A Világháborúkban, milyen féle szereket haszáltak, hogy annyi energiáljuk vot a katonáknak?
Erről számtalan elmélet létezik. Állítólag kísérletek folytak, hogy növeljék a katonák teherbírását és aggresszívitását. Van egy X-Akták epizód is amiben az a sztori, hogy vietnámban harcoló katonák agyából eltávolítottak azt a részt, ami az alvásért felel, így soha többé nem tudtak elaludni.
Bár ez így elég hülyeségnek hangzik, mert akkor hogy nem haltak meg az álmatlanságtól? Ez szerintem csak fikció, de állítólag valóban léteztek hasonló kísérletek ami főleg az agresszió fokozására mentek pl. speciális drogokkal.
Volt halálfélelem, de pár hét után a fronton az emberi psziché szinte teljesen disszociál, a halálfélelem olyan normális lesz hogy a katonák észre sem veszik. Aztán persze évek múlva, a békeidőben meg akár már egy tüzijáték, vagy egy kipufogó robbanása is idegösszeomlást okozhat bennük. Ezt hívták korábban "shell shock"-nak, ma már poszttraumás stressznek.
Továbbá a katonáknak nem volt azért végtelen energiájuk, de természetesen az átlagnál jóval állóképesebbek voltak, erre volt a kiképzés. Ha meg harchelyzet van, úgyis beüt az adrenalin. Elképesztő, hogy magas stressz esetén mire képes az emberi test, több történet is van, ahol katonák több száz kilós dolgokat emelnek fel, gyakran ronccsá téve az izmaikat és az izületeiket, mert az adrenalin teljesen elnyomja a fájdalmat.
Ettől függetlenül főleg a második világháborúban több ország hadserege is vetett be különböző tudatmódosító szereket, amik főleg amfetamint és metanfetamint tartalmaztak. Ilyen volt pl. a német Panzerschokolade, ami egy pervitinnel kevert csokoládé volt, amit elsősorban a hosszú ideig a fronton szolgáló csapatok kaptak.
Amit a középkori háborúkban ahol nem távolról lövöldöztek egymásra, hanem szemtől-szemben kellett a másik emberrel harcolni aki üvöltve rohant feléd. Mondjuk ott némi pia is volt, de a hangsúly a fegyelmezettség. Ha félsz is (mindenki fél, ami egészséges és normális), de végrehajtsd azt ami a feladatod, helyt állj. A kulcs a kiképzés és a fegyelem tűzzel-vassal, ha kell büntetésekkel történő fenntartása.
Az energia meg ahogy fent is írták, de úgymond az embernek a vérében van ha stressz éri akkor az állóképesség, koncentráció megnövekszik. Sőt egy idő múlva hozzá is szokik (adaptálódik) az ember. Ettől a poszt-traumás stressztől nagyon sokan szenvedtek és szenvednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!