Melyik az alábbi országok közül a legmodernebb technikával rendelkező?
"A katonai erő döntően az anyagi ráfordítások függvénye."
Részben igen, viszont a kérdés hogy mire fordítják azt az összeget.
Például a NASA milliókat ölt egy olyan toll kifejlesztésébe amivel lehet az űrben írni. Az oroszok ceruzával írtak.
De egy hazai eset mint írtad a magyar honvédség költségvetése. Ennyi pénzt költünk úgy hogy a honvédek 90%-a nem hogy kettő egyeneset nem tud lőni egy papírlapba de a fegyvert sem tudják megfogni. Kilométereket lefutni le tud de egy 60 éves bácsinak több a harcértéke mert azt legalább megtanították a fegyverkezelésre. (tisztelet a kivételnek)
Vagy vannak a Leopárdjaink. Persze modern meg minden verhetjük a fszunkat rá de tudja valaki egyáltalán hogy mit vettünk? Mert ha azt a szart adták el nekünk mint a törököknek akkor bszhatjuk mert az egy RPG találatot sem bír ki mint ahogy bebizonyosodott a közelmúltban Szíriában. Illetve hogy van e hozzá megfelelő lőszerünk mert úgy járunk mint Irak akiknek a t72 eseikbe csak orosz gyakorló lőszerük volt
# 11
EZT ÍRTAD: "Vagy vannak a Leopárdjaink. Persze modern meg minden verhetjük a fszunkat rá de tudja valaki egyáltalán hogy mit vettünk? Mert ha azt a szart adták el nekünk mint a törököknek akkor bszhatjuk mert az egy RPG találatot sem bír ki mint ahogy bebizonyosodott a közelmúltban Szíriában."
A törökök korai változatú, Leopard 2A4-eseket használtak, ezek eredetileg még 1985-ben álltak hadrendbe. Ráadásul városi harcba vetették be őket, amelyekre a tankok eleve korlátozottan alkalmasak, az orosz T-80-as harckocsik is borzasztó veszteségeket szenvedtek 1994-1995-ben Groznij városában a csecsenekkel szemben, akik háztetőkről, felülről indították a páncéltörő rakétákat a harckocsikra.
A Honvédség a legmodernebb, 2010-ben Leopard 2A7+ változatot állítja hadrendbe, ez klasszisokkal jobban páncélozott, mint az 1985-ös Leopard 2A4-es.
EZT IS ÍRTAD: "Például a NASA milliókat ölt egy olyan toll kifejlesztésébe amivel lehet az űrben írni. Az oroszok ceruzával írtak."
A sztori jó, az orosz zsenialitást és az amerikai butaságot támasztja alá.
Csakhogy még az USA egy dúsgazdag ország, addig Oroszország viszonylag szegény, átlagos életszínvonala egyértelműen a magyar alatt van.
Oroszországban ma a hadseregen kívül szinte minden harmadosztályú, az egészségügy különösen, az orosz emberek várható élettartama jóval a nyugat-európai és amerikai szint alatt.
Oroszország még a saját orosz állami statisztikák szerint is világrekorder az alkoholisták és az abortuszok népességhez viszonyított arányában. Viszont az oroszországi orosz népszaporulat brutálisan alacsony, Oroszországban extrém gyorsan fogynak az oroszok, és villámgyorsan nő a muszlimok aránya.
# kürasszír
A Leopárd 2A7 egy marketingfogás.
A Leopárdok "evolúciója" a következő:
A Leó 2A4-es kapott egy éket, a toronyra, egy rémprimitív pótpáncélzati megoldás, Leopárd 2A5-ösre keresztelték. A Leopárd 2A5-ös L44-es alaplövegét L55-ösre cserélték, és lett Leó 2A6-os. A Leó 2A7-es meg ugyanezeknek a finomhangolása. De az alapkonstrukció a hibáival együtt nem változott, ott a Sofőr melletti lőszertároló, a toronyhátult továbbra sem akarják kihasználni lőszertárolónak, túlméretezett műszerezettség foglalja feleslegesen.
A Törökök Leó 2A7-esekkel is ugyanúgy beégtek volna, addig az Iraki Abrams elviseli az Ammorack-et.
Egyesek a Japán Type 90-es Kyū-maru-t is a Leopárd 2-estől származtatják, csak ott sikerült ténylegesen kijavítani az alapkonstrukció rosszul tervezéseit, toronyhátulos lőszerrekesze lett, meg autotöltője is, egy normális harckocsi. Az más, hogy a Japánok nem exportálják, de érted, mire akarok kilyukadni.
Az Abrams meg eleve toronyhátulos. A Leclerc is. A Challenger meg Brit fordítva üljük meg a lovat dolog, de a lényeg, a Leopárdnál csak és kizárólag okosabb harckocsikat lehet tervezni.
# kürasszír
Groznijban ha jól tudom, a 80 T-80/B-ből, igen, a régebbi változatok voltak, abból 20 került megsemmisítésre ill. ment tönkre, hogy javítani nem érdemes, leselejtezésre való. A T-80/B-hez Kontakt-1-es volt, de előfordult meztelenül is. A T-80U, azt soha, sehol nem vetették be, újratervezett alappáncélzat, és Kontakt-5-ös az integrált ERA.
T-72-esből viszont 140-ből 40-et vesztettek, egyformán T-72A és T-72B, pedig nem kis különbség van közöttük. És mégis a T-72-est favorizálja az Orosz Hadsereg, az Ukránok meg a T-80-ast.
Mindkettő karusszelt használ, a szétszórt, karusszelen kívüli tartaléklőszer lobban be és jön a láncreakció, a harckocsi megsemmisüléséért és a bennük ülő haláláért, de a tartaléklőszer kivételével csökken ez. A T-64 / T-80-as forgó lőszertárolójába 28 lőszer fér, a T-72-esébe és T-90-esébe viszont 22 lőszer, és mindegyiknél 40 a max lőszerkapacitás. A T-64 / 80-asba jóval kevesebb és veszélyes helyen levő tartaléklőszer van.
Az Oroszok teljesen független, semleges felekként megnézték és értékelték a NATO harckocsikat, a Leopárdot, az Abrams-et, a Leclerc-et és a Challenger-t, az Abrams-et és a Leclerc-et találták egyértelműen legjobbaknak, azok alapján kezdték el a T-80UM Black Eagle-t fejleszteni, de az államcsőd, a költségvetési megszorítások, leépítések, és az UVZ monopolhelyzetbe kerülése miatt elhalálozott, de az Ukránok T-84-es Oplotként feltámasztották, mint a főnixet a hamvaiból.
Kürasszír, az Oroszoknak még BMPT-jük is van, elméletileg.
Afganisztánba teljesen mindegy, hogy vadiúj T-64A / T-80B-kkel mentek volna, vagy öreg T-55 / 62-esekkel, a hagyományos harckocsiknak korlátos a lövegkitérítésük, nem tudnak a domb / hegyoldalra fellőni, ezért Shilkákból rögtönöztek konvojvédeket, de azok páncélvédettsége nemlétező, így az Afgán háború után fogták a BMPT osztályba, Bojevaja Masina Podgyerzski Tankov, Harckocsitámogató.
A BMPT-nél egyesítik a SPAAG-ek lövegkitéríthetőségét a harkocsi páncélvédettségével, első ilyen volt az Objekt 781 / 782-es, radikálisan módosított T-72B teknő lett volna, de túlságosan bonyolult, így az Objekt 787-es Gadjukánál a T-72A-nál a 125-öst lecserélték 2 x 30-assal, de Államcsőd, és 20 év késéssel élesztették fel Terminátorként.
Afganisztán mellett Csecsenföldön is nagyon jól jöttek volna.
Azt nem értem, Miért van, hogy a T-72 / T-80-asra előszeretettel alapoznak önjáró lövegeket, mint a Mszta / Koalicija / Buratino, de a BMPT-re meg a Black Eagle-re sajnálták a költségvetést ?
Hivatalosan 1994 - 2009 között volt Csecsenföld, de mindmáig, 2012-ben vagy 2021-ben is szokott a SZOBR / OMON / stb vagy a Sereg csatározni Dagesztánban, Abháziában és a környékén.
#16 azért teszik T-72, T-80 alapra az önjáró lövegeket mert így olcsóbb... a hajtáslánc, a futómű már ki van fejlesztve, "letervezve", beméretezve (mekkora terhelést bír el), már kész a gyártósor (nagyobb szériaszám = kisebb egyedi költség). További előny a csereszabatosság, kevesebb típusú alkatrész ami logisztikailag jelentős előny.
A véleményed többi részével egyébként egyetértek. A nehéz tűztámogató járművek a leghatásosabbak városi harcban, tagolt terepen, vagy aszimmetrikus háborúban történő hadviselésnél ha közvetlen harcérintkezés van.
#17
És az önálló Gvozgyika / Akacija SPH-knak mi értelmük volt ? És a Szmercs és Uragan, teherautó alapú tüzérségeknek ?
A tüzérség rommá lövi a várost, és ahelyett, hogy az ellenségre omlasztaná az épületeket, csak pluszfedezéket csinál nekik, jobban be tudják ásni magukat a romokba, épp a Csecsenek.
Más példával, de korlátozott hasonlattal is Monte Cassinót az ellenség kifüstölése miatt bombázták le, és azt érték el, hogy a Fallschirmjäger-ek jól be tudták ásni magukat, 4 nagy támadás is kellett a legyűrésükhöz.
Tüzérség akkor való, ha a mezőn halad át mondjuk egy hadosztály nagyságú egység, és azt kell szétszórni, harcképtelenné tenni, nem pedig bekavarni városba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!