Putyin miért tesz szemrehányást Amerikának, hogy semmibe veszik az ENSZ alapokmányt, nemzetközi jogot, nemzetközi szerződéseket, ha az érdekeik úgy kívánják?
Mert a hidegháború végével köttetett egy nemzetközi megállapodás hogy az ex szovjet tagállamok semlegesek maradnak. Köztük a Varsói szerződés tagállamainak sem lett volna szabad a NATO hoz csatlakozni.
De mégis felvették azokat köztük minket is.
Mi ebben a meglepő, hogy állandóan egymást gyepálja a két tábor a nemzetközi jog megsértésével? Ez 5, 10, 20 meg 50 éve is így volt. Ellentétes oldalon állnak, persze hogy a másikat kiáltják ki a főgonosz Sátánnak.
Az oroszoknak az ukránokkal nincs bajuk. Azzal van bajuk, hogy egyenlőre kicsúszott a befolyásolási övezetükből és benne van a pakliban, hogy akár NATO tag legyen. Ukrajna nem három csöpp balti ország, méretéből, elhelyezkedéséből adódóan annál sokkal jelentősebb (főleg hogy igen jelentős orosz nyelvű kisebbség él benne). Az USA ugyanúgy verné a tamtamdobot ha teszem fel Kanada kitalálná hogy márpedig kilép a NATO-ból és helyette mondjuk Kínával köt katonai szövetséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!