Berlin ostromakor mitől függött hogy az oroszok kit lőttek le és kit nem?
gyerekkatonákat is ugyanúgy lelövöldözték mint a felnőtteket? és abban a káoszban a végén ha valaki ledobta magáról a katonaruhát el tudott vegyülni a nép között mint civil?
egyébként a civilek az utcán szétszórt fegyverekhez nem nyúltak? nem volt olyan hogy valaki hazavitt emlékbe, vagy kölykök kipróbálták milyen használni stb.? ezek már büntetve voltak kezdettől?

























Az oroszok sem voltak mind vadállatok, sőt, a szövetséges megfigyelők azt írták róluk, hogy az átlag orosz katonák egyénenként barátságos, békés, jóindulatú emberek, tömegben viszont vadak és gyűlölködők.
Az első vonalban meglehetősen szabadjára voltak engedve, de nem kimondottan a civilek életére törtek, inkább a rablások, fosztogatások és a nők megerőszakolása volt rájuk a jellemző.
A polgári áldozatok inkább abból adódtak, hogy harc közben nem voltak tekintettel rájuk, ha valamelyik házból lőttek rájuk, akkor nem haboztak visszalőni, vagy bevágni a gránátot, harckocsiágyúval odacsördíteni, akármennyi civil is volt a közelben, de persze mindig akadt, akinek eljárt a keze, bár amikor a frontvonal továbbvonult, már szigorú fegyelmet tartottak, ha valamelyik katonájukat megvádolták eőszakkal, akkor nem sokat teketóriáztak, ripsz, ropsz a falhoz állították.
Általában statárium volt meghirdetve, nem volt nyerő ötlet fegyvert rejtegetni.
A fogságba esett katonákat azonnal átvizitálták és az SS tagokkal, akikre rá volt tetoválva a dupla villám, azokkal nem kukoricáztak, de nem irtották ki Berlin lakosságát, attól függetlenül, hogy volt áldozat bőven.
Ahogy csendesedtek a harcok, rögtön előkerült a mahorka, a vodka, meg a harmónika és a civileket is megkínálták, igaz a snaszot is mindenhol begyűjtötték, ha találtak.
Az ostromlott városok elfoglalása után gyakran osztottak teherautóról krumplit, tésztát, rizst, cukrot, lisztet, hogy a lakosok éhen ne haljanak, bár többnyire nem a sajátjukat adták, hanem amit a németektől raboltak elfoglalt raktárakból, de annyiban ez mégis más volt, hogy a németek előtte nem tettek ilyet az oroszokkal.
Nem pusztán emberiesség kérdése volt ez, hanem az oroszok hozzászoktak a hatósági ellátáshoz, nekik ez természetes gondolat volt, a németeknek meg nem.










Berlin ostromakor már nagyon erős és hatékony volt a szovjet hadsereg, a hadműveletben 2,3 millió szovjet katona, 40 ezer ágyú, 7,5 ezer repülő (főleg csatarepülő) és 6 ezer tankjuk vett részt. (Összehasonlításul: Budapest ostromát kb. 200 ezer szovjet katonával és ezer ágyúval vívták.)
Úgy vonták egyre szűkebbre az ostromgyűrűt, hogy csatarepülők felderítették az aktuális perem német erőit, utána odaküldték a páncélosokat, amik hangszórón felszólították a németeket a megadásra. Ennek eleget is tett a hadművelet során az összes német katona kb. 2/3-a (kb. 750 ezerből kb. 500 ezer fogságba esett), utána pedig a tüzérség elkezdte lőni az állásokat, akik pedig Berlin központja felé menekültek azokat a csatarepülők lőtték szét.
Berlin belsőbb - de nem központi - részein sem az utcákon volt jelentős ellenállás, hanem házakból lőttek vissza a szovjetekre, ezeket a házakat pedig a szovjetek lerombolták főleg tüzérséggel. Ebbe halt bele kb. 150 ezer berlini civil a házak óvóhelyein (óvóhelyre teljesen ráomlott a ház, a többségnek nem volt alagútja az utcára.) De ez lehetett volna a duplája is, ha a szovjetek nem tettek volna meg minden erőfeszítést a hadműveletek lezárta utána a civilek romok alóli kiszedésére.
És persze Berlin adminisztratív központját meg záróakkordként teljesen rommá lőtték, ott kő kövön nem maradt. De óvóhelyeken ott is túlélte kb. 50 ezer ember az ott tartózkodó 100 ezerből (fele civil, fele fegyveres).





Tüzérséggel mindent szétlőttek, a robbanások lökéshulláma meg még vassíneket is apró darabokra szabdalta. Utána pedig azon már simán átmentek a tankok és a gyalogság is.
Így tisztították már el a szovjetek Berlin agglomerációjából az ellenséget, ha nem adta meg magát.
https://www.youtube.com/watch?v=oGV1Duq5wLk
Később ugyanígy lőtték a belső részeket is, ahol volt ellenállás, az egyre szűkebb ostromgyűrűben egyre több löveggel tudtak lőni egységnyi területre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!