Speciális rajtaütéseken, akciókon miért maszk a katonáknak?
De, pont ez az értelme, hogy ne ismerjék fel őket. Egyrészt ez a 21. század, az országhatárok mit számítanak, a világ legeldugottabb helyéről is 1 nap alatt ide lehet utazni.
Rajtaütni pedig nem a sarki fűszeresen szoktak, hanem olyan emberen akinek megvan a pénze és a hatalma, hogy utánanyúljon vagy legalábbis megpróbáljon utánanyúlni annak akinek akar. A rajtaütésnek pedig nem a gyilkosság a célja, hanem a bűnöző elfogása, tehát jellemzően életben maradnak a rajtaütöttek csak börtönbe kerülnek, de teljesen nem lehet elvágni őket a külvilágtól, ha más nem az ügyvédjükkel mindenképp beszélhetnek. De ha meg is hal, vannak kapcsolatai, családtagok, társak, legközelebbi emberei akik bosszút akarhatnának állni.
A film nem valóság. A maszkviselés "keményebnek" mutaja a történetet.
Amelyik filmnél voltak "szakértők" (pl. Black hawk down) nem igen látsz maszkot sem a deltásokon, sem a rangereken.
Egyébként az arc eltakarása mellett az ar fizikai védelme miatt is használhatnak maszkot. Pl. láng ellen.
Pl. a Krím elfoglalásakor nem volt még nyilvános az, hogy a “kis zöld emberkék” orosz katonák. Nem akarta az orosz vezetés, hogy a TV-ben ezt néző legalább százmillió oroszból, százezrek felismerjék ismerőseiket (főleg a GRU katonáit), ezzel hiteltelenné váljon az akkor hivatalos orosz álláspont, hogy ezek helyi szabadságharcosok.
https://www.youtube.com/watch?v=d9KcsLSiDhM
Most már a Krím visszatéréséről szóló filmben az orosz vezetés - Putyin is - is elismeri, hogy orosz katonák voltak.
Most meg már a legszegényebb országok gyerekei is okostelefonnal kamerázzák a katonákat, pl. Szíriában oroszokat, amerikaiakat is.
A rendőrségi rajtaütéseknél egyértelmű miért van maszk - nem szeretnék az akcióban részt vevők, hogy felismerhetővé váljanak (nem kell mindenkinek tudnia ki dolgozik speciális, terrorelhárító egységnél).
A katonai akcióknál vegyes a kép, részben hogy ne legyen felismerhető, de praktikus okai is vannak - nem kell arcfestés, felszívja az izzadságot, véd a láng ellen stb.
6/7
"Pl. a Krím elfoglalásakor..."
Mármint visszacsatolásakor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!