Melyek a legérdekesebb középkori csaták? Miért pont azok?

Magyarként a pozsonyi csatát érdemes elsőként említeni, és Bulcsút-Vérbulcsút, aki a X. századi Európa legnagyobb hadvezére volt. Bár 907-ben még nyilván nem szerepelt, hosszútávú hadjáratait ezen a földrészen legközelebb kb. Napóleon tudta leutánozni.

[link]

# 10

Ezt írtad: "A 19. században a nehéz és a könnyűlovasság már annyira hasonlított egymásra, hogy teljesen alkalmasak voltak egymás feladatainak teljesítésére. Ezek inkább már csak skatulyák voltak. Mint a granadier, akik nem is használtak gránátot. Vagy ma a tengerészgyalogosok, akik a sivatagban harcolnak."

Vitatnám az állításodat.

Ugyanis a nehézlovasság hatalmas termetű csatalovakat használt, melyek testtömege akár kétszerese, két és félszerese is volt a könnyűlovasság kis termetű lovainak. A nehézlovasság könnyen csatalovai alkalmatlanok voltak hosszú távú bevetésre, így felderítésre, vagy üldözésre, csak egy rövid lendületes roham tellett tőlük. A könnyűlovasság lovai viszont kiválóan megfeleltek nagy távolságú bevetésekre, üldözésre, felderítésre. Vagyis a kétféle, kétféle feladatra kitenyésztett lóállomány miatt egyáltalán nem lehetett teljesen csereszabatos a nehéz- és a könnyűlovasság. A másik különbség, hogy míg a nehézlovasság állományába átlagtól jóval nagyobb termetű katonákat soroztak, addig a könnyűlovasság katonái mindig átlag alatti termetű legényekből lettek kiállítva. Egy átlag kürasszír egy fejjel magasabb volt egy átlag huszárnál.

Egyébként 18-19. századi kürasszír sokkal nehezebb fegyverzetet viselt, mint egy középkori lovasíjász, hiszen a kürasszirnak volt lemezpáncél mellvértje és sisakja, még a lovasíjászok alapesetben nem hordtak semmiféle fémpáncélt. Arról nem beszélva, hogy a kürasszír sokkal nagyobb lovon ült, mint a lovasíjász.

# 11

A pozsonyi csata azért érdekes kérdés, mert a középkori magyar krónikák számára teljesen ismeretlen, egyáltalán nem írnak róla, egyáltalán nem említik. Sem Anonymus (Gesta Hungarorum), sem Kézai Simon (Gesta Hunnorum et Hungarorum), sem Kálti Márk (Chronicon Pictum) nem ír róla, ahogy a későbbi közép- és kora újkori magyar történetírók sem.

A középkori források közül csak két német, a sváb évkönyv és a slazburgi évkönyv említi a pozsonyi csatát.

Joggal merül fel a kérdés, ha a pozsonyi csata valóban a magyarság egyik legnagyobb ütközete volt, akkor a bőséges középkori magyar írott források miért feledkeztek meg róla teljesen?

12. A csatatéri feladatokról beszéltem, amikor a felcserélhetőségre utaltam. Mindkettőt használták bekerítésre és a tüzérség ellen, mindkettővel rohamoztak is.

A lovak és a katonák mérete inkább csak parádéértékű volt, hiszen a puskagolyó ugyanúgy leviszi a nagy lovat, mint a kicsit. A kard ugyanúgy levágja a nagy embert. Az hogy van egy mellvértje nem nagy előny. Sőt a méret még hátrány is lehet egy puskapor alapú harcmodorban, mert nagyobb a célpont.

A középkori lovasíjász alatt nem a kun fosztogatót értettem. A mamlukok lovasíjászainál alap volt a sisak és a láncing, a bizánci lovasíjászoknál a sisak, a láncing és a pikkelyvért. A mongolok gyakran teljes lamellapáncélt viseltek.

