítósíneket nem. Így csak porfogóként funkcionálhattak valamelyik raktárban.

A SZU-22-eseket aztán 94’-ben modernizálták nem kevés pénzért, majd 95’-ben lángvágóval kettévágták őket, és eladták ócskavasnak. Egy év sem telt el. A lengyelek a mai napig hadrendben tartják a SZU-22-ket…

93’-ban 27 darab MIG-29-es vadászgép érkezett Kecskemétre. Mivel alkatrészt a büdös életben nem rendeltek hozzájuk (vagyis csak annyit, hogy a minimális hadrafoghatóság meglegyen), így szép lassan tönkrement mind. A műszaki állomány a „kannibalizálásra” kijelölt gépeket használta alkatrészforrásul.

Hangárjuk sohasem volt, így az időjárás viszontagságait is el kellett viselniük a madárkáknak. Idén kivonták őket a hadrendből, de előtte még kölcsönadtunk kettőt Izraelnek, valószínűleg azért, hogy tudják az iráni MIG-ek ellen gyakorolni a légiharcot.

Amerikától a 90’-es években ajánlatot kaptunk 4-5 C-130-as Hercules típusú szállítógépre, szintén ingyen lehettek volna a mieink, nekünk csak a nagyjavítást és a pilóták kiképzését kellett volna fizetni. Nincs pénz… Úgyhogy a románok el is vitték mindet.

A Gripenek.

Ez még egy hosszú történet. Eredetileg – ha jól emlékszem – 168 milliárd forintért kaptunk volna 14 darabot (10 együlésest, 4 kétülésest), 100%-os ipari ellentételezéssel. Nyélbe ütötték a boltot, majd kiderült, hogy ezek a szerkentyűk nem is tudják azt, amit a NATO-ban tudni kellene. Úgyhogy szerződést módosítottunk, nátósítottuk a Gripeneket, de a végösszeg így a duplájára emelkedett. Ezért a pénzért akkori áron legalább 20 darab vadiúj F-16-ost adtak volna az amik teljes fegyverzettel + ingyen pilótaképzés, de nekünk a Gripen előnyösebb… Egyébként a Gripeneket használtan kaptuk, és 2018-ban vissza kell adnunk őket, vagy megvehetjük maradvány értéken, ami gondolom nem lesz olcsó. Tehát kétszer fizetünk azért, ami alapból nem ér sokat.

Néhány dolog a Gripenről: Légi utántölthető képességet kértünk hozzá, de a pilótáink olyan keveset repülnek, hogy ennyi repült óraszámmal meg sem közelíthetik a tankergépeket, nemhogy üzemanyagot vegyenek fel.

Az infravörös légiharc rakéták AIM-9L-1 típusúak, ami biztos nagyon jó volt a 70’-es években, csak az a baj velük, hogy a Gripenek szárnyvégeire függesztve olyan aerodinamikai erők keletkeznek, melyek elcsavarják a szárnyprofilt, és anyagfáradásos repedések jelennek meg a szárnyon, mindössze 40-50 repült óra alatt. Ezt alighanem elfelejtették mondani a Svédek, mikor ránksózták a szarjukat. De biztos nem is kérdeztük.

A légtér feletti uralom alapvető követelménye, hogy kikapcsoljuk az ellenség légvédelmét. Az AGM-88 HARM radargyilkos rakétát fel sem lehet rakni a Gripenre, mert egyszerűen nincs integrálva a megfelelő szoftver az indításhoz. (De úgy tudom, méreténél fogva sem fér el a gépen.)

Földi célpontok ellen az AGM-65 Maverick rakétát használja, abból mondjuk a legmodernebb változatokat vettük meg, mindössze hatszoros(!!!) áron. A rakéták „piaci” ára 60 ezer dollár körül volt a szerződés aláírásakor, de mi darabjáért 400 000 dollárt fizettünk!!!! A rakétákat megvásárló, HM alvállalkozó biztos tudja kinek ment ez a sok pénz.

Az már csak hab a tortán, hogy Gripenjeink igencsak gyengécske – ám rendkívül takarékos - hajtóművel repülnek, de hiába a modern elektronika, mikroprocesszorral nem lehet bombát cipeltetni…

Jász Gábor - Jövőnk.info