A NATO már miért ne támadhatná meg az Oroszokat?
Minden érv az mellett szól, hogy Oroszországot le kell győzni, mindenáron!
Oroszország tele van értékes nyersanyagokkal, amire a nyugatnak nagy szüksége lenne, és nem csak az energiáról van szó!
A Varsói szerződés felbomlásával megbillent az-az erő egyensúly, (a NATO javára), amely miatt 70 éve nem volt már háború Európában.
Az oroszok körbe vannak most már véve NATO tagországokkal, keleten, északon és nyugaton is, esélytelenek.
Ráadásul most sikerült jelentősen legyengíteni az ukránok révén, szinte a padlón vannak.
Tehát minden érv az mellett szól, hogy amit a nyugat már 1945 óta szeretne elérni (földarabolni Oroszországot), annak most jött el az ideje.
Kérdés persze, hogy Magyarország melyik oldalra áll? A II. világháborúban hatalmasat buktunk azon, hogy az oroszokkal háborúba keveredtünk, a katona szövetségünk kötelezettségei miatt. Ezért szerintem Orbánék inkább kilépnének a NATO-ból, de akkor sem mernének részt venni, pedig a győzelem borítékolható lenne!
Jó, tudom az érveket, hogy az oroszoknak sok az atomfegyverük. De sok szakértő szerint csak svindli ez az ijesztgetés, de valós háborús eseményekben csak fenyegetés maradna.
Daniel Davis nyugalmazott amerikai alezredes, persze ő kishal a tábornokokhoz képest, de racionálisan leírta a helyzetet, hogy nem avatkoznának be.
"Az amerikai fegyveres erők nem vonhatók be egy nagyobb háborúba, kivéve, ha közvetlen vagy azonnali fenyegetés fenyegeti nemzetbiztonságunkat vagy valamelyik szerződéses szövetségesünket. Csak akkor, ha a Kongresszus hivatalosan engedélyezi vagy háborút hirdet. Ha megengednénk, hogy fegyveres erőinket bevonjuk egy Oroszország elleni háborúba, amikor nem vagyunk közvetlen támadás alatt, az megsértené a jó külpolitika első bástyáját, és veszélyeztetné a másodikat és harmadikat: fegyveres erőinket bármilyen háborúban meggyengítenék a harci veszteségek, és gazdaságunk komoly veszélybe kerülne" - mondta Davis.
At the strategic level, there are roughly three main priorities that should serve as the foundation for any foreign policy a president might pursue. They are, in order:
1) to keep the United States out of any unnecessary wars;
2) ensure the U.S. fields and maintains a strong military that can deter any would-be aggressor from launching a pre-emptive attack against America or our treaty allies (or defeat the adversary if they try); and
3) safeguard the ability of the American people to prosper, financially and otherwise.
Ukrajna nem NATO-tag, és nem kötött külön kölcsönös biztonsági törvényt (Mutual Security Act).
" Oroszország tele van értékes nyersanyagokkal, amire a nyugatnak nagy szüksége lenne, és nem csak az energiáról van szó! "
Rablóháborút akarsz Oroszország ellen ? És mi lenne az ott élő emberekkel ? És állammal ? Bravó ehhez az ötletedhez ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!