Az 1. Világháborúba a Monarchia miért nem az Antant oldalán lépett be?

Ez nem így ment, lényegében mi kezdtük el az egészet a szerbek elleni hadüzenettel és csak örülhettünk, hogy a németek mellénk álltak, mert az oroszok a szerb testvéreik miatt üzentek nekünk hadat.

Németország, meg Franciaország amúgy amúgy is szinte ősellenségnek számított, bár a lényeg az volt, hogy szövetségi szerződésben voltak a franciák az oroszokkal, így nekik muszáj volt belépni a háborúba, tökmindegy, hogy ki támadott, vagy üzent hadat.

A britek meg csupán azért kerültek bele az egészbe, mert a németek nem voltak olyan bolondok, hogy a francia - német határon támadjanak, ahol teli volt minden a francia erődökkel, hanem a Schlieffen terv értelmében Belgiumon keresztül rontottak a franciákra, de sajnos Belgium határait meg a britek már garantálták, így aztán nekik is be kellett lépniük az öldöklésbe.

Egyébként is a németek természetes szövetségeseink voltak, már csak a nyelv, vagy a kultúra miatt is, meg a közös érdekeink miatt pláne. Már ugye az OMM-nek.

Szóval az nem volt lehetséges, hogy mi válasszunk valamilyen oldalt, az egész eleve ellenünk indult meg.

Kérdező, már általános iskolában sem sikerült odafigyelni történelemórán, ugye?

Ezt értem, de mi lenne ha most legalább a kérdés előtt utána néztél volna kicsit annak, hogy mi is történt akkoriban?

Mondok két racionális okot:

1) Kultúrközösség, a német nyelvű osztrákok miért álltak volna össze a franciákkal?

2) Ha összeálltak volna velük akkor mit kapnak? A franciák, angolok odaadják valamelyik gyarmatukat, hogy lám milyen rendesek vagytok amiért velünk harcoltatok? Miközben úgy gondolták hogy egyedül is elbánnak a tengelyhatalmakkal?

Kedves Kérdező!

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyáltalán nem akart gyarmatokat, sem Afrikában, sem máshol. Korábban, az 1870-es, 1880-as években, amikor lettek volna lehetőségei, a Monarchia akkor sem mutatott érdeklődést a gyarmatosítás iránt.

Németország célja a világhatalmi (Weltmacht) státusz kivívása, azaz a legelső hely megszerzése volt a nagyhatalmak között.

A szövetségi rendszerek, azaz a központi hatalmak, és az antant nem véletlenül jöttek létre.

A nagyhatalmak ellentétei az I. világháború kitörése előtt:

1.) Francia-német ellentét

Franciaország kibékíthetetlen ellentétben állt Németországgal, mert az 1870-1871-es francia-német háborúban a győztes németek elcsatolták tőle Elzász-Lotaringia tartományt, továbbá az 1871-ben létrejött egységes Német Birodalom jóval nagyobb lakossága, gazdasági és katonai ereje lévén leértékelte Franciaország jelentőségét. Franciaország katonai revansra, és Elzász-Lotaringia visszahódítására készült, azaz egy háborúra Németország ellen.

Ugyanakkor Németország is ellenséges volt Franciaországgal szemben. 1871-ben Bismarck kancellár pont azért csatolta el Franciaországtól Elzász-Lotaringiát, hogy a német-francia viszonyt hosszútávon ellenségessé tegye. Bismarck abban bízott, hogy a revansvágytól és Elzász-Lotaringia visszafoglalásának álmától fűtött Franciaország jelentette állandó katonai fenyegetés segít összekovácsolni és megszilárdítani a csak 1871-ben létrejött egységes Németországot

2.) Brit-német ellentét:

Az addig csak a világ 5-6. legerősebb haditengerészetével rendelkező Németország az 1890-es évek végétől olyan erőteljes flottafejlesztésbe kezdett, amelynek következtében hadiflottája 1914-re már a 2. legerősebb lett a brit haditengerészet után. A britek felvették a kesztyűt, ezért az I. világháborút megelőző közel másfél évtizedben hatalmas flottaépítési verseny bontakozott ki a brit és a német haditengerészet között. A német flottafejlesztés nyílt katonai kihívást jelentett a tengereket évszázadok óta uraló Brit Birodalomhoz. Nagy-Britannia domináns hatalmi állását elsősorban annak köszönhette, hogy óriási haditengerészete révén megszerezte a világtengerek, így a világkereskedelem, és gyakorlatilag az akkori világgazdaság feletti ellenőrzést is, valamint lehetővé vált számára egy kolosszális gyarmatbirodalom kiépítése.

Németország a flottafejlesztéssel és a flottaépítési versennyel ellenségévé tette Nagy-Britanniát. Mindezt úgy, hogy a brit hadiflotta döntő erő- és számbeli fölényét a németeknek nem sikerült sem behozni, sem megingatni, vagyis a britek elleni flottaépítési versenyt 1914-re Németország egyértelműen elveszítette.