#11

Mert az a pogányok diadalát hirdette a keresztény seregek felett. Ne volt polkorrekt. Nyilván "Európának" sem állt érdekében a reklámozása.

Miért találtak volna ki ilyet a németek?

A probléma másik oldala, hogy nagyon sok írott magyar forrás megsemmisült.

A trianoni utódállamok nem voltak érdekeltek a megőrzésükben.

# 15

A magyar középkori krónikák elég bőséges terjedelemben foglalkoznak a pogány magyarok keresztények feletti győzelmeivel. Akkor miért pont a pozsonyi csata esetében ne tették volna?

A középkori magyar források szisztematikus összegyűjtése, feldolgozása és megőrzése már az 1700-as években megindult, az értékes írott forrásokat az egész Magyar Királyság területéről már 1723-tól kötelező jelleggel (1723. évi 45. törvénycikk) az országos levéltárba kellett beszolgáltatni (ez előbb Pozsonyban, majd 1784-től Budán működött), így Trianon idejére már nem maradt semmi középkori forrás, ami az utódállamok területén elveszhetett volna.

A németek nem kitalálták a pozsonyi csatát, hiszen erről írott források vannak, amelyeket hitelesnek tekintenek a történészek, hanem a csata nem volt olyan jelentős méretű, hogy a magyar hadtörténet legfontosabbjai közé számítson, éppen a pozsonyi csata kisebb mérete miatt nem foglalkozhattak vele a középkori magyar krónikák.

A pozsonyi csatát egy bajor sereg ellen vívtuk, a nyugati források is csak bajor sereget említenek, illetve e sereg vezetői között csak bajor világi és egyházi főurakat sorolnak fel. Egyes magyar hadtörténészek becslése alapján a támadó bajor sereg 4000-5000 főből állhatott, tehát nem volt nagy.

# 14

Ezt írtad: "A lovak és a katonák mérete inkább csak parádéértékű volt, hiszen a puskagolyó ugyanúgy leviszi a nagy lovat, mint a kicsit. A kard ugyanúgy levágja a nagy embert. Az hogy van egy mellvértje nem nagy előny. Sőt a méret még hátrány is lehet egy puskapor alapú harcmodorban, mert nagyobb a célpont. A középkori lovasíjász alatt nem a kun fosztogatót értettem. A mamlukok lovasíjászainál alap volt a sisak és a láncing, a bizánci lovasíjászoknál a sisak, a láncing és a pikkelyvért. A mongolok gyakran teljes lamellapáncélt viseltek."

Bocs, de tévedsz.

A lovak és a katonák mérete döntő, ugyanis a nehézlovasság könnyűlovasságénál kétszer nagyobb tömegű lovai sokkal nagyobb fizikai erőt képviseltek, lovasrohamnál elsöpörték a könnyűlovasság kis termetű lovacskáit.

A 18-18. századi nehézlovasság lökőerejét éppen a hatalmas lovai adták.

A mellvért (kürassz) sem fölösleges, mert tökéletesen elenáll a pallosnak, a szablyának és a lándzsának is.

A válogatottan nagy termetű nehézlovas katonák szintén fizikai erőfölényben voltak a kis termetű könnyűlovas katonákkal szemben.

Akár a gyalogságnál, ahol az elit gránátosokat szintén hatalmas férfiakból válogatták, mert ezek fizikailag erősebbek.

Egy nehézlovassági vértes pallos sokkal nagyobb, súlyosabb fegyver, mint egy könnyűlovassági szablya. Egy kis termetű, 65 kilós huszár bajban lett volna, ha egy 90-100 kilós vértes fizikai erejéhez tervezett pallost kellett volna használnia.

A bizánci haderőben a nehézlovasság valóban hagyományosan használt íjat, de csak kiegészítő fegyverzetként, fő fegyverük a lándzsa és a kard volt, így ők nem lovasíjászok.