Mátyás király fekete serege miért nem rendelkezett rakétás tüzérséggel?
"Az lőpor egyik első gyakorlati felhasználása a petárdák és tűzijáték, röppentyűk - vagyis szilárd hajtóanyagú rakéták - készítése volt, ezek megjelenése a 800-as évekre Kínába, a Tang-dinasztia idejére tehető. A 12. században jelentek meg a rakéták, mint fegyverek. A kínai fejlesztések alapján röppentyűket legelőször az Európába betörő mongol seregek alkalmaztak 1241-ben a Muhi csatában.„
Tehát Mátyás király idejében már simán bevethetőek lettek volna a tüzérségi rakéták a török várak ellen,illetve a kézi inditású rakéták a gyalogság ellen.
Miért nem lett felszerelve rakétákkal a középkori magyar haderő?
Nem tudom, hogy erre felé milyen szinten állt a rakétatechnika, de a papír csőben préselt puskapor egy nyílvesszőre szerelve egy várostrom esetén nem sokat ér. A XX. századig pedig ez volt a rakétatechnika csúcsa. A rakétafegyverek még a II. Világháborúban is csak mellékes szerepet játszottak, a tömegesen használt katyusákat kivéve, de a pontosság és a célba érkezés valószínűsége (sok robbant fel becsapódás előtt) nem tette lehetővé a célzást. A kínai rakétafegyverek is a "lőjünk ki sokat, valamelyik lehet, hogy célba ér" elven működtek.
A XIX századi röppentyűk sem voltak a tüzérség alapfegyverei. A csöves tűzérség még abban az időben is olcsóbb és pontosabb volt, annak ellenére, hogy a Congreve-röppentyűket az Egyesült Államok himnusza is megénekli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!