Hogy működik ez a felsőoktatási katonai ösztöndíj?
Vannak a honvédségnél olyan felsőfokú végzettséghez kötött szaktiszti beosztások, amiknek a betöltéséhez szükséges végzettséget katonai felsőoktatásban nem lehet megszerezni
Pl. nem képeznek orvosokat, semmilyen mérnököt sem (csak generalista “katonai üzemeltető“ szakképzettségű tiszteket, ahol azonos szakmai törzsanyagot oktatnak eléggé eltérő szakirányú tisztjelölteknek, pl. híradó, katonai repülésirányító), meteorológusokat, geográfusokat, földmérőket, stb.
Igen, kell villamosmérnök is nekik:
Aki pályázata alapján érdekes a honvédségnek az egészségügyi, pszichológia, fizikai és egyéb (motiváció) alkalmassági vizsgálaton vesz részt. Ha ösztöndíjas tanulmányi szerződést köt vele a honvédség, akkor amíg végez addig őt Mészáros Lázár ösztöndíjnál nem zargatják (ez nem olyan mint az önkéntes tartalékosi). Utána a honvédségnél szaktiszti beosztást kap, ahol neki a beosztásra meghatározott törvény szerinti illetmény jár.
Ha a szerződésben foglalt idő előtt ott akarja hagyni a honvédséget, akkor időarányosan egy összegben vissza kell fizetnie a kapott tanulmányi ösztöndíj jelenértéken számított összegét.
45/2017. (VIII. 31.) HM utasítás
a Mészáros Lázár ösztöndíjat elnyert hallgatókkal köthető ösztöndíjszerződésekről, valamint az ösztöndíjak folyósításának rendjéről
Az ösztöndíjas tanulmányi szerződésben az is bent lesz, hogy vállalod, hogy szolgálati érdekből az országban bárhova helyezhetnek, ott laktanyai tiszti szálláson lakhatásodat ingyen biztosítják.
(A mostani szabályok szerint helyette kérhetsz albérleti támogatást, ami most havi 54110 Ft-ot. De erre már nem fog utalni a szerződésed.
Missziókban jó pénz van, tiszt ott simán havi 1 millió nettó körül keres, ezért arra nem kell lasszóval fogni az emberek, ezért nem köteleznek külföldi szolgálatra szerződésben.)
Amikor végeztél akkor kedvedtől függően pihenhetsz 1-2 hónapig, majd kezdődik az 5 hetes alapkiképzésed, ahol a szaktiszti beosztást betöltőknek mindenben jóval alacsonyabb szintet kell teljesítenie mint a lövészeknek. Ez alatt rendfokozat nélküli leszel.
Amikor ezt teljesítetted, akkor kineveznek az első tiszti beosztásba, szerződéses hadnagy leszel, heti 40 órás munkaidőben. Más munkaviszonyt csak az állományilletékes parancsnok engedélyével létesíthetsz.
A mostani legkisebb tiszti illetmény 375,5 ezer bruttó, 250 ezer nettó.
Lehet olyan a beosztásod, ahol kell havonta egy-két 24 órás ügyeletet adnod, vagy egy hétig készenlétben lenni (telefont mindig felvenni, intézkedni, szükség esetén bemenni), akkor ez eleve hozzácsap a nettóhoz olyan 50 ezret
És hogy mi lehet a munkája a honvédségnél pl. egy villamosmérnöknek?
Tipikusan egy alakulat (pl. lövészdandárnál, műszaki/légvédelmi rakéta/radar ezrednél, helikopter/repülő bázison) törzsében leszel villamosmérnökként mérnök tiszt. Az alakulatnál alkalmazott kommunikációs, informatikai, szenzor, navigációs, azonosító, elektronikai hadviselési, fegyverirányítási, stb. rendszerek, eszközeik alkalmazásának szakterületedhez tartozó speciális tudást igénylő nem napi feladatokat (fejlesztéseket) tervezed, szervezed, parancsnoki döntésre előkészíted, a meghozott döntések végrehajtását koordinálod, szakmailag támogatod, illetve felügyeleted. Ami kb. úgy néz ki, hogy amikor becsöppensz, akkor tapasztalni fogod, hogy vannak jóváhagyott hosszútávú fejlesztési tervek, ennek keretében vannak folyamatban levő projektek, és ezek megrendelő oldali projektszervezetében veszed át a villamosmérnöki feladatokat.
A Mészáros Lázár ösztöndíj pályázati felhívást minden évben júniusban teszik közzé.
Tavaly nem kerestek olyanokat akik gyógytornász szakképzettség (BSc) vagy gyógytornász szakképesítés (OKJ) megszerzésére folytatnak tanulmányokat. De simán adódhat úgy, hogy az idén keresni fognak. Ápoló szakképzettség (BSc) és ápoló szakképesítés (OKJ) megszerzésére tanulmányokat folytatók pl. tavaly is pályázhattak.
A honvédségnél a gyógytornászokat nem alakulatoknál vannak, őket a Honvédkórház foglalkoztatja. Lehetnek hivatásos, szerződéses állományú tisztek (min. BSc), tiszthelyettesek, vagy honvédségi alkalmazottak.
A Honvédkórháznak 7 fővárosi és 5 vidéki telephelye van, tevékenységében a mozgásszervi rehabilitáció hangsúlyos, külön ilyen intézetük is van Hévízen.
Van pl. külön Központi Gyógytorna Szolgálatuk, náluk lehetne érdeklődni.
A gyógytornászok feladata ugyanaz, mint máshol. Mindenféle osztályon levő kórházi betegek mobilizálásához nyújtanak szakmai segítséget (betegeket, ápolóikat instruálják), a járóbetegeknek meg gyógytorna foglalkozásokat tartanak. Ha szakmai vezetésre, kutatásra, oktatásra is van ambíciójuk, akkor pedig továbbképzik magukat: okleveles fizioterapeuta (Msc) szakképzettséget szereznek, vagy akár egészségtudományi doktori fokozatot is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!