3. világháború esetén, Japán és Kína, kinek az oldalára állna? Ruszkik, vagy NATO?
Japán egyértelműen USA szövetséges, és ebben össznemzeti egyetértés van, még az alapvetően ellenséges pártok sem mondják, hogy másként kéne.
Kina helyzete bonyolultabb. Hivatalos kommunikáció szerint nem támogatná nyíltan egyik felet sem. Ugyanakkor régóta van Orosz-Kínai katonai és gazdasági együttműködés a Nyugat és főleg Amerika ellen. De egy gazdaságilag összedőlt, fizetésképtelenné vált Oroszországgal nem szövetkezne hanem simán csak kihasználná és gyarmatosítaná. A Kínaiak csak addig tekintenek az Oroszokra szövetségesként, amíg fel tudják használni őket a saját céljaikra.
Nem NATO-Oroszország konfliktus van, hanem a rejtőzködő krőzusok, akik totális világuralmat akarnak becsipeléssel, emberiségritkítással, a nemzetek eltüntetésével, stb ÉS a szabadságszerető emberek konfliktusa. Csak a rejtőzködés miatt ezzel nem szembesül az emberiség nagy része. Úgyhogy a harc legfontosabb fegyvere a nyilvánosság. Ez persze egy életveszélyes dolog, lásd JFK, Jörg Haider és John Lennon esetét. Tulajdonképpen minden szabadságszerető embernek Oroszországba, vagy Kínába kellene költöznie, mert ott választott vezetők vannak, nem önjelöltek. (Látom az ellenkezőket, de sajnos nincs igazuk, pedig nagyon nagyon örülnék, ha igazuk lenne...)
Van, aki ezt látványosabban mondja el: https://www.youtube.com/watch?v=vjIlWjtiN0E&t=0001s
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!