Ha a rendszerváltás idején, elharapóznak a dolgok, és a pártvezetés parancsba adja, hogy a honvédség szálljon szembe a lakossággal, megtették volna?
A rendszerváltáskor addig elemnt volna adolog, hogy a katonákat az utcára vezénylik. Parancs az parancs, ezenkívül, az akkori hinvédemi törvény lehetővé tette a honvédség alkalmazását ilyen esetekben. Azonban arra, hogy a katonák komolyan fellépjenek az elégedetlenkedőkkel szemben, esélytelen elképzelés.
Magyarországon az állomán -még a tisztikar sem - nem volt olyan kasztszerűen elkülönítve a lakosságtól ahogy pl. mianmarban, vagy kínában. A szovjetunióban a tisztikar elkötelezettebb volt mint nálunk. 91-ben ki is vezényelték a katonákat a moszkvai tüntetésekre, de nem voltak hajlandóak erőszakkal fellépni.
Nem, mert a parancsnokoknak lett volna annyi józan belátásuk, hogy ne tegyék. Egyébként ki ellen harcoltak volna? Fegyvertelen civilek ellen nem kell hadsereg, elég a "normál" rendfenntartó erők.
Ahol fegyverrel harcoltak ott mindig a) alakulat harcolt b) ellen. A Romániai példánál maradva, a hadsereg jó része hamar átállt és az harcolt a Securitate egyes egységei ellen. Ugyanígy az orosz minipuccskísérlet esetében is a Kreml-be befészkelt keményvonalas kommunista parancsnok által vezetett alakulatokat lőtték a Jelcinhez hű erők.
Ahol meg "kézben maradt az irányítás" ld. Tienamen tér ott tényleg harcoltak, de nem is volt eredményes a kísérlet, mivel nem állt át a hadsereg. Az arab tavasznál maguk az egységparancsnokok, a hadsereg vezetői adták ki a laktanyákba vissza parancsot.
Kedves Kérdező!
Egy kis pontosítás.
A rendszerváltáskor, illetve a szocializmus idején a magyar haderő hivatalos neve nem Honvédség, hanem Magyar Néphadsereg volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!