3.) Monarchia közötti viszony már a krími háborútól (1853-1856) megromlott, ekkor nem sokon múlott, hogy Ausztria hátba támadja az éppen a brit-francia-török koalíció ellen harcoló Orosz Birodalmat. 1878-ben az orosz-török háború ismét kiélezte a Monarchia és az oroszok ellentéteit. Az 1908-as annexiós válság (Bosznia-Hercegovina bekebelezése a Monarchiába) majdnem orosz-osztrák-magyar háborúhoz vezetett. Az annexiós válság olyan mértékben megrontotta és ellenségessé tette a Monarchia és Oroszország viszonyát, hogy az orosz kormány úgy ítélte meg, az Orosz Birodalom európai nagyhatalmi céljai csakis az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztása és megsemmisítése révén érhetőek el.

Vagyis Oroszország legkésőbb 1908-tól már az Osztrák-Magyar Monarchia megsemmisítésén dolgozott, és elkezdte erősen támogatni a Monarchia felbomlasztásában érdekelt belső (cseh, szlovák, rutén és délszláv nacionalisták) és külső (Szerbia) erőket.

Ezért volt eleve kizárt a Monarchia antanthoz történő csatlakozása, mert a Monarchia legveszélyesebb, mondhatni halálos ellensége, Oroszország is az antant szövetségi rendszer tagja volt.

Egyébként az oroszok már az I. világháború előtt kidolgozták az Osztrák-Magyar Monarchia, és benne Magyarország felosztására vonatkozó terveiket.

Összegezve:

Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia már 1879-ben létrehozta a Kettős Szövetséget (Doppelte Allinaz). Ezzel a Monarchia azt a célt kívánta elérni, hogy az osztrák-magyar haderőnél sokkal erősebb orosz hadsereggel szemben az akkori világ legerősebb szárazföldi hadseregének, a németnek a szövetségére támaszkodhasson.

Ugyanakkor Németországnak is kellett egy erős szövetséges, mert ugyan a német hadsereg egymaga jóval erősebb volt, mint akár a francia, akár az orosz hadsereg, azonban a francia és az orosz haderő együtt, szövetségben már sokkal erősebbnek számított a németnél. A német és az osztrák-magyar haderő együttvéve ugyanakkor már nagyjából paritásban volt a francia és az orosz hadsereggel.

Tehát Németország szemben állt mind Franciaországgal, mind Nagy-Britanniával, az Osztrák-Magyar Monarchia pedig Oroszországgal. Franciaország és Oroszország 1891 óta szoros szövetségesek voltak, 1904-ben létrejött a brit-francia szövetség, az Entente Cordiale egyezmény is, majd 1907-ben a brit-orosz megegyezés, amely a hármas antant (Triple Entente), azaz a brit-francia-orosz szövetségi rendszer létrejöttéthez vezetett.

Bocs, javítom, mert valami kimaradt.

Kedves Kérdező!

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyáltalán nem akart gyarmatokat, sem Afrikában, sem máshol. Korábban, az 1870-es, 1880-as években, amikor lettek volna lehetőségei, a Monarchia akkor sem mutatott érdeklődést a gyarmatosítás iránt.

Németország célja a világhatalmi (Weltmacht) státusz kivívása, azaz a legelső hely megszerzése volt a nagyhatalmak között.

A szövetségi rendszerek, azaz a központi hatalmak, és az antant nem véletlenül jöttek létre.

A nagyhatalmak ellentétei az I. világháború kitörése előtt:

1.) Francia-német ellentét

Franciaország kibékíthetetlen ellentétben állt Németországgal, mert az 1870-1871-es francia-német háborúban a győztes németek elcsatolták tőle Elzász-Lotaringia tartományt, továbbá az 1871-ben létrejött egységes Német Birodalom jóval nagyobb lakossága, gazdasági és katonai ereje lévén leértékelte Franciaország jelentőségét. Franciaország katonai revansra, és Elzász-Lotaringia visszahódítására készült, azaz egy háborúra Németország ellen.

Ugyanakkor Németország is ellenséges volt Franciaországgal szemben. 1871-ben Bismarck kancellár pont azért csatolta el Franciaországtól Elzász-Lotaringiát, hogy a német-francia viszonyt hosszútávon ellenségessé tegye. Bismarck abban bízott, hogy a revansvágytól és Elzász-Lotaringia visszafoglalásának álmától fűtött Franciaország jelentette állandó katonai fenyegetés segít összekovácsolni és megszilárdítani a csak 1871-ben létrejött egységes Németországot

2.) Brit-német ellentét:

Az addig csak a világ 5-6. legerősebb haditengerészetével rendelkező Németország az 1890-es évek végétől olyan erőteljes flottafejlesztésbe kezdett, amelynek következtében hadiflottája 1914-re már a 2. legerősebb lett a brit haditengerészet után. A britek felvették a kesztyűt, ezért az I. világháborút megelőző közel másfél évtizedben hatalmas flottaépítési verseny bontakozott ki a brit és a német haditengerészet között. A német flottafejlesztés nyílt katonai kihívást jelentett a tengereket évszázadok óta uraló Brit Birodalomhoz. Nagy-Britannia domináns hatalmi állását elsősorban annak köszönhette, hogy óriási haditengerészete révén megszerezte a világtengerek, így a világkereskedelem, és gyakorlatilag az akkori világgazdaság feletti ellenőrzést is, valamint lehetővé vált számára egy kolosszális gyarmatbirodalom kiépítése.

Németország a flottafejlesztéssel és a flottaépítési versennyel ellenségévé tette Nagy-Britanniát. Mindezt úgy, hogy a brit hadiflotta döntő erő- és számbeli fölényét a németeknek nem sikerült sem behozni, sem megingatni, vagyis a britek elleni flottaépítési versenyt 1914-re Németország egyértelműen elveszítette.

3.) Osztrák-magyar-orosz ellentét:

Az Orosz Birodalom és az Osztrák Császárság, majd 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchia közötti viszony már a krími háborútól (1853-1856) megromlott, ekkor nem sokon múlott, hogy Ausztria hátba támadja az éppen a brit-francia-török koalíció ellen harcoló Orosz Birodalmat. 1878-ben az orosz-török háború ismét kiélezte a Monarchia és az oroszok ellentéteit. Az 1908-as annexiós válság (Bosznia-Hercegovina bekebelezése a Monarchiába) majdnem orosz-osztrák-magyar háborúhoz vezetett. Az annexiós válság olyan mértékben megrontotta és ellenségessé tette a Monarchia és Oroszország viszonyát, hogy az orosz kormány úgy ítélte meg, az Orosz Birodalom európai nagyhatalmi céljai csakis az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztása és megsemmisítése révén érhetőek el.

Vagyis Oroszország legkésőbb 1908-tól már az Osztrák-Magyar Monarchia megsemmisítésén dolgozott, és elkezdte erősen támogatni a Monarchia felbomlasztásában érdekelt belső (cseh, szlovák, rutén és délszláv nacionalisták) és külső (Szerbia) erőket.

Ezért volt eleve kizárt a Monarchia antanthoz történő csatlakozása, mert a Monarchia legveszélyesebb, mondhatni halálos ellensége, Oroszország is az antant szövetségi rendszer tagja volt.

Összegezve:

Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia már 1879-ben létrehozta a Kettős Szövetséget (Doppelte Allinaz). Ezzel a Monarchia azt a célt kívánta elérni, hogy az osztrák-magyar haderőnél sokkal erősebb orosz hadsereggel szemben az akkori világ legerősebb szárazföldi hadseregének, a németnek a szövetségére támaszkodhasson.

Ugyanakkor Németországnak is kellett egy erős szövetséges, mert ugyan a német hadsereg egymaga jóval erősebb volt, mint akár a francia, akár az orosz hadsereg, azonban a francia és az orosz haderő együtt, szövetségben már sokkal erősebbnek számított a németnél. A német és az osztrák-magyar haderő együttvéve ugyanakkor már nagyjából paritásban volt a francia és az orosz hadsereggel.

Tehát Németország szemben állt mind Franciaországgal, mind Nagy-Britanniával, az Osztrák-Magyar Monarchia pedig Oroszországgal. Franciaország és Oroszország 1891 óta szoros szövetségesek voltak, 1904-ben létrejött a brit-francia szövetség, az Entente Cordiale egyezmény is, majd 1907-ben a brit-orosz megegyezés, amely a hármas antant (Triple Entente), azaz a brit-francia-orosz szövetségi rendszer létrejöttéhez vezetett.

1907-re megszilárdult a két nagy szövetségi rendszer, innentől kezdve az I. világháború kitörése elkerülhetetlennek számított, mivel legalább három nagyhatalom, Franciaország, Oroszország és Németország erősen érdekelt volt a kirobbantásában, továbbá az Osztrák-Magyar Monarchia is egy győztes háborútól várta a külső és belső problémái megoldását.

Kedves 6-os!

Ezt írtad: "Mondjuk az egy hibás feltételezés, hogy az egyesült Németországot szét lehetett volna szedni, amúgy is már előtte is egységes volt annyira, hogy a választófejedelemségekkel a Német-római császárság közösen lépett fel."

Az azonban nem egészen igaz.

A Német-római Császárságban a császár és a választófejedelmek elég gyakran szembekerültek, háborúztak egymással, sőt a választófejedelmek esetenként szövetséget is kötöttek külső, idegen hatalmakkal, a császár ellen.

Példák:

A harmincéves háború (1618-1648), amelyben a protestáns német választófejedelmek svéd, és francia külső szövetségesekkel a katolikus német-római császárral harcoltak.

Spanyol örökösödési háború (1701-1714), ahol a bajor választófejedelemség Franciaországgal szövetségben harcolt a német-római császár, I. Lipót, majd I. József ellen.

Hétéves háború (1756-1763) két választófejedelemség (Porosz Királyság, Hannover) és több más német államocska is a német-római császár, Mária Terézia férje ellen küzdött.

Volt példa nagyszabású egy nagyszabású császárellenes német állami szövetségre is, Franciaország védnökségével, ez volt az Első Rajnai Szövetség (Erster Rheinbund) 1658-ban, amelyben 50 német állam lépett koalícióra a franciákkal, I. Lipót ellen.