Ha Romania es Magyarorszag kozott kitorne egy haboru, melyik nemzet kerulne ki gyoztesen?
Hogy az arányokat érezd, Magyarország GDP-je forintban kb. 60 ezer milliárd forint évente. Ami ebből a költségvetésbe adóként, járulékként befolyik, majd az állam működésére elkölti az 22 ezer milliárd forint évente. Ebből kap kevesebb mint 700 milliárd forintot évente a honvédség, ebből megy évi 150 milliárd fejlesztésre.
Kapacitás lenne komoly hadsereg építésére, csak értelme nincs.
Pl. Izrael a 70-es évek közepén GDP-je 30%-át költötte haderejére,
Amerika a II. világháborúban GDP-je több mint 40%-át költötte honvédelemre, a szovjetek közel 80%-ot.
Ne haragudj, de Izraellel pedálozol? :DDD Ezen azért felröhögtem:DDD Azzal az országgal, amelyet az USA 11 perc alatt elismert független államként kikiáltásuk után? 1 év függetlenség után már az ENSZ-ben kaptak helyet! Szinte az összes ország beállt mögé.
Azzal az országgal pedálozol, melyet a nyugati nagyhatalmak már akkor ingyen adtak nekik végtelenül sok korszerű high-tech fegyvert, legmodernebb felszereléseket, legjobb kiképzéseket. Úgy könnyű megnyerni egy háborút, hogy az ellenség rozoga kalasnyikovval szaladgál a sivatagban, te meg a légkondis szobádból a drónt irányítod.
Na most képzeljük el ugyanezt, hogy Izraelt senki támogatja... Eleve kétállami megoldás szóba nem jöhetett volna, felszólították volna a zsidókat, hogy tiszteljék a Palesztinát, mint független szuverén államot. Nem kaptak volna támogatást, hősködésük annyit ért volna, hogy gyakorlatilag a maradék zsidó is odaveszett volna, szinte kihaltak volna, mint az asszírok. Réges-rég nem arról szól egy nép függetlenedni akarása, hogy mennyire bátrak, kitartóak stb...hanem arról, hogy a nagyhatalmak támogatják vagy sem (pl:Koszovó, Izrael, Dél-Oszétia, Katalónia, Kurdisztán) . Ha Izraelt nem támogatták volna, és nem szopták volna ájulásig őket, akkor akár fejre is állhattak volna, akkor sem alakult volna meg Izrael. Ráadásul korszerű fegyvereket sem kaptak volna, szóval ennyit erről...
Egy román-magyar háborúban pedig megint arról szól, hogy ki kit támogat. Persze rávághatjuk, hogy a románok felaprítják a magyarokat, de a helyzet ennél milliárdszor komplexebb és bonyolultabb. Ha a nagyhatalmak teljes mellszélességgel (azért mondom ezt, mert Ukrajna esetén elég langyos a nyugati nagyhatalmak hozzáállása pl..)beállnak Magyarország mögé, akkor Románia akármit csinálhat, soha nem tudna minket legyőzni. Függ attól, hogy pl. ki az agresszor stb...
U.i.: Nem tudom mennyire tudod, csak bele-bele olvastam a kommentekbe. Amúgy mindkettő NATO-tag, tehát eleve nem valósulhatna meg a dolog.
Az arányokról csak azért írtam, hogy nehogy valakinek az az illúziója legyen, hogy pár tucat korszerű harceszköztől (44 tank, 24 önjáró löveg, 16 könnyű és 10 közepes helikopter, 14 vadászgép) a magyar haderő olyan faszán erős lenne.
Ez arra jó, hogy ha Amerika megint "humanitárius bombázással" majd megszállással "demokratizál" egy harmadik világbeli országot, akkor oda tudjunk küldeni szerepvállalásként egy tisztességesen felszerelt zászlóaljt.
Minden az érdekekről szólt, szól és szólni fog (sajnos). Görög-török konfliktusban is mindkettő NATO-tag, mégis lapítottak, mint a szar a fűben Ciprusnál, mivel a törökök stratégiailag fontos partnerek (pedig hatványozottan ők voltak az agresszorok).
Két ország közötti konfliktusban pedig - durván fogalmazva - általában azt fogják támogatni, akivel kevesebbet veszítenek a nagyhatalmak.
Ha az "előnyösebb" helyzetben lévő az agresszor, akkor homokba dugják a fejüket, mert nem akarnak elveszíteni egy stratégiailag fontos partnert. Mint pl.: törökök esetében. Vagy pl. most kínaiak pattognak Tajvan miatt. Elkurvult világ ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!