Van arra esély, hogy ha az oroszok szétverik az ukrán hadsereget, akkor bevonuljunk Kárpátaljára?
Az teljesen biztos, hogy a lengyelek nagyon fenik a fogukat az Ukrajnában lévő volt területeikre és amilyen patrióták, mindent meg fognak tenni, hogy visszaszerezzenek valamit abból, amit még Sztálin vett el tőlük, amikor Hitlerrel felosztották az országukat.
Nagyon remélem, hogy mi sem leszünk ostobák és elvesszük, illetve visszavesszük ami a miénk.
Nem kell nekik egész Ukrajna, csak ami hozzájuk közel van.
Szerintem boldogok lennének a ruszkik, hogy más is mellettük állna, sőt, velük együtt harapná a területüket, minden támogatást megadnának nekünk is, meg a lengyeleknek is.
#21
Teljesen vakon vagy, jógyerek.
"minden támogatást megadnának nekünk is, meg a lengyeleknek is."
Persze, minden támogatást megadnának két NATO tagállamnak, hogy közelebb tolják a határaikat Oroszországhoz. A hét vicce! :D
Nemigen lenne az oroszoknak értelme velünk szövetséget kötniük, ha nincs közös határunk, mert Ukrajna nagy része azért megmaradna közöttünk, hiszen senki sem akarja az egész országot elfoglalni, de sokkal nagyobb értelme lenne az oroszokkal szövetségre lépni, mint az érdekeink ellen síkra szálló NATO tagjának maradni.
Az EU is csak erőszakoskodik velünk, egy csomó nézeteltérésünk van velük, például az, hogy nem kellenek nekünk a muszlim terroristák, a Jumurdzsákok, meg a homoszexuálisoknak sem hagyjuk a gyerekeinket bizgerélni és hasonlók, megjegyzem ezzel pártállás nélkül a magyarok többsége egyetért, szóval sanszos, hogy úgyis kilépünk mind az EU-ból, mind a NATO-ból. Manapság a csatlakozást sem szavaznánk meg, de nem is vennének fel, már most is keservesen bánják, hogy felvettek.
Nem nekünk való társaság az, ez egyre jobban látszik.Meg a lengyeleknek sem.
# 27
Hogy lépnél ki az Európai Unióból, amikor a magyar export vagy 70 %-a oda megy?
Arról nem beszélve, hogy a magyar gazdaság az EU támogatásaitól függ. A jelentősebb magyarországi fejlesztések 85 %-át pont az EU finanszírozza.
Orbán Viktor is megmondta, SOHA nem lép ki az EU-ból. Mert onnan jön a pénz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!