Az ukrán rakéta védelem milyen?
"Kirilo Timosenko, Zelenszkij elnök hivatalának helyettes vezetője szerint Oroszország több mint 90 rakétát lőtt ki, ezek közül 73-at lőttek le."
Ez alapján meglehetősen jó.
"Kedden nyugati tisztviselők azt mondták, Oroszország kezd kifogyni a nagy pontosságú fegyverekből. Az ukrán hírszerzés becslése szerint Moszkva összesen 120 Iskander rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával és csak egy hónapra elegendő tüzérségi lőszerrel rendelkezhet. A Kalibr nevű cirkálórakéták készletei szintén kifogyóban vannak."
Mondjuk mivel hadviselő fél nyilatkozatáról van szó, azért érdemes fenntartással kezelni.
Az hogy pontosan mennyit szállítottak belőle szerintem a ruszkik is nagyon akarnák tudni :D
Hatékony légvédelmi eszközök, de alapvetően nem ballisztikus rakéták ellen tervezték. Ezek ellen igen korlátozott a hatékonysága. Jól használható viszont repülőgépek, helikopterek ellen, illetve képes elfogni manőverező robotrepülőgépeket (ezekből, illetve az iráni drónokból szedegetnek le az ukránok párat). A kulcskérdés, hogy mennyire tudja bevilágítani a célpontot - szükséges hozzá a hatékony előrejelzés.
Ezek egyike sem rakétavédelmi rendszer. Azokból nem hiszem, hogy kapnak az USA-ból.
De nincs is rá szükségük, mert a legtöbb cél inkább robotrepülő vagy drón. A föld alakja, a cél mérete és a repülési magasság miatt azok ellen nem igazán jók a nagyobb komplexumok. Az elhárítórakéta ára miatt pedig a kisebbek sem.
Azok ellen talán inkább sok (jó sok) radaros-csöves tüzérség kéne. Mint a Gepárd vagy a Tunguzka vagy az ADATS. Csak hát nem pár db hanem inkabb sok száz db...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!