Az oszmán birodalom miért Magyarországot akarta elfogadni ha ott volt az akkor még üres Amerika?

9 és 10 vagyok.

Valóban így nem a legjobban van megfogalmazva a kérdés, de van benne értelem, mert érdekes, hogy a komoly katonai potenciállal rendelkező és politikai törekvéseivel nagyhatalmi státuszba emelkedő oszmán birodalom nem vett részt a tengeri felfedezésekben, a nagyarányú kereskedelem kiépítésében és a későbbi gyarmatosításban, holott volt egy időben erre törekvése.

Megalakulása után az oszmán állam el volt foglalva anatóliai terjeszkedéssel, majd az európai földrészen való helyfoglalással, a balkáni hódítással és Bizánc területeinek elvételével. Utána a Fekete tenger vidéki hódítások, majd a krími, kaukázusi terjeszkedés kötötte le. Visszavetette Timur Lenk mongoljaitól elszenvedett vereség

Ezt követően sikerült Szíriát, majd Irakot részben megszereznie, majd az egyiptomi mameluk államot térdre kényszeríteni, ám a kalifa cím felvételével az Abbászida dinasztia lemondatásával a kalifátus központja Isztambul lett. Perzsiát ellenben három hadjárattal sem sikerült elfoglalni.

Szulejmán már kijutott a déli tengerekre, a Baszrában állomásozó hajók segítségével bevette Adent (1530) Szuákint (1542) és Maszavát (1557). Afrika keleti partjainál megütköztek a portugálokkal, akik meggyengülését kihasználva a hollandok és a britek átvették a kereskedelem ellenőrzését a térségben, majd szembefordultak az oszmánokkal.

Mindebből kitűnik, hogy az Oszmán birodalom elsősorban szárazföldi hatalom volt, törekvései, hadseregének felszerelése főképpen szárazföldi jellegű volt, bár jelentős kereskedelmet folytatott vízen is, de csupán a Földközi tenger térségében, illetve a déli óceánokon kisebb mértékben, part menti hajózás formájában.

Hajóhada ehhez volt kiépülve és sokáig nem is volt jelentős, megelégedett a keresztény kereskedelmi hajók fosztogatásával, a kalózkodással, bár egyes Földközi tengeri országoknál nagyobb flottákat tudott kiállítani, így mégis viszonylagos tengeri hatalomnak számított minden időben, ám az óceáni hajózás közelébe csak későn jutott, elkésett, a hajózási technikája, felszereltsége nem volt alkalmas nagyarányú világtengereken való részvételre és az egymással is nemegyszer féltékenyen háborúzó keresztény tengeri hatalmak kiszorították az óceánokról az oszmánokat.

A 17. században újra volt törekvés egy erős oszmán tengeri haderő létrehozására és értek el sikereket főképpen Velence ellen, de kimaradtak az ekkor Európában zajló gazdasági, adminisztratív, technológiai fejlődési folyamatokból, amelyet akár hadügyi forradalomnak is nevezhetnénk, ezért az Oszmán birodalom mindenhol visszaszorult a 18. században és az erős orosz flotta a görögök felkelésének támogatása mellett megsemmisítette az oszmán hajóhadat, Híosz szigeténél. A Duna-menti Kücsük-Kajnardzsiban orosz–török háborút lezáró békeszerződés értelmében az oroszok jogot nyertek a szabad fekete-tengeri hajózásra, és arra, hogy a Dardanellákon csapatokat hajóztassanak.

Innentől a törökök tengeri lehetőségei, a nagy óceánokon való részvétele végképpen semmivé foszlottak, de már amúgy is elkéstek, ekkor már régen folyt a gyarmatosítás.

"Esetleg építettek volna zeppelin szerű légi teherszállító eszközöket is."

Oké.

Kedves Kérdező!

EZT ÍRTAD: „A törökök sok hajót le tudtak volna gyártani a partraszálláshoz,a gyalogságuk és tüzérségük fejlettebb volt az indián vagy spanyol gyalogságnál.”

Miből gondolod, hogy az oszmán haderő tüzérsége és gyalogsága fejlettebb lett volna az 1500-as, 1600-as években a spanyolnál?

Mert egyértelműen nem volt az, ugyanis a spanyol haderő sokkal modernebb és korszerűbb volt az oszmánnál. Sőt, míg a sajátos oszmán hadseregszervezés az 1600-as évek végére egyértelműen zsákutcának bizonyult, addig a spanyol mintájú hadseregszervezés sokkal inkább a jövő útja lett, idővel mindenki azt másolta és követte. A spanyol hadsereg egy állandó jellegű (háború és béke idején egyaránt fenntartott), teljes mértékben hivatásos, zsoldoskatonákból álló professzionális haderő volt. Ellenben az oszmán hadsereg sokkal vegyesebb összetételű, vannak elit, állandó jellegű zsoldoscsapatai (udvari szpáhik, janicsárok), vannak feudális hadkiegészítés keretében kiállított egységei, mint a tímáros szpáhik, míg a haderő felét igen csekély harcértékű, irreguláris erők, mint az akindzsik és krími tatárok alkották.

A spanyol haderő alapját a kombinált, lőfegyverekkel felszerelt gyalogosok és a szálfegyverekkel (főleg pikák) felszerelt páncélos nehézgyalogosok alkotta, tüzérséggel és lovassággal támogatott, támadó formációk a híres-hírhedt terciók képezték. Legendás harci alakzatuk a spanyol négyszög, vagy spanyol bástya. [link]

Igazából a korszakban csak két alkalommal kerültek szembe egymással igazán nagyméretű spanyol és oszmán haderők:

1532-ben a Bécs ellen vonult Nagy Szulejmán szultán, azonban Bécsnél már várta V. Károly német-római császár és spanyol király hatalmas, 80 000 főre becsült német-római birodalmi-spanyol hadserege. V. Károly annak a török hírszerzők által megerősített erőfölénye miatt Szulejmán szultán megijedt, elrendelte a visszavonulást, azonban a Kászim pasa vezette 16-20 000 fős török seregrész visszavonulását a támadásba lendült császári-spanyol csapatok elvágták, majd a véres leobersdorfi csatában teljesen megsemmisítették.

1571-ben a lepantói csatában az oszmán flotta katasztrofális veresége (legalább 20 000 török halott és 137 török hadihajó elvesztése) az egyesült spanyol-genoai-velencei-pápai flotta tüzérségben és kézi lőfegyverekben megnyilvánuló mennyiségi és minőségi fölényének köszönhető, egyszersmind a török tüzérség gyengébb színvonalának bizonyítéka.

Lepantónál 212 db keresztény hajón 1815 db ágyú volt, míg a 278 db török hajón csak 750 db ágyú, mellesleg a keresztények tüzérsége a hadtörténészek szerint nem csupán elsöprő mennyiségi, de jelentős minőségi fölényben is volt az oszmán tüzérséggel szemben. Mellesleg a keresztény gyalogság kizárólag lőfegyvereket használt a távolsági harchoz, míg a törökök elsősorban íjat és nyilat, kézi lőfegyvereket csupán kis mennyiségben. Tehát az 1571-es lepantói csatában masszív keresztény haditechnikai fölény érvényesült tüzérség és lőfegyverek terén.

A lepantói csatában különösen kiemelendő a keresztény flotta hajóin harcoló spanyol gyalogság sokkal nagyobb harcértéke és korszerűbb felszereltsége lőfegyverek terén, amelynek következtében a spanyol gyalogság megsemmisítő vereséget mért az oszmán hajók fedélzetén harcoló török gyalogságra.

A Spanyol Királyság és az Oszmán Birodalom a Földközi-tenger nyugati medencéjében komoly háborút vívott az 1500-as években, a spanyolok több nagyszabású támadást intéztek a törökök észak-afrikai birtokai ellen, az oszmánok legnagyobb támadó vállalkozása Málta sikertelen nagy ostroma volt, 1565-ben. Az itteni harcok alapvetően döntetlen eredménnyel végződtek.

Lényeges, hogy a korszakban a Spanyol Királyság spanyol világbirodalommá vált, az 1525-ös páviai csata és az 1643-as rocroi-i csata között a spanyol szárazföldi hadsereg számított a legerősebbnek Európában, sőt, nagy csatában gyakorlatilag a spanyolok 1525 és 1643 között szinte senkitől sem szenvedtek vereséget. Az 1500-as évek derekára a Spanyol Királysághoz tartozott ekkor Európában Németalföld (Hollandia, Belgium, Luxemburg), Itália területének mintegy fele, valamint Franciaország egyes részei (Franche-Comté, mai francia baszk területek) és természetesen az óriási gyarmatbirodalom. Spanyolország az első igazi globális világbirodalom lett, hatalmas európai, amerikai, ázsiai területekkel. Az 1500-as évek végére elveszítette Hollandiát, viszont néhány évtizednyi időre meghódította Portugáliát és annak tekintélyes gyarmatbirodalmát.

Montecuccoli híres mindása, hogy a háborúhoz három dolog kell: „pénz, pénz és még több pénz” – a spanyol világbirodalom adóbevételei kb. háromszorosát tették ki az Oszmán Birodaloménak az amerikai spanyol hódításokat követően. Vagyis a Spanyol Királyság világbirodalma jóval gazdagabb állam volt, mint a törököké.

A törökök Magyarországon sem voltak képesek legyőzni az osztrák Habsburgokat, az osztrák rokonságuknál sokkal erősebb spanyol Habsburgokkal és az ő spanyol világbirodalmukkal szemben semmi reális esélye sem lett volna egy török amerikai hódítási kísérletnek, hiszen több évtized alatt a törökök még a Földközi-tenger nyugati medencéjében sem tudták megtörni a spanyolok tengeri uralmát, ami alapfeltétele lett volna a továbblépésnek